A halál után van élet?! Vagy meghalsz és annyi volt?!

A vallástörténet sok adatot szolgáltat a meggyőződésre, hogy az emberi élet nem szűnik meg a halállal. E hit többnyire a lélek szellemiségén alapszik, melynek fennmaradását is különféleképpen gondolták el. - Az egyéni igazságszolgáltatás hite leginkább az ősi Egyiptom vallásában vetődött fel. Az indiai vallások a lélekvándorlást hirdetik. A buddhizmus szerint a lélek beolvad a kimondhatatlan létbe (nirvána), és az egyéni tudat megszűnésével ér véget földi szenvedése. A gör. mitológiában a léleknek árnyélete van az alvilágban. A germán mondákban legalább a hősöket várja a Walhalla, a boldogság hazája. Az iszlám a földi boldogság mintájára képzeli el a túlvilági paradicsomot. A 20. sz. végén az élet a halál után kérdése a klinikai halál állapotából visszajött személyek vallomásai alapján különleges hangsúlyt kapott. - Az ÓSz régebbi kv-eiben az ember a halál után a seolba, a holtak országába jut, ahol vágyai örökre beteljesületlenek maradnak; e lét nem lehet igazi élet, ezért nagy érték a földi élet és az utódok fönnmaradása (Péld 1,12; 27,20; 30,16; Iz 5,14; Hab 2,5). - Az egyén túlvilági életére vonatkozó hit csak a fogság utáni időkben jelent meg: az egyén már nem csupán népének része, hanem egyed, akinek személyes kapcsolata van Jahvéval. Egyre világosabb a túlvilági igazságszolgáltatás képe, s megszületik a meggyőződés, hogy a halál után az ember ítéleten esik át. A seolban megkülönböztetik az igazak helyét, akik boldogságot, s a gonoszokét, akik szenvedést kapnak földi életük tetteiért. Az ÓSz legkésőbbi írásaiban már megtalálható a test föltámadásának hite, és az ember testi-lelki, anyagi-szellemi kettőssége is világosabb. A zsidóság azonban a hellénista dualizmust sohasem vette át egészen. A halál után az igazak lelke a Paradicsomba, Ábrahám társaságába jut, ahol Istentől megkapják jutalmukat. A Kr. e. 2. sz-tól kezdve megvan a nyoma annak, hogy a gonoszok lelke a Gehennában szenved bűneiért. A 2Mak 14,42 szerint a gyarló ember lelkéért lehet imádkozni, mert odaát is megtisztulhat bűneitől. - Az ÚSz átvette, de már Jézus Krisztus föltámadásának fényében használja a régi kifejezéseket. A teol. reflexió a kerség hitét igyekszik mitológiai színezet nélkül előadni. A túlvilág a ker. számára az a termfölötti állapot, melyet az istenlátásban birtokol mint részesedést Isten életében, mint végső célját és boldogságát. Mivel ez egy más létrendben, a tér és idő kategóriáin túl valósul meg, ebben az életben nem lehet fogalmat alkotni róla, csak a hit bizonyságaiban ragadható meg.

Az ÓSz-ben elég korán találkozunk azzal a meggyőződéssel, hogy az ember a halál után nem hull a semmibe. Az olyan szövegek, mint a Ter 42,13; Jer 31,15; Jób 7,21; Zsolt 39,14, amelyekben a halál utáni „nem lét”-ről esik szó, csak a földi létet kérdőjelezik meg, nem pedig az abszolút létet. Mivel az ember mivoltját illetően még nagyon kezdetleges ismereteik voltak (halál), arról sem tudtak tiszta képet alkotni, hogyan képzelhető el az ember halál utáni léte. Vsz., hogy eleinte Izr.-ben is azt képzelték, hogy a halottak a sírban élnek tovább; erre utal a megtér atyáihoz kifejezés (Ter 47,30; 1Kir 3,22 stb.), ami később egyszerűen eltemetik v. leszáll a holtak országába lett. Erre enged következtetni a halottakról való gondoskodás is (a halottal élelmiszert is adtak a sírba, és rendszeresen ellátták vízzel); lehet, hogy még Jer 31,15 is ezt tükrözi, bár csak költői kép formájában. Ugyanakkor határozott megfogalmazást kapott az a föltevésük, hogy az ember a halál után a holtak országába, a seolba száll le, és ott a sötétségben és a porban vigasztalan a léte. Mindazáltal a bölcsességi irodalom némely helyén ettől eltérő fölfogásnak is mutatkoznak nyomai (Péld 12,28: az igazságosság az életre visz; 15,24; 19,23 stb.). Nyilván Izr.-en kívüli hatásra kapcsolódik itt össze az ember sorsa a halhatatlan istenek saját életével (halhatatlanság). – Az ÓSz-ben sokáig az a fölfogás volt a legáltalánosabb, hogy a halál utáni élet Jahvén kívül van, ezért az Izr.-nek ígért, és teljesen eviláginak elgondolt üdvösségben sem lehet az embernek a halála után része. De a nép pusztulása, amely a jobb jövő reményét azért nem ölte ki, továbbá az egyéni életben a rosszért való kárpótlásnak az igénye idővel elvezetett a halál utáni életet illető fölfogás módosításához. Kiindulópontul az a hit szolgált, hogy Jahve hatalma a holtak országára is kiterjed (MTörv 32,22; Iz 7,11; Ám 9,2; Zsolt 139,8 stb.). Aztán kibontakozott a gondolat, hogy a holtak országában a jóknak és a gonoszoknak a sorsa nem azonos. Már Ez 32,17–32: más-más helyük van a holtak országában Izr. ellenségeinek és a régmúlt hőseinek. – A halál utáni létet illető fölfogást módosította a föltámadásban való hit előtérbe kerülése (halottak feltámadása). Ez Jób 14,11 kk.-vel ellentétben a holtak országából való visszatérés reményét ébresztette fel (élet). – Végül szerepe volt a halál utáni létet illető fölfogás alakulásában a hellenista antropológiának. Ez tette ui. lehetővé, hogy a haláli létet életnek tekintsék, és így legalább bizonyos vonatkozásban boldognak tudják elképzelni (vö. Bölcs 3,2 kk.). Mindamellett: a test nélküli életet átmenetinek tekintették, a föltámadás reményében (3,7). Ugyanakkor egyre jobban kikristályosodott a jók és gonoszok sorsára vonatkozó elgondolás: eleinte más-más helyet jelöltek ki a jóknak és a gonoszoknak a holtak országában, de aztán – elég korán – már a Paradicsomba került a jók lelke, s itt a föltámadásig is vigaszt kaptak. – Az ÚSz-ben tovább élt a zsidó hagyomány. Mt 12,40; ApCsel 2,27.31; Róm 10,7; 1Kor 15,55; Ef 4,9; Jel 6,8; 20,13 kk. szerint a halál után mindenki leszáll az alvilágba, a hádeszba. Lk 16,19–31: az igazak nem kerülnek oda, ahol a bűnösök bűnhődnek, őket külön hely, Ábrahám kebele várja. 23,43 ugyanakkor a Paradicsomot említi, amely föltehetően az égben keresendő; a Krisztussal való közösség révén, aki a föltámadása után fölment a mennybe, és elfoglalta helyét az Atya jobbján (Mk 16,19; ApCsel 2,33 kk.; Zsid 8,1; Ef 1,20; 2,6; 1Pét 3,22), a hívő embereknek polgárjoguk van az égi hazában (Fil 3,20), ott van az otthonuk, az örök hazájuk (2Kor 5,1). Az ég bőséges jutalom lesz Krisztus iránti hűségükért (Mt 5,12; Lk 6,23). A Fil 1,23; 2Kor 5,6 kk.-ből kikövetkeztethető, hogy az igazaknak nem kell várniuk a föltámadásig és az utolsó ítéletig, hogy bejussanak az égi hazába; mindjárt haláluk után elérkezhetnek oda (Jel 14,13). A bűnösök végleges eszkatologikus helye a pokol v. a Gehenna. A jók és gonoszok végleges sorsa (örök élet v. kárhozat) az utolsó ítéletkor dől el, az idők végén, a föltámadáskor (Mt 25,46; Jn 5,28 kk.).

A Biblia egészén végigvonuló szemlélet, hogy az ember élete nem ér véget a HALÁL eseményével, hanem valamilyen formában tovább folytatódik. Olyan lokusok, mint Jób 7,21; Zsolt 39,14; Jer 31,15 nem abszolút módon, a teljes megsemmisülés vonatkozásában értendők, hanem csak a földi élet elmúlására vonatkoznak. A halál utáni élettel kapcsolatos felfogás azonban az idők folyamán folyamatos változáson, fejlődésen ment keresztül, ezért a kérdést történetiségében szükséges megragadni. Megjegyzendő, hogy a halál utáni élet képzete valamilyen formában a környező vallásokban is megtalálható, s bizonyos esetekben azok hatással lehettek a B-i szemlélet kifejezési formáira, alapvetően és lényegét illetően azonban különböznek attól.

A legősibb felfogás valószínűleg abban fogalmazható meg, hogy a halott valamilyen módon a sírban él tovább. Valószínűleg ez a képzet áll annak a fordulatnak a hátterében, amely szerint a halott őseinél, atyáinál pihen meg, s ez adta meg a családi sírba való temetkezés jelentőségét is (1Móz 25,8; 35,19; 37,35; 37,30; Bír 8,32; 1Kir 2,10; 13,22). Sokkal pregnánsabb azonban az a nézet, amely szerint az ember halála után a SEOLba, a holtak hazájába távozik, ahol egy sötét, vigasztalan és reménytelen létforma vár rá (1Móz 37,35; 4Móz 16,30; Jób 7,9; Zsolt 139,8; Péld 1,12; 9,18; Ézs 57,9; 14,9kk; Ez 26,20; 31,14; 32,18). Ezzel a gondolattal rokon, annak mintegy más formában történő kifejezése, hogy az embernek vissza kell térnie a porba, amelyből vétetett (1Móz 3,19; Zsolt 90,3; 104,29; 146,4; Préd 12,7). A legrégebbi időkben felismerhető az a több helyen viszszatükröződő gondolat, hogy a halál utáni élet teljesen kívül esik Isten fennhatóságán, ott megszakad vele minden kapcsolat (Zsolt 6,6; 88,11; 115,17k; Ézs 38,18k). Ez a nézet kollektív vetületében úgy nyilvánul meg, hogy Izráelnek, mint népnek, a jövőben remélt üdvét is csak földi keretek között gondolták el hosszú ideig (Ézs 10,20k; 37,32; Jer 31,7; Ám 5,15; Mik 5,6; Zof 3,12k). Izráel katasztrofális hanyatlásával párhuzamosan, amely azonban a szabadulás reménységét nem szüntette meg, valamint az egyéni élet problematikájának az előtérbe kerülésével azután felerősödött az a gondolat, hogy Jahvénak van hatalma és befolyása a halottak világára, a halál utáni életre is (5Móz 32,22; 1Sám 2,6; Zsolt 23,4; 30,4; 16,10; 73,26; 86,13; Ézs 7,11; Ám 9,2). Ebből a szemléletből következően bontakozott ki azután az a felfogás, amely szerint a jók és a gonoszok sorsa a halál után különböző (4Móz 16,30; Jób 24,19; Zsolt 9,18; 31,18; 49,15; Péld 9,18; Ézs 14,9kk; 66,24). Ez 32,17kk a holtak birodalmának különböző helyeiről beszél, egyfelől Izráel ellenségei, másrészt a régen élt hősök számára. Újabb fejlődési foknak tekinthető a FELTÁMADÁS gondolatának kialakulása és fokozatos előtérbe kerülése.

Az ÚSZ-ben számos esetben felismerhető a halál utáni élettel kapcsolatos ÓSZ-i felfogás továbbélése. Mt 12,40; ApCsel 2,27; 2,31; Róm 10,7; Ef 4,9; Jel 20,13k részben az ÓSZ-re történő közvetlen utalás formájában beszélnek arról, hogy minden ember a halottak birodalmába kerül. Lk 16,19kk a kegyesek számára elkülönített helyről, az ÁBRAHÁM KEBELÉről beszél, amely élesen el van választva a bűnösök számára fenntartott POKOLtól. Lk 23,43 az üdvösségre jutók tartózkodási helyeként említi a PARADICSOMot. Krisztus feltámadása után az Atya jobbjára ült (Mk 16,19 par; ApCsel 2,23k; Zsid 8,1; Ef 1,20; 1Pt 3,22). Általa a hívőknek is polgárjoguk van a MENNYben (Fil 3,20), ott van örök lakásuk (2Kor 5,1). A Krisztushoz hűségesek a mennyben jutalomban részesülnek (Mt 5,12; Lk 6,23). A halál és a feltámadás közötti állapotról részletes ismereteket nem közöl az ÚSZ, e vonatkozásban inkább arról van szó, hogy vigasztalást nyújt a hívők számára: ebben a helyzetben sem szakadnak el Krisztustól (Jn 11,24kk; 8,51; ApCsel 7,59; Róm 8,38k; 14,8; 2Kor 5,1kk; Fil 1,23; Jel 14,13). A bűnösök ezzel szemben a pokolba, a GYEHENNÁra kerülnek (Mt 5,22; 10,28; 25,41; 23,15; 9,43; Lk 12,5; Jak 3,6). Jel 20,14 szerint végül a halál és a pokol belevettetik a tűz tavába és véglegesen rnegsemmisül.

A tested meghal, de lelked tovább él.

Eredendően bűnös emberek vagyunk, ezért mindannyiunknak a pokol lenne a folytatás.

De Isten fia Jézus önként átvállalta a büntetést helyettünk. Ha valaki elfogadja ezt az ajándékot,és vele éli az életét, az Istennel élhet a túlvilágon. Ez a mennyország, de az Isten nélküli lét a pokol.

Ajándék,amit ingyen adnak, de nem kötelező elfogadni.

1. Ha nincs semmi a halál után: Nem tudom miért fosik annyi ember a haláltól? Besz*riak :) Olyan mintha lefeküdnél aludni és nem álmodnál semmit. Legalább nem fázol, nincs meleged, meg nem kell tovább elviselned ezt a sok h*lye mbert itt a Földön.

2. Ha mégis van Isten: akkor tovább kell élned :) Amúgy emlékszel mi volt az előtt amikor gyerek voltál? NEM! Vagyis a semmi. Nem jó volt?

Hol voltál míg nem voltál????????????????

Nincs a halál után élet hiszen a halált akkor állapítják meg amikor az agy meghal,viszont a látás a hallás az érzékelés a mozgás és még sorolhatnám -az agy működteti nem???????????Akkor ha meghalsz mi irányítanáa túlvilági tevékenységeinket??????????

Persze ,hogy nincs a halál után élet!!!!!!!

Jézus a halált több helyen a bibliában az alváshoz hasonlítja ,mégpedig azért mert Isten helyre fogja hozni a földön az Édeni állapotokat és feltámasztja mind az igazságost ,mind az igazságtalant ide a földre,hiszen a miatyánkban is ezt imátkozzuk,hogy jöjjön el a te országod ,legyen meg a te akaratod,miképp a mennyben úgy a FÖLDÖN IS.

Szia!

A Biblia alapján a válaszom egyértelműen igen. A Szentírás szerint ugyanis minden ember fel fog támadni, az igazak az örök életre, a gonoszok pedig az ítéletre. Ez a kettő időben eltér egymástól, először az igazak támadnak fel Jézus visszajövetelekor, majd a gonoszok az ítéletre amikor Isten véglegesen lezárja a bűn kérdését és végrehajtja az ítéletet. Akik részesülnek az örök életben, azok számára újjáteremti a Földet, erről a Biblia utolsó lapjain olvashatsz...

Üdv. Péter