Jehova Tanúi, ti mit gondoltok erről a bibliai részről? Ki ez a fehér lovon ülő?

"...miért nem tiltakoznak más nevek esetében, mint amilyen például „Jézus” vagy „Péter”? Miért nem ragaszkodnak ezek a bírálók a nevek eredeti görög szóalakjához (Iesoús és Petros)?"

Én megfordítanám az érvet. Mivel az tagadhatatlan, hogy az Újszövetség kezünkben lévő kézirataiban a négy Halleluján kívül nem szerepel a JHVH név, csak a Küriosz (Úr) átirat, mi akadályoz abban, hogy meghagyjuk ezeket az Újszövetség-fordításokban? Éppen az jogosít erre föl, amir fentebb tőled idéztem: ha az újszövetségi írók (a Septuaginta nyomán) görögösítve emlegették a Jeremiás és Jézus neveket, miért ne fogadnók el a szájukból a JHVH név "Küriosz"-ra való görögösítését is? Az pedig nem lehet ezellen érv, hogy "hitehagyott másolók hagyták ki a JHVH nevet az Újszövetség görög kézirataiból", mert 1. erre semmi bizonyíték nincs, 2. miért ne mondhatná erre bárki, hogy "akkor tessék Jeremiás és Jézus nevét is visszahéberesíteni az Újszövetségben!"?

A "Jehova" szó héber fül számára lehetetlenül hangzó, középkori teológiai műszó (kb. mint az "Isten" és az "Uram" szóból az "Ustan"). Elsősorban Jahveh alakban a keresztények is használják és tisztelik. A görög Úsz. fennmaradt másolatainak egyike sem tartalmaz héber betűket, és nincs történelmi nyoma a Név "kiirtásának". A Társulat tehát bizonyítatlan feltételezéseket állít be tényként (rágalmaz). A Jehova név a "Keresztény Görög Iratok"-ban 237-szer fordul elő, ebből 82 ugyan olyan ósz-i idézet, amely tartalmazza a JHVH-t, de a többi 155 eset teljesen önkényesen lett kiválasztva. Ha a meglevő másolatokból, a tényekből indulunk ki: az Úsz. Úrnak és Istennek nevezi az Atyát, a Fiút és a Szentlelket is.

Egy protestáns folyóirat (The Presbyterian and Reformed Review) 1902-ben beszámolt arról, hogy megjelent a XVII. századi King James Version bibliafordítás átdolgozott kiadása, az American Standard Version (1901). A folyóiratcikk amellett foglalt állást, hogy helyes következetesen használni Isten nevét, a Jehova nevet az angol nyelvű Bibliákban:

„Nem értjük, hogyan is vélekedhet bárki másként arról, hogy helyes-e ez a lépés. Ez az Úr személyneve; azt akarta, hogy a népe ezen a néven ismerje. Úgy látjuk, hogy mérhetetlen kárt okoz, ha ezt a nevet az Őrá utaló, Őt jellemző címmel helyettesítik. Kétségtelen, hogy viták folynak a név igazi formájáról, és senki sem feltételezi, hogy a »Jehova« a helyes forma. Ám az angol olvasóra a helyes forma erejével fog hatni a használata. Puszta tudálékosság, ha szakírók a Jahve vagy a manapság használt más, többé-kevésbé pontatlan formákkal cserélik fel. Helyénvalónak érezzük, hogy az Ószövetség angol olvasója első ízben olvassa kedvelt fordításában fehéren feketén a »Jehova« nevet, és megtudja, hogy mi mindene volt »Jehova« az Ő népének, és mit tett érte.”

Ezt több mint száz éve is tisztán látták egyesek: "puszta tudálékosság"!

Egy olyan babona alakult ki az évszázadok során a zsidók körében, amely megakadályozta őket abban, hogy kiejtsék az isteni nevet: Jehova. Ennélfogva, amikor a Szent Iratok olvasásakor meglátták a Jehova nevet, szokásukká vált azt mondani, hogy Adhonai, amely szó jelentése: ’Úr’. Egyes helyeken még azt is megtették, hogy az eredeti héber szövegben a „Jehova” nevet Adhonaira változtatták.

A kereszténység vallásvezetői ugyanezt az utat követték. Ők a Jehova nevet az „Isten” (arab nyelven „Allah”) és az „Úr” szavakkal cserélték fel. Ez hozzájárult ahhoz, hogy kifejlődjön a Háromság hamis tantétele, amelynek nincs alapja a Szent Iratokban. Ennek következtében emberek milliói imádják tévesen Jézust és a szent szellemet, s mindkettőt személynek és egyenlőnek tekintik Istennel.

A 2Mózes 3:13, 14. versében a Károli fordítás szerint Mózes ezt kérdezi: „Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondjátok nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.” Erről a szövegről a Mózes öt könyve és a Haftárák című könyvben (a héber szöveget a magyar fordítással és a kommentárral együtt kiadta dr. Hertz J. H., Budapest 1984. második kiadás) azt olvassuk, hogy ebben a kifejezésben „Vagyok, aki a Lét vagyok . . . a hangsúly az isteni létezés aktív kinyilatkoztatásán van.”

E kifejezés Istenre címként vagy névként való alkalmazása azért találó, mert azzal, hogy Isten kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból, létezését akarta népe érdekében kinyilvánítani kivételes módon. Hertz azt mondja, hogy „a legtöbb mai magyarázó Rásit követi [egy középkori ismert francia bibliamagyarázót]: ’Leszek, aki leszek.’ ” Ez megegyezik az Új Világ fordítás visszaadásával, ahol ezt olvassuk: „AZZÁ VÁLOK, AMIVÉ VÁLNI AKAROK.”

Ha Aquinói Tamás és mások tudtak volna héberül, akkor „felismerték volna, hogy Isten neve, melyet kinyilatkoztatott Mózesnek, nem azt jelenti, hogy »vagyok, aki vagyok«, hanem azt, hogy »leszek, aki leszek«” (H. A. Oberman). Az Új világ fordítás helyesen adja meg e név jelentését, amikor így fogalmaz: „azzá válok, amivé válni akarok” (2Mózes 3:13, 14).

Sok bibliafordításban ez áll a 2Mózes 3:14-ben: „Vagyok, aki vagyok.” De az Új világ fordítás jól átgondolt szóhasználata mutatja, hogy Isten nem csupán megerősítette létezését. Inkább megtanította Mózesnek — és tágabb értelemben mindnyájunknak —, mit jelent a neve. Jehova ’azzá válik’, vagyis előidézi, hogy azzá legyen, amire csak szükség van ahhoz, hogy beteljesítse ígéreteit. J. B. Rotherham fordítása félreérthetetlenül így adja vissza ezt a verset: „Azzá válok, amivé csak akarok.” A bibliai héber nyelv egyik szakértője így magyarázta ezt a kifejezést: „Bármilyen legyen is a helyzet, bármire legyen is szükség . . . , Isten annak megfelelően a megoldássá »válik«.”

De a lényeg, hogy Isten e nevét örök időkre szánta, nem csak a zsidóknak! Az egy dolog, hogy héber szavakból áll össze az eredeti név, de ez nem jelent mást, mint azt, hogy a zsidók a hébert beszélik.

Az pedig egy hatalmas tiszteletlenség, mikor emberi filozófiával, mesével akarjátok megmagyarázni, hogy Istennek tulajképpen nincs is szüksége névre. Pedig nagy jelentősége volt mindig is, hogy ismerjük-e és használjuk-e a Nevet! A személytelen és keverhető egyéb címekkel ellentétben, a neve teszi Istent is személyessé, nem pusztán megközelíthetetlen, személytelen erővé.

Na, most nem fogsz leállni, ameddig be nem másolod ide az összes Őrtornyos idézetet, amihez max annyit fűzöl hozzá, hogy olyasmit írsz "igen, ez nagyon igaz, ti meg nagyon csúnyák vagytok!!!"...?

Nehezedre esne a fejednek befognadni amit írtam, feldolgozni, vagy csak egy biológiai magnetofon vagy, aki arra képes, hogy visszaböfögje az Őrtornyot?

"ha az újszövetségi írók (a Septuaginta nyomán) görögösítve emlegették a Jeremiás és Jézus neveket, miért ne fogadnók el a szájukból a JHVH név "Küriosz"-ra való görögösítését is?"

A JHVH név nem egyenlő a görög "Küriosz" átírattaL, hanem az elhagyását és címekkel való helyettesítését jelenti, de nem csak az Újszövetségben, hanem nagyon sok fordításban az Ószövetsében is.

Tévedés, Isten nem válik soha semmivé, mert mindig ugyanaz marad. Az "ehje aser ehje" jelentése egészen egyszerűen >>VAGYOK, AKI VAGYOK<< és nem más.

„Bizony, én, az Úr [JHVH] sose változom: ezért nem ér el a végzet titeket, Jákob fiai.” (Malakiás 3:6)

Vagyis ez is csak egy újabb félrefordítása az ÚVF-nek, amely el akarja kerülni az azonosítást azzal, hogy Jézus is használta számtalan helyen az „ÉN VAGYOK”-os szófordulatot, amely ha nem is egyezik meg, azért párhuzamba állítható az EHJE ASER EHJE-vel. Persze ők azt is félrefordították „én voltam”-ra, holott az ego eimi az én vagyok-ot jelent és nem mást.

Isten természetesen mindenható, de a saját lényegét nem tudja megváltoztatni, hiszen Isten teljességgel változhatatlan. Ezt ő maga mondja: "sose változom" (Mal 3:6). Lásd még:

"Az idő kezdetén te teremtetted a földet, és az ég a te kezed alkotása. Ezek elmúlnak, de te megmaradsz, és mint a köntös, elavulnak mind. Cseréled őket, mint a ruhát, és megváltoznak. De te ugyanaz maradsz, és éveid nem érnek véget." (Zsolt 102:26-28)

"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak." (Jakab 1:17)

"Isten nem ember, hogy hazudjon, s nem ember fia, hogy változzon. Mond-e hát valamit anélkül, hogy megtenné? Szól-e valamit anélkül, hogy teljesítené?" (4Móz 3:19)

Amely példákat felsoroltál az nem egy időben válást jelent (hiszen Isten nem is időben létezik), hanem az abszolútságának egyes részletei, szerepei, amit a Biblia kinyilatkoztat, de persze ez se minden. Ez nem ridegség, ez a Szentírás kijelentése Isten változhatatlanságáról. Azt, hogy "vagyok, aki vagyok" vallási értelemben csak Isten mondhatja, hiszen csak őróla mondható el, hogy lényegéhez hozzátartozik az az abszolút lét. A teremtmények léte csak akcidenciális. És egyébként sem az a kérdés, hogy "jobb vagy kevésbé" jobb kifejezés a lényeg, hanem, hogy az "ehje aser ehje" kifejezés jelentése micsoda.

Az is jellemző, hogy az Őrtorony megint csak egy pár emberkét tudott idézni, ezzel lényegében lebuktatva magát, hogy ezen kívül mindenki mást tudja, hogy az azt jelenti, hogy VAGYOK, AKI VAGYOK – és nem ilyen ezzé-azzá válást, amikor Isten sose változik.

Kiv 3,14 - Kiv 3,15

Ez az elbeszélés az Ószövetség egyik legnevezetesebb helye. Az értelmezésnél először a nyelvi kérdésre kell tekintettel lennünk, vagyis a Jahve szó eredetére. A Biblián kívül Jaho és Jah formában is előfordul. Mindegyik szónak a töve valószínűleg a "lenni" ige régi alakja. Nemcsak az elvont létezését jelzi, hanem a jelenlétet és hatékonyságot is.

A második kérdés az, hogy mi az elbeszélés értelme és jelentősége, vagyis mi a kinyilatkoztatott tartalom? A régi embernél a név a dolog lényegét és rendeltetését is meghatározta. De ha Isten felfoghatatlan és abszolút transzcendens, lehet-e róla igazán találó nevet adni, amely mintegy a kilétét is meghatározza? Azonkívül szemita felfogás szerint a név ismerete a dolog felett való hatalmat is jelentette. Isten nevének ismerete pedig együtt járt a bizonyossággal, hogy az ember segítségül hívhatja és számíthat a meghallgatásra. A Mózesnek adott kinyilatkoztatásban benne van a tanítás, hogy Isten nem szolgáltathatja ki magát az embernek, amikor a nevét közli. Olyan nevet mond, amely éppen felfoghatatlanságát fejezi ki, de amely azt is jelzi, hogy ő örök és jelen van: vagyok, aki vagyok, "ehje aser ehje", harmadik személyben: aki van: Jahve. A név tehát nem Isten meghatározása, hanem emlékezteti Izraelt jelenlétére, jótéteményeire, a kiszabadításra, továbbá a hűségre, hatalomra, jóindulatra, amelyet a kiszabadítás feltételez. A keresztény hagyomány meglátta benne az utalást arra is, hogy Isten az abszolút lét, akinek az az igazi jellemzője és lényege, hogy van, létezik: ő az Örökkévaló. Vele szemben a többi istenség semmi, nem létező, Iz/Ézs 42,8.

De nem is "használni" kell ezt a nevet (afféle mágikus kulcsként), hanem a személyét megismerni. Az pedig ismét csak a tehetetlenségedet mutatja, hogy megint a végső érv, amit elém tudsz lökni az, hogy lefilozófiázod amit írtam, ahelyett, hogy elgondolkodnál a jelentésén.

Erre is mit fogsz írni? Bemásolsz egy újabb Őrtornyot, ahol valami amerikai ürge hümmög valamit?

Tudjuk jól, hogy ez nem a modern fordításokkal kezdődött. Már Dániel összeköti az Isten nevét az "ég" szóval, és kétszer helyettesíti is vele. Ezt átvéve mond Máté "mennyek országát" (királyságát) az Isten országa helyett. A tetragrammát a zsidók, mióta csak pontozzák a kézirataikat, az "Úr" (Adonáj) szó magánhangzóival látják el, jelezve, hogy mit kell ott olvasni. A Septuagintában sem azért hagyták benne (némelyik kéziratban), hogy kiejtsék: egyik tábor kiejtette, másik nem. De akik kimondták, azok sem lehettek benne biztosak, hogy helyesen mondják.

Hogy az apostolok, mikor a Septuagintát idézték, nem Jahvét írtak, az nyilvánvaló a kéziratok nagy tömegéből. A p46 (a Ryland-papiruszok egyike a Kr. u. 200 körüli időből; az egyik legkorábbi papirusz, ami hosszabb szöveget tartalmaz) ugyanúgy Kürioszt ír a Rm 9,29-ben, mint a nagy kódexek. ("Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk magot" stb.) És érdekes módon a "seregek"-nek fordított "szabaóth"-ot nem akarta Pál görögre fordítani, amiből arra következtethetünk, hogy őelőtte vagy az emlékezetében egy olyan görög ószövetségi szöveg feküdt, amiben Jahve nevének tiszteletének okából a tetragrammát Küriosszal adták vissza, de a Cevaótot csak átírták görög betűkkel.

Ez a név teljes mértékben érthető annak, aki beszéli a héber nyelvet. A szó a héber ,הוה h·v·h alapgyökből származik, amely azt jelenti: „válni [valamivé]”. A név azonban a héber nyelvtan szerinti hif·‛il′-ben, a műveltető alakban van. Az alapjelentése ennélfogva nem Isten örökkévaló létére utal, hanem arra, hogy ő dolgok létrejöttének, vagy események bekövetkezésének valóra váltója. Ez különösen és páratlan módon igaz a szándékaira való tekintettel. Amikor az állt szándékában, hogy kiszabadítsa nemzetét az egyiptomi fogságból, akkor valóra váltotta, hogy ez bekövetkezzen. Semmilyen hatalom nem állhat az ő kinyilvánított akaratának az útjába. Jehova az az Isten, aki valóra váltja szándékai beteljesedését. Ilyenformán önmagára nézve azt váltja valóra, hogy ő az ígéreteinek Beteljesítőjévé váljon. Ez igaz volt arra a szándékára is, hogy kiszabadítja népét a babiloni fogságból. És ugyanez igaz arra a szándékára nézve, hogy paradicsomi állapotokat teremt ezen a földön. Az ő valódi neve ad értelmet ezen ígéreteknek, és garanciát a megvalósulásukhoz (Ésaiás 41:21–24; 43:10–13; 46:9, 10).

Ez egyáltalán nem mond ellent annak, hogy Jehovát a Biblia "változatlannak" írja le, hiszen ez logikusan nem abbeli képességét korlátolja be, amilyen szerepeket betölt! Attól még egy anya is ugyanaz marad, hogy rengeteg szerepnek kell, hogy megfeleljen nap mint nap.

Kimaradt az előzőből ez:

Szemléltetésül: a szülők tudják, mennyire sokoldalúnak és alkalmazkodónak kell lenniük, amikor gondoskodnak gyermekeikről. Egyetlen nap leforgása alatt egy szülő ápolónő, szakács, tanár, nevelő, bíró és még sok minden más. Sokan képtelennek érzik magukat annak a sokfajta szerepnek a betöltésére, amelyet elvárnak tőlük. Látják, mennyire messzemenőkig megbíznak bennük gyermekeik, akik sosem kételkednek abban, hogy apu vagy anyu képes meggyógyítani a sebeket, elrendezni minden vitát, megjavítani bármilyen törött játékot, és válaszolni minden olyan kérdésre, ami csak felvetődik végtelenül kíváncsi elméjükben. Van olyan szülő, aki értéktelennek és időnként kiábrándultnak érzi magát a korlátai miatt. Sok szerepre, amelyet be kellene töltenie, szánalmasan alkalmatlannak érzi magát.

Jehova is szerető szülő. De tökéletes irányadó mértékein belül semmi sincs, amivé ne tudna válni, hogy a lehető legjobban gondoskodjon földi gyermekeiről. Ezért neve, a Jehova név arra ösztönöz, hogy úgy gondoljunk rá, mint az elképzelhető legjobb Atyára (Jakab 1:17).

Jahve

1. Az Ószövetségben Isten tulajdonneve.

A héber 'elóhím szó általános isten-név, az Ószövetségben egyaránt jelentheti Istent és a pogány isteneket. A különböző népek más-más néven tisztelték nemzeti isteneiket (pl. Dágón Bír 16,23; Kemós Bír 11,24; Milkóm 1Kir 11,5). A Jahve név ilyenformán minden más istentől megkülönböztető tulajdonnév. Mózesnek jelentette ki magát először e néven Isten (2Móz 3,15), hozzáfűzve, hogy Ő ugyanaz, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak is Istene volt, ha ők más néven - »Mindenható Isten« (2Móz 6,3 vö. 1Móz 17,1) - ismerték is. De Jahve az igazi szent név (Zsolt 103,1), amely dicsőséges és félelmes (5Móz 28,58), éppen ezért nem volt szabad könnyelműen, »hiába« ajkukra venni az embereknek (2Móz 20,7).

Ez utóbbi a 3. parancsolat tiltása, melyet aztán a kései zsidóság annyira komolyan vett, hogy inkább sohasem mondták ki ezt a szent nevet, hogy valamiképpen ne vétkezzenek. Nem mondták ki még a B olvasásakor sem, hanem helyette egy másik istennevet olvastak: 'adonáj = »Uram«, vagy »az Úr«. A Krisztus születése körüli századokban még csak mássalhangzókat írtak a zsidók a Jahve név ilyen mássalhangzós leírása: j-h-v-h (a szó végi h-t azonban a héberben általában nem ejtik). Mikor aztán a Kr. u. 6-7. században a magánhangzókat is jelölni kezdték, az 'adonáj szó magánhangzóit írták a j-h-v-h betűk közé, így jött létre az az »öszvérolvasat«, hogy jehová, közönségesen Jehova. A középkori, valamint a reformátorok által készített B-fordítások olyan helyeken, ahol szükség volt az eredeti név leírására ezt a hibás Jehova nevet adták (pl. 1Móz 22,14; 2Móz 6,3). Egyes vallásos irányzatok hitvallási kérdést csinálnak a Jehova névhez való ragaszkodásból.

Hogy a név kiolvasása eredetileg Jahve volt, arra egyes egyházatyák írásaiból következtetünk, akik görögül írt műveikben Iabe, vagy Jaue formában írták a nevet. (A klasszikus görögben nincs v hangzó, ezért helyettesíti a hangtanilag megfelelő b, vagy u (ü) hang, ill. betű; ahogyan a Dávid név g. átírása is Dauid. [Más módon is következtethetünk az eredeti formára. Többször előfordul a héberben a névnek egy rövidebb Jah alakja (2Móz 15,2; Zsolt 77,12); jól ismert a zsoltárokban a halölujah = dicsérjétek az Urat! himnikus felkiáltás, Zsolt 106,1.48 stb.]. Igen gyakran szerepel Istennek e tulajdonneve személynevekben összetételként. Ha név végén áll, akkor -jáhú, vagy -já, írásban -jáh, de a szóvégi h nem olvasandó pl. Adónijjá és Adónijjáhú = az én Uram Jahve (1Kir 1,5.11). Nevek elején a jáhú- elem a hangsúlyozás szabályai miatt megrövidülve jöhó, ill. a h kiesése után jó- alakra változik, pl. Jehónátán és Jónátán = Jahve adta (1Sám 14,6.12). Józsué neve eredetileg Jöhósúa (= Jahve segítség, szabadítás, 2Móz 17,9); a név kései összevont alakja Jésúa (Hag 1,1 vö. Ezsd 3,2) ennek görögös végződésű változata a Jézus név (Mt 1,21).

A Jahve név, vagy annak rövidebb változatai megtalálhatók a B-án kívül is önállóan, vagy személynevekben a fentebb látott összetételek szerint. A legrégibb szöveg, amely tartalmazza e nevet, egy Transzjordániából a Kr. e. 9. százdból származó emlékoszlop; rajta Mésa móábi király (2Kir 3,4) Omri és Aháb izráeli királyok ellen viselt háborúiról számol be, melyek során egy elfoglalt városban elzsákmányolta Jahve kultuszi edényeit is. A babiloni háborúk idejéből származó lákisi levelekben visszatérő jókívánság ez: »Hallasson Jahve jó híreket az én urammal!« Ugyanezek a levelek tartalmazzák a B-ból jól ismert esküformát: »él Jahve!« (= az élő Úrra mondom«, pl. Bír 8,19). Palesztina D-i határánál volt egy Arád nevű város (4Móz 21,1), ennek romjai közt is találtak cserépdarabokra írt leveleket, bennük szintén többször fordul elő a Jahve név (természetesen csak mássalhangzós formában). Arád és Lákis romjai közt fennmaradt feliratokon, pecséteken sok, a B-ban is előforduló személynévvel találkozunk, pl. Gemarjáhú, Netanjáhú, Selemjáhú, sőt Jirmejáhú (Jeremiás h. neve, de feliratokon nem az ő személyét jelzi), továbbá Jehóhánán s a már említett Jehónátán.

A régebbi századokban valószínűleg fenntartás nélkül írták és olvasták a Jahve nevet. Kb. a Kr. e. 3. századtól honosodott meg az Adonáj kiolvasás. Régi, pl. qumráni B-i kéziratokban előfordul, hogy - figyelmeztetésül - a j¬h-v-h nevet ó-sémita betűírással írták le. A LXX a Küriosz nevet használja - az Adonáj névnek megfelelően. Ennek felel meg a V Dominus szava, s ezért használják a nemzeti nyelvű fordítások is a Jahve név megfelelőjeként az Úr nevet, legfeljebb a nyomtatásban azzal figyelmeztetnek a különbségre, hogy csupa nagy betűkkel írják ( HERR, LORD; Károli is eredetileg: az ÚR). - Bizonyára a késői keletkezési korban a szándékos változtatás következménye az, hogy a Zsolt-nak második gyűjteményében csaknem mindenütt az 'elóhím istennév szerepel (»elóhista zsoltárok«; 42-72). Ugyancsak kerüli a Jahve név használatát 1Móz-ben az az irodalmi réteg, amely alkalmazkodik ahhoz, hogy a Jahve név a Hóreb-hegyi kijelentés óta ismert. Az ÓSZ legfiatalabb írása, a Dán szintén nem használja a Jahve nevet (kivéve a nagy bűnvalló imádságot a 9. r.-ben).

2. A Jahve név jelentése

A személyneveknek, így az ISTENNEVEKnek is megvan a lefordítható vagy értelmezhető jelentésük. (Baal = »úr, tulajdonos«; Molok, Milkóm = »király«.) A Jahve név értelmezése mindmáig nehéz. Próbálják valamilyen régebbi alakból segítségkérő, rámutató felkiáltásként értelmezni. Vagy rokon (pl. arab, ugariti) nyelvek hasonló hangzású szavaiból elvont értelmezéssel vihar-istennek mondják. Elméleti próbálkozás ez, amelynek gyakorlati értéke nincs. Magán a B-i h. nyelven belül maradva, legjobban megközelíthető a név etimológiája épp a Mózesnek adott kijelentésből: arra a kérdésre, hogy mit mondjon Mózes a honfitársainak, mi az őt küldő Istennek a neve; a 2Móz 3,14 híres kijelentése így adja a választ: 'ehje 'aser 'ehje = »vagyok, aki vagyok«, továbbá: az 'ehje = a »Vagyok« küldött el. Két dolog azonnal szembetűnik ennél a kijelentésnél. Az egyik egy bizonyos tartózkodás. A »vagyok, aki vagyok« mondatot méltán szokták párhuzamként említeni a 2Móz 33,19-ben levő kijelentéssel: »Kegyelmezek, akinek kegyelmezek...« Isten szuverenitása tükröződik e mondatokban: irgalom-gyakorlása nem kényszeríthető ki, és nevének mechanikus emlegetésével sem lehet Őt megidézni. A másik azonos a Jahve névvel, mégis egy alapszógyökre, s ez a h. hájá (hává) - »lenni« ige. Az ehje alak ennek az igének egyszerű imperfectuma, a jahve alak viszont a kauzatív jelentésű igetörzs imperfectuma, s így jelentheti azt, hogy »létrehoz«. Mindez Isten lényéhez természetesen hozzátartozik. A g. ÓSZ-fordítás (LXX) azért fordította a »vagyok, aki vagyok« mondatot úgy, hogy »én vagyok az, aki van«. Innen már csak egy lépés az, amikor a Jel 1,4 Istenről úgy szól, mint »aki van, aki volt, és aki eljövendő.« (Ez utóbbit vetítette rá a középkori írásmagyarázat 2Móz 3,14-re, ahogyan azt tükrözi pl. a Vizsolyi B lapszéli magyarázata). A h. gondolkozás azonban dinamikusabb és Istennel kapcsolatban nem csupán a létezésre gondol, hanem a »cselekvő létezésre«, különösen az övéi közt való segítő jelenlétére. A B minden választott embere megkapta ezt a bátorító kijelentést, hogy »én veled vagyok« (természetesen a »veled leszek« értelemben is, lévén az imperfectumnak jövő idejű jelentése is (egészen Jézus búcsúszaváig: »én veletek vagyok... a világ végezetéig« (Mt 28,20). Ha pedig a prófétáknál, különösen Ezékielnél, gyakran visszatér a jövendölések végén ez a formula, hogy »akkor megtudjátok, hogy én Jahve vagyok«, akkor ez is az életben, a történelemben cselekvő - olykor ítélő, gyakrabban szabadító - isteni jelenlétre emlékeztet (Ez 7,9.27; 36,11.38 stb.).

3. A névhez fűződő teológiai tartalom

A Jahve-hit talán abban tér el a leginkább a pogányok istenhitétől, hogy míg azoknál az istenek világa a természethez kapcsolódik (égitestekhez, természeti jelenségekhez), addig Jahve a történelemben cselekvő Úr. A Mózesnek adott kijelentésben azonosította magát azzal, akit a pátriarchák tiszteltek, és aki e pátriarcháknak ígéreteket adott utódaik néppé szaporodásáról, Kánaán földjének nekik ajándékozásáról. Ezt a népet már Egyiptomban, az elnyomatás idején úgy nevezte, hogy »az én népem« (2Móz 3,7.10). A kivonulás idején a Sínai-hegynél ez a kijelentés hangzott el, hogy bár az Úré az egész föld, mégis Izráel lesz az ő tulajdon népe (2Móz 19,5). Ebben fejeződik ki Izráel kiválasztása és az a kapcsolat, amely Jahvét és Izráelt összeköti: a szövetség. A Tízparancsolat bevezetése bemutatkozás: Én, Jahve vagyok a te Istened... (2Móz 20,2), a zsoltár hitvallása pedig ez: »Ő (az Úr) a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe vagyunk« (Zsolt 95,7). Majd egy későbbi korban lesz fontos teológiai tétel, hogy Jahvén kívül nincs más isten, csak haszon nélküli bálványok (Ézs 44,6kk). A néppé formálódás idején fontosabb volt az a gyakorlati monoteizmus, hogy Izráel számára csak egy Isten van, Jahve, és ez elkötelezi e népet a Jahve iránti odaadó szeretetre (5Móz 6,4k).

A Sínai-hegyhez kapcsolt kiválasztást és szövetségi viszonyt koronként újra megfogalmazták az ÓSZ írásai. De mindig fontos történeti emlék maradt az, hogy az Egyiptomból történt szabadítással zárult le a szolgaság múltja (Hós 12,10; Én, az Úr, vagyok a te Istened Egyiptom óta). Jahve a történeti nagy tettekben szabadító Istennek mutatja meg magát (Ézs 43,11). A próféták aztán ilyen - teológiailag is fontos - jelzőket fűztek a neve mellé: Izráel teremtője, megváltója, királya, pásztora (Ézs 40,11; 43,1.15 stb.). Ezek a más helyeken is előforduló, de kétségkívül Deutero-Ézsaiásnál halmozódó jelzők olyan teológiai tételekben kristályosodtak ki, mint pl. a teokrácia eszméje: Izráelnek az igazi királya Jahve (1Sám 12,12). Deutero-Ézsaiásnál szerepel először az »isten(ed) uralkodik« felkiáltás is (52,7), amely aztán a Jahve egyetemes királyi uralmát proklamáló zsoltárok hitvallása (Zsolt 47,9; 93,1; 96,10; 97,1; 99,1). Ha ennek a hitvallásnak van valami köze a babiloni újév-ünnephez (ahogy egyesek feltételezik), akkor is inkább a Deutero-Ézsaiásra jellemző polémiában gyökerezik (nem Marduk, hanem Jahve a Király). E zsoltárok, éppen Deutero-Ézsaiás univerzalizmusa alapján, túlhaladva azon az egyébként fontos hittudaton, hogy Jahve kiváltképpen Izráellel törődik, vallják, hogy Ő az egész föld Királya (Zsolt 47,8; 95,3; 97,5.9). - Ókori-K-i szóhasználat szerint a »pásztor« cím a »király« szinonimája is (2Sám 5,2; Mik 5,1.3). Miután a szövetség ládáját (a fedőlapján levő két kerúbbal) Jahve királyi trónjának tartották, világos a Zsolt 80,2 megszólítása: »Izráel pásztora ..., aki a kerúbokon trónolsz«. - Jahve, mint Izráel »megváltója«, szintén az egyiptomi szabadítás óta ismert kifejezés. Rendkívül szép a gó’él = »megváltó« szó jelentése: Izráelben az a legközelebbi rokon, aki minden módon segít a bajba jutott hozzátartozóján (ld. MEGVÁLTÁS): ez a »legközelebbi rokon« Izráel számára Jahve. Végül Jahve, mint teremtő Isten, Deutero-Ézsaiásnál esetenként Izráel teremtője, sőt újjáteremtője. Ezen az egzisztenciális értelmezésen túl azonban Jahve világteremtő is (Ézs 42,5; 45,18). A teremtés munkáját az ÓSZ gyakran az emberi cselekvésre is használt »alkot, formál« szavakkal teszi szemléletessé; van azonban egy igazi, csak Isten teremtő tettére használt szó (h. bárá'), és ez nagyobbrészt e Babilóniában élt prófétánál fordul elő, s talán nem véletlen, hogy a kései (papi írói) teremtéstörténet is e szóval kezdődik (1Móz 1,1).

4. A Jahve név és a Jahve-tisztelet eredete

Az ÓSZ-i teológia kérdése, hogy vajon Izráelen kívül és Izráel előtt ismerték-e más népek is Jahve néven Istent, vagy más szemszögből nézve: honnan ismerte meg Mózes a Jahve nevet? Magyarázatok bőven vannak. Vannak, akik a név rövidebb ja-, jau- alakjával összetett személynevekből akarnak visszakövetkeztetni arra, hogy hol ismerték (és tisztelték) Jahvét, és itt szóba kerülnek mezopotámiai népek, az indusok, az ősarab vallások, kánaáni-ugariti eredet. Legutóbb egy D-egyiptomi (inkább núbiai) Amarna nevű város romterületén találtak listákat (valószínűleg II. Ramszesz idejéből) legyőzött afrikai és ázsiai országok, városok neveivel; köztük említve van egy Széir felől betörő beduin csoport, mely Jahu-hoz tartozott. A kénita hipotézis szerint Mózes a Sínai-pusztában találkozott a midjáni néppel, melynek egyik ágát képezhette a kénita csoport (vö. 4Móz 10,29; Bír 4,11). Mivel pedig Jetró, Mózes apósa e népnél papi tisztet viselt, így ismerhette meg a náluk tisztelt Jahvét. Ám ha így állna is a dolog, Mózes mégiscsak az Isten titokzatos kijelentése által ismerte meg, hogy kicsoda valójában Jahve. És míg a midjániak megmaradtak pogány bálványhívőknek, addig a Jahve-hit Izráelben az egyistenhit, a képnélküliség, a magas fokú erkölcsi normák vallása lett, ahogyan azt a Mózes koráig visszavezethető Tízparancsolat már tükrözi.

Isten egy, a neve is egy: Jahve. Az 5Móz 6,4 h. szövege szerint: Jahve, a mi Istenünk, egy Jahve. Ahogyan ez egyre inkább magától értetődő lett népe körében, úgy az Isten szó foglalta el neve helyét; amennyiben más istenről volt/van szó, ki kell mellé egy jelzőt tenni (pl. »idegen«, »pogány«, vagy az illető isten nevét (pl. Baal isten), vagy többes számban használni. Sőt: elég Istennek egy jelzőjét használni (Úr, Mindenható), hogy tudjuk, kiről van szó. Nem így az eredeti politeista környezetben. Nem az volt a hit alapkérdése: létezik-e Isten? - hanem: ki a mi Istenünk? Ezzel kezdődik a Tízparancsolat: Én, Jahve, vagyok a te Istened.

Tisztelt Kérdező!

Én tudom ki ül a fehér lovon, és a lovat is láttam, saját felvételem is van róla. De annak nevét, csak Ő maga tudja... Isten IG-je.