Hetednapi Adventistaktol kerdezem, van elet a halal utan? Vagyis ha a test meghal, meghal a lelek is vele? Vagy tovabb el a test halala utan? Mertt olvastam olyat, hogy a testtel eggyutt a lelek is meghal.

"A bibliai bizonyítékok arra utalnak, hogy a nefes és a pszühé időnként az egész személyre, máskor pedig az emberből valamire, mint például az indulatokra, érzelmekre, kívánságokra és érzésekre utal. Ez azonban semmi esetre sem azt jelzi, hogy az ember két külön részből állna. A test és a lélek együtt létezik, együtt képez elválaszthatatlan egységet. A lélek nem létezik a testtől elválasztva. Nincs olyan bibliai szöveg, ami arra utalna, hogy a lélek mint öntudatosan létező rész, túlélné a testet."

Egy részlet arról az oldalról, amit a H.A.E. tart fenn és úgy hívják az ilyeneket, hogy "honlap".

Én nem vagyok adventista, viszont ezzel a tanításukkal nagyrészt egyetértek. De itt a honlapjuk és ezen belül a szóban forgó rész linkje:

[link]

Orulok annak h feltetted ezt a kerdeset.Igen,a tested halalakor a lelked nem hal meg.Halal utan csak 2 ut van,vagy a pokol vagy pedig a mennyorszag.Nagyon sok vallas kiforgatja a biblia szavait,epp ezert irja a Biblia h senkit sem udvozit a vallas.Jol teszed ha a Bibliat veszed alapul az eletedben,mert semmi sem olyan megbizhato ezen a foldon mint az a konyv,mert Isten mindig ad utmutatast es vezet az eletben,csak oda kell ra figyelni,ez pedig ugy megy ha kapcsolatban vagy vele.

"Tanulmanyozd a Bibliat,hogy okos legy.Higyj a Bibliaban,hogy biztonsagban legy.Eld a Bibliat,hogy szent legy." Zsoltarok 119:105

Ezek a szokásos félreértelmezett versek.

Az idézett részlet fölött közvetlenül található ez a mondat:

"A pszühé nem halhatatlan, hanem halandó (Jel 16:3). El lehet pusztítani (Mt 10:28)."

Ha egy kicsit kutatsz, akkor kevesebb kérdésed lesz a tárgyban.

Van Bibliád? Mert azzal egyszerűbb lesz.

(Jelenések 16:3) És a második kiöntötte csészéjét a tengerbe. Az pedig vérré vált, mint amilyen a halott vére, és minden élő lélek meghalt, igen, ami a tengerben volt.

Hogy mit jelent a versben szereplő "tenger"? Erre is maga a Biblia ad választ:

(Ézs 57:20) "De a gonoszok olyanok, mint a háborgó tenger, midőn nem tud lecsillapodni, melynek vizei csak hínárt és iszapot vetnek fel."

(Máté 10:28) "És ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."

Itt a "lélek" szót helyettesítsd be az "élet" szóval. Hogy miért? Mert a Biblia is gyakran ezt teszi!

Hogyan kell érteni akkor ezt? Ehhez tudni kell, hogy a zsidóknak mi volt az eredeti bibliai reménységük, ha meghaltak? Nem valamiféle halhatatlan lélek általi továbbélés, hanem a feltámadás az "utolsó napon". Vagyis, ha valaki igazságosan halt meg Isten előtt, akkor reménye lehetett a későbbi feltámadásban, mely halotti időszakot persze, ő csak egy pillanatnak, "alvásnak" érzékelt!

Erről szól a vers. Vagyis, nem azoktól kell félni, akik a tested megölésén kívül mást nem tehetnek - mivel neked élő reményed van a feltámadásra. Vagyis a feltámasztott életed, isteni garancián alapuló reményét nem vehetik el.

Hanem attól kell félni, aki mindkettőt képes elvenni tőled (ha szándékosan ellenszegülsz neki), vagyis az örök pusztulásba - amit a gyehenna jelképez - tud taszítani!

Ő ki? Ő Isten!

A többi hosszú lenne...

16:34 Megkerdezhetem h akkor milyen vallasu vagy?Eleg erdekes dolgokat irtal,ami arra enged kovetkeztetni hogy nem vagy eleg jaratos a Bibliaban.

Jakab 5:20 Csak egy pelda arra hogy igenis van lelkunk ami halalunk utan vagy megmenekul vagy elkarhozik,ez mar csak rajtunk all.

"...a nefes és a pszühé időnként az egész személyre, máskor pedig az emberből valamire, mint például az indulatokra, érzelmekre, kívánságokra és érzésekre utal."

Még azt is hozzá kell tennünk, hogy az ember, vagy az állat által élvezett "életre" magára is gyakran utal. De ez nem azt jelenti, hogy a "lélek" valami különálló, a halál után is öntudatánál lévő, halhatatlan és láthatatlan részünk. Erről a bibliában szó sincs!

(Jakab 5:20) "tudjátok meg, hogy aki visszafordít egy bűnöst tévelygő útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és bűnök tömegét fedezi el." (ÚV)

Ezek szerint is halandó a "lélek"!

A "bűnös lelke" kifejezésben, mintha különálló dolog lenne a "lélek", pedig a Biblia gyakori megfogalmazása szerint - mint a versből kiderül -, a nem halhatatlan "életéről" van szó.

Valójában ebben két értelemben használja a Biblia a lélek fogalmát: vagy a teljes emberre (és állatra) magára, vagy annak életére.

Szia!

Szeretném pontosítani a kérdésben megfogalmazottakat. Természetesen van élet a halál után, a Biblia szerint minden ember fel fog támadni! A kérdés ha jól értem a lélek halhatatlanságára vonatkozik, ami felekezettől függetlenül egy teológiai kérdés.

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban – nem biblikus tanítás. Rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább "felhígult", miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember.

A középkorban véges-végig megkérdőjelezhetetlen volt a lélek halhatatlanságába vetett hit.

A 16. századi reformáció idején is csak Luther és Tyndale látta tisztán az eredeti bibliai tanítástól való eltérést:

"Nemrég Rómában megalkották azt a szent hitcikkelyt, hogy az ember lelke halhatatlan. Mert a hitvallásban megfeledkeztünk arról, amit mindannyian vallunk: Hiszem az örök életet. Ugyanakkor Arisztotelésznek, a világi tudomány nagy mesterének segítségével határozatba ment az is, hogy a lélek a testnek a szubsztanciális formája. A filozófusok közt a legkiválóbbak úgy gondolták, hogy a halál eloldja és kiszabadítja a lelket a testből, miután pedig testének lakásából eltávozott, az istenek társaságához csatlakozik és szabad mindenféle testi nyomorúságtól. Ilyen halhatatlanságról a filozófusok álmodoztak, jóllehet azt kielégítően sem megalapozni, sem megvédeni nem tudták. A Szentírás ellenben egészen másként, ti. feltámadásról, és örök életről tanít, és ennek reménységét oly módon tárja fel előttünk, hogy abban nem kételkedhetünk." - mondta Luther.

A 20. század első felében valóságos forradalmat idézett elő a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy "platoniatlanítani" kell a halálról szóló kereszténytanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet.

Egy jellegzetes részlet Barth-tól: "Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal. Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember, most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg."

Néhány sor Cullmann-tól: "Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól."

A 20. századi protestáns és katolikus, magyar és külföldi teológusok is hasonlóan gondolkodnak:

"Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite. Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet. A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről, ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság." (Nyíri Tamás katolikus teológus)

"E század elejétől az emberi lélekbe (psziché) nyert betekintés nem teszi lehetővé sok gondolkodónak, hogy a platóni filozófia és a hagyományos keresztény tanítás állásfoglalását minden további nélkül átvegye. A keresztények számára mindenekelőtt a Biblia-tudomány eredményei tették kérdésessé a hagyományos felfogást. A gyakran léleknek fordított héber "nefes" egyetlen helyen sem utal egyértelműen a testetlen lélekre; ugyanakkor a "met" (halott ) szóval szókapcsolatot alkotva a holott estre, a halott személyre vonatkozik. A legutóbbi évtizedekben evangélikus teológusok az ember "teljes halálá"-nak tétele mellett foglaltak állást: a halott csak Isten emlékezetében él tovább, és az utolsó napon isteni teremtői aktus révén fog majd új életre kelni. A katolikus egyházban abban nyilvánult meg a hagyományos felfogással szemben egyfajta tartózkodás, hogy a II. vatikáni zsinat útmutatásai szerint átdolgozott misekönyvben (Missale Romanum) a halottakért mondandó imákból teljesen kiiktatódott a lélek (anima) fogalma." (Jacob Krämer, katolikus teológus)

"A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál – mint a bűn zsoldja – a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula evangélikus teológus, dogmatika professzor)

Sajnos tény, hogy csak az ún. tudományos teológia berkeiben zajlott le a szóban forgó nagy változás, a keresztény tömegek szinte nem is értesültek róla.

Üdv. Péter