Jehova Tanúi, ti mit gondoltok erről a bibliai részről? Ki ez a fehér lovon ülő?

„Én vagyok az Alfa és az Omega — ezt mondja Jehova Isten —, aki van, aki volt, és aki eljön, a Mindenható.” (Jel 1:8)

A Jelenések könyvében ez az első alkalom a három közül, amikor maga Jehova beszél az égből. (Lásd még: Jelenések 21:5–8; 22:12–15.) Az első századi keresztények azonnal felismerték, hogy az alfa és az omega a görög ábécé első, illetve utolsó betűje. Jehova ezzel a két betűvel nevezi meg magát, így hangsúlyozva, hogy előtte nem volt mindenható Isten, és utána sem lesz.

Alfa és Omega: Kit illet meg valójában ez a cím? 1. A Jelenések 1:8 szerint a Mindenható Istent. A Kár.-ban viszont a 11. vers ezt a címet arra a személyre alkalmazza, aki a további leírás folyamán Jézus Krisztusnak bizonyul. A bibliatudósok azonban elismerik, hogy a 11. versben az Alfára és Omegára történő utalás nem hiteles, és ezért a Kat., ÚRB, B.—D., KNB és Káldi nem tartalmazza. (Nem furcsa neked, hogy már megint egy olyan igehely, ami NEM HITELES?!)

2. A Jelenések könyvét héberre lefordítók közül sokan elfogadják, hogy a 8. versben Jehováról van szó, ezért itt feltüntetik Isten nevét. Lásd: Jegyzetes Biblia (angol).

3. A Jelenések 21:6, 7 rámutat, hogy a szellemi győzelmet arató keresztények az Alfa és az Omega néven ismert személy ’fiai’. Így soha nem utalnak a szellemmel felkent keresztények és Jézus Krisztus kapcsolatára. Jézus a ’testvéreinek’ nevezte őket (Héb 2:11; Máté 12:50; 25:40). Jézusnak ezeket a ’testvéreit’ azonban az ’Isten fiainak’ nevezik (Gal 3:26; 4:6).

4. A KNB a Jelenések 22:12-höz fűzött lábjegyzetében azt írja, hogy „ezek Jézus Krisztus szavai”, ezáltal azt a benyomást keltve, mintha a 13. versben említett Alfa és Omega őrá vonatkozna. A görög szövegben azonban itt nem szerepel Jézus neve, és más fordítások sem teszik be.

5. A Jelenések 22:13 azt mondja, hogy az Alfa és az Omega egyben „az első és az utolsó”, mely megjelölést a Jelenések 1:17, 18 Jézus Krisztusra alkalmazza. Ehhez hasonlóan az ’apostol’ megjelölést egyaránt alkalmazzák Jézus Krisztusra és egyes követőire. De vajon ez bizonyíték arra, hogy egyazon személyről vagy egyenrangú személyekről lenne szó? (Héb 3:1). A tényekből tehát arra következtethetünk, hogy az „ Alfa és Omega” cím a mindenható Istenre, az Atyára vonatkozik, és nem a Fiúra.

A Jel 1,11.17 szépen azonosítja, ki az Alfa és Omega, Első és Utolsó. Ráadásul a 1,8 szerint ő az Eljövendő (ho erhkomenosz) is, akiről már az 1,7 is beszélt ("eljő a felhőkön"). Ezek szerint Jézus a Mindenható. A NA-szövegbe is berakott szövegváltozat szerint ő "ho theosz" is.

A Jel 1,11a-ban a NA-szöveg szerint csakugyan nincs benne Jézusra nézve az Alfa és Omega. Itt tehát elsiettem a hivatkozást. De a másik hely továbbra is hiteles, és itt kifejezetten Jézus az, aki beszélvén, magát Alfának és Omegának nevezi:

Jel 22,13.16

"Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait [...] Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag."

"4. A KNB a Jelenések 22:12-höz fűzött lábjegyzetében azt írja, hogy „ezek Jézus Krisztus szavai”, ezáltal azt a benyomást keltve, mintha a 13. versben említett Alfa és Omega őrá vonatkozna. A görög szövegben azonban itt nem szerepel Jézus neve, és más fordítások sem teszik be." - Itt nem, de a 16. versben igen, és közöttük nincs beszélőváltás. Ráadásul az Első és Utolsó (1,17), ami lényegében ugyanazt jelenti, mint az Alfa és Omega, még a kend konzerve szerint is Jézus címe. Ráadásul ezt az "apostol" szóval ellentétben nem lehet két különböző rangú személyre alkalmazni, legfeljebb holtversenyesekre. Kend tehát azzal, hogy elismerte: ezt a címet a Jel 22,13 az Atyára alkalmazza, beismerte, hogy a Fiú legalább annyira "első és utolsó", mint az Atya.

Ajánlom kendnek, hogy olvasghassa összefüggően az Újszövetséget abból a szempontból, hányszor jelenti a névelőtlen "theosz" is az, hogy "az Isten." Ilyen pl. a Fil 2,13 ("Isten az, aki munkálja...") vagy a 2Kor 1,21 (aki minket ... megerősít és megken, az Isten az....) Bizony nem lehet a névelő hiányából az istenség alacsonyabb fokára következtetni.

Tamás felkiáltása ugyan tényleg megszólítás volt, de egy egyes számú megszólítás határozott személyre szokott volnatkozni, ami egymagában is pótolja a megszólításból esetleg hiányzó, ott nem mindig jelzett határozottságot. De ami a lényeget illeti. Tamás nem "egy istennek", hanem a maga Istenének nevezte Jézust, holott mindketten ismerték a parancsolatot: Ne legyen más istened. Jézus pedig jóváhagyta ezt a szóhasználatot. Amit meg a kend idézett forrása állít (hogy ez hasonló rangú megfogalmazás, mint a 82. zsoltárbeli szózat a bírákhoz), az pusztán keserves erőlködés, hogy egy analóg szóhasználatot ráerőltessen Jézusnek másutt is (mégpedig a bírákénál jóval magasabb rangú) istenségére.

Kecskeméthytől, az 1931-es revízióból kend kisbetűs "istent" idéz a Jn 1,1-ben, de ezt az 1931-es megoldást ő a néhány évvel később véglegesített saját fordításában ismét nagybetűs Istenre javította. Ezt a kendtek kiadványai rendre el szokták hallgatni.

Amit még a kend idézete Tamás felkiáltásához fűz, az nem más, mint más igehelyeknek őrtornyos értelmezés kíséretében való felvonultatása, hogy elhomályosítsa az éppen szóban forgó igeverset. Főként a Jn 20,31 nem tagad semmit abból, hogy Jézus "az Isten."

Tehát aki erős, hatalmas, az máris nem mindenható? Ezt a kifejezést találjuk az Ésa 10,20-1-ben: "És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és aki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen. A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez." Ez gondolatritmus, így itt Jahvéra vonatkozik az "erős Isten". Tehát megdőlt az az érvelés, hogy az "erős Isten"-t a szöveg a "mindenható Isten"-től való megkülönböztetés céljából említené. Ellenkezőleg: Jahve egyik címét alkalmazza a születendő gyermekre.

Jn 20:28-nál és elfelejti a szokásos szerepét az ÚVF, amikor így fordítja a hitetlen tanítványnak, Tamásnak a szavait, melyeket Jézushoz intézett:

»Tamás ezt válaszolta neki: „Uram és Istenem!”«

Ez az egyik legfontosabb olyan hely az Újszövetségben, amely világosan Istennek mondja Jézust. Ezért az Őrtorony Társulatnak elég nehezen megy az átértelmezés. A „Kell-e hinned a Háromságban?" így fejtegeti:

A kétkedő Tamás és a feltámadott Jézus találkozásának ez a magyarázata a legteljesebben elbeszél a bibliai szöveg mellett. Pedig a szöveg összefüggésében az a történet célja, hogy leírja Tamás útját a kétkedéstől a Jézusban, mint Feltámadottban való hitig. A feltámadott Úr ezért felel így Tamás felkiáltására: „Mivel látsz engem Tamás, hiszel; boldogok, akik nem látnak és hisznek". Jézus tehát megerősíti Tamás hitét, amelyet hitvalló felkiáltásában fejezett ki, és amely a kétszeresen hangsúlyozott én ...-mmel csak a közvetlenül előtte álló Jézusra, (nem pedig Istenre, az Atyára) vonatkozhatott (vö. Harris 1992, 108kk). Azokkal az állításokkal, hogy Jézus csak „egy" Isten, és hogy az Újszövetség nem beszél Jézus istenségéről, az imént már foglalkoztunk.

Még egy további fontos tudnivalónk van: Az „én Uram és én Istenem" az Ószövetség gyakori kifejezése, állandósult imádságos megszólítása Istennek, az Atyának (például 2Sám 7,28; lKir 18,39; Zsolt 35,23; 50,3; Jer 31,18; Zak 13,9). Mivel ez a hitvallásos és imádságos megszólítás Jézusra vonatkozik, ez megintcsak az Istennel való lényegi egységét mutatja. Harris így foglalja össze:

„Amennyiben Tamás magától mondta ezt a hitvallást, elismerte Jézus uralmát a földi és a mennyei birodalmak, továbbá a saját élete fölött (ho küríosz mou), ugyanígy Jézus lényegi az Atyával, ami igazolta Jézus iránti tiszteletét (ho theosz mou). Ezekben a versekben tehát a küríosz és a theosz címek, és nem tulajdonnevek. Az első közvetve, a második pedig közvetlenül hangsúlyozza a feltámadott Jézus lényegi istenségét" (Harris 1992,10. o.)

A nyelvtan éppen azt bizonyítja, hogy Tamás Jézusnak mondta: "ho theosz mú", azaz "én Istenem." Semmi utalás nincs arra, hogy miközben ezt Jézusnak mondta, valójában az Atyát szólította volna. Volna ennek kifejezésére sok fordulat: "Felkiáltott az Atyához, fohászkodott, vallást tett az Atya előtt," satöbbi. De ha éppen az van írva, hogy "azt mondta neki: Én Uram és én Istenem", akkor alapjáraton Jézusnak mondta, hogy az ő Istene Jézus.

Ez is csak egy a sok Jézus istenségét tagadó érvcsokor közül, amelyek abban a közös hibában szenvednek, hogy az Isten (isten) szót elemzik, s nem azt, amit az jelöl. Mert sem az angyalok, sem a bírák, de még Mózes sem volt olyan értelemben Isten, mint a Fiú. Ő tényleg teremtette a világot, kezdetben már megvolt, nála nélkül semmi nem lett, ami lett, Isten formájában volt, satöbbi. Ha ezeket egybeolvassuk, mégiscsak magasabb fogalmát kapjuk az istenségnek, mint amit akár a 82. zsoltár, akár más helyek emberekre vagy angyalokra alkalmaznak.

Az "istenek vagytok"-os kijelentés a 82. zsoltárból származik, ez azonban nem "szült istenekről" szól, hanem olyan földi bírákról, akik csak e funkció okán viselték az Isten nevét. Hamisan ítélnek, nem értenek, sötétségben járnak, végül pedig meghalnak. Ezek tehát nem istenek, hanem emberek. S mikor Jézus ezen igehelyre hivatkozott, csak azt állította, hogy embert istennek nevezni nem példa nélküli, tehát őt e jogcímen még megkövezni sem lehet. De nem állította, hogy az ő istensége ugyanaz volna, amint a zsoltárban költőileg megszólított bírák "istensége."

Jó nagy különbség van az úgynevezett istenek istensége és az Atya, Fiú és Szentlélek közös természete között, és én csakugyan nem vagyok hajlandó ez embert istenné tenni az utóbbi értelemben. Vannak olyan igehelyek, ahol istennek vagy isteneknek nevezi az embert az Írás: "Istenévé teszlek a fáraónak és Áron lesz a prófétád," "Istenek vagytok," "Jahve ítél az istenek közt." E helyeken semmiképpen nem ugyanannak a természetnek a birtoklásáról van szó, hanem valamiféle viselt méltóságról. Ez meg is látszik abban, ahogy másutt Jahve az idegen isteneket magához képest semmiknek állítja: ők nem teremtették a világot, nem kősziklák, és így tovább. Ugyanígy az általa megítélt "isteneket" is halandónak mondja és megfeddi a zsoltárban. Az énáltalam itt alapul vett istenségfogalom szükségképpen magában foglalja az imádhatóságot is, csakúgy, mint a teremtőséget. Ebben az értelemben viszont az ember nem Isten (és sosem lesz az), míg a Fiú az (és mindig is az volt).

Vagyis attól, hogy a bírákat egy helyen egyfajta sajátos értelemben „isteneknek” nevezte, még nem szorítkozik Jézus is ilyen tisztségbeli istenségre, mert rögtön a Jn 10,36-ban ezeknek a jogánál nagyobb jogot formál magának az istenségre. Amazokhoz ugyanis csupán az Isten szava szólt, míg őt az Atya szentelte meg és küldte a világba.

A héber elohim jelentése csak akkor "istenek", ha utána az ige is többes számban van (pár kivétellel pogány istenek), de ha az ige egyes számban áll, akkor a jelentése "az Istenség" (ui. a héber a főnév többes számú alakjával képez elvont főnevet).

Zsolt 82:1,6 Isten a bírákon gúnyolódik, akik "istenek" (hatalmasak) voltak, de mivel hűtlenné váltak, közemberként halnak meg. Jn 10:34-36 Jézus a Zsolt 82-re utal vissza: ha a bírákat Isten gúnyból "istennek" nevezte, mennyivel igazabb Őrá (aki ténylegesen az).

Az ott említett "istenek" nem mások, mint egyszerű bírák, akik e nevezetet arról kapták, hogy Isten ítéletét a maguk működési körében gyakorolták. De ők nem teremtették a világot, nem voltak öröktől fogva az Atya kebelén, nem egyszülött istenek, satöbbi. Tehát ezzel a létformával csakis Jézus bírt.

Nyilván érdemes elemezni az "isten" szót a bibliai előfordulások tekintetében, de nem csupán azt, hanem a jelentését is. Mert a szerző írásának első része láthatólag beéri azzal az eredménnyel, hgy úgy-ahogy kimutassa: mondták a Bibliában az Istenen kívül másra is valamiféle alappal, hogy isten. De nem fordít figyelmet arra, hogy ezeknek az "istenségét" mi választja el Jézus istenségétől, hanem beéri azzal, hogy mintegy megalapozzon egy "nem igazi" istenségi kategóriát, hogy aztán egy másik, de ugyancsak "nem igazi" istenségbe szorítsa bele Jézust is. Mert én könnyűszerrel ki is mutatom, hogy Jézus istensége több, mint emezeké (ti. ők nem egyszülött istenek, alfák és omegák, teremtők stb), de kend csak annyit tud állítása mellett felhozni, hogy Jézus (születésével) az Atyától kapta istenségét. Tehát kend önkényesen állítja az említett, "Atya alatti" kategóriára hivatkozva, hogy Jézus egy ugyancsak Atya alatti kategóriában van istenség tekintetében. Mert csak egy ilyen kategória létét próbálta kimutatni, de semmit nem tudott kezdeni azzal a körülménnyel, hogy Jézus ebbe nem fér bele.

Helló! A 14:26-os válaszodra:

Nagyon feltűnő, hogy azokon a helyeken, ahol nem szerepel az "Alfa és az Omega" kifejezés, hanem csak az "Első és az Utolsó", ott szerepel az is, hogy "aki halottá lett és ismét életre kelt" (mint pl. a Jel 2:8-ban), de az "Alfa és az Omega" Isteni neveknél ilyesmi kifejezésről szó sincs, de persze szó sem lehet!

Azért lehet az "apostol" címmel példálózni, mint párhuzamba állítható példa, mert Jézus esetében természetesen nem ugyanazt jelenti az "első és az utolsó" kifejezés, mint a Jel 22:13-ban Jehova esetében.

Az "Első" Jézus, de miben? A Csel. 26:23 szerint: "hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és mint az első, akinek fel kell támadnia a halottak közül, világosságot fog hirdetni ennek a népnek is, és a nemzeteknek is."

A Kolossé 1:18 szerint: "és ő a feje a testnek, a gyülekezetnek. Ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy azzá legyen, aki mindenben az első"

De nehogy félreértsd véletlenül ezt a "mindenben" szócskát, úgy mint gyakran félreértik a "senki" kifejezést is (mint pl. a kérdező, amit őszintén el is ismert), ezért a folytatást is leírnám, mert az választ ad arra, hogy mit kellene érteni a "mindenben" alatt:

Kolossé 1:19-20: mert az Isten jónak látta, hogy őbenne lakjon az egész teljesség, és őáltala békéltessen meg magával minden mást — akár a földön levőket, akár az egekben levőket —, békét szerezve az ő kínoszlopon kiontott vére által.

Talán a "senki" és a "minden" kifejezésekre is érvényes olykor a Biblia intelme, hogy "a szó megöl, a szellem megelevenít"?

A következő, amiben Jézus az első. Jel 1:5: "és Jézus Krisztustól, aki „a Hű Tanú”, „az elsőszülött a halottak közül” és „a föld királyainak Uralkodója”! Aki szeret minket, és aki saját vére által feloldott bennünket bűneink alól".

És miben az "utolsó"? Tán ez sem olyan nehéz elképzelni.

János 5:21: "Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és megeleveníti őket, úgy a Fiú is megeleveníti azokat, akiket akar."

János 6:40: "Mert az az én Atyám akarata, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hitet gyakorol benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon."

Jel 2:8: "A szmirnai gyülekezet angyalának pedig írd meg: ezeket mondja »az Első és az Utolsó«, aki halottá lett, és ismét életre kelt"

Tehát Jézus az, aki végérvényesen lezárja, befejezi mindazt az emberiséggel kapcsolatos helyreállító munkát, amit az Atyja rábízott, mikor a földre küldte őt meghatározott szándékkal.

Tehát az ilyesfajta hamis párhuzam állításokból is lehet tanulni, hiszen bizonyítható, hogy bizony logikusan (vagyis a természetesen értelmezhető, józan ész logikájával) is lehet magyarázni ezeket. Ez - ha megfigyeled - minden egyes olyan versre érvényes, amivel a háromságot akarják belemagyarázni a képbe.

"Jézus esetében természetesen nem ugyanazt jelenti az "első és az utolsó" kifejezés, mint a Jel 22:13-ban Jehova esetében." - Először is, mi az, hogy Jehova esetében, mert ugye te már eleve szavak szintjén kizárólag az Atyára vonatkoztatod a JHVH címet, holott abban a versben egy fia "Jehova" nincsen egyetlen ókori kéziratban sem. Egyébként miért is jelentene mást? Mert az oké, hogy az Őrtorony ad egy magyarázatot, és azok külön külön (a megfogalmazást leszámítva) talán helyesek, de azt bajosan bizonyítja be, hogy ott PONT ebben az értelemben nevezi Jézust annak. Mert ez ugye a szövegből nem következik.

Sőt, az Alfa és az Omega a görög abácé első és utolsó betűje, így ez a cím pont ugyanazt jelenti, mint az, hogy az Első és az Utolsó.

Az Első és az Utolsó személye

A Társulat mai tanítása szerint az Ézsaiás prófétánál található „első és utolsó", azaz egyetlen Isten (Ézs 44:6 vö. 43:10-11), illetve a Jelenések könyvében megszólaló „az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó" (Az "első és az utolsó" kifejezés szinonimája a görög ábécé első (kezdet) és utolsó (vég) betűje: "az Alfa és az Ómega".) (Jel 22:13) Jehova Isten, az Atya. Ez azonban nem mindig volt így, bár a személy kiléte döntő fontosságú:

1917 Jézus

1978 Jehova ~ Jézus

1989 Jézus

The Finished Mystery (SS-7) 1917 ed. (p. 336)

„[p. 318] 21:6 És monda nékem: [Meglett.] Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. - „Az Atya jótetszése volt, hogy az Áldott, az Atya Egvetlen-Nemzettje vigye végbe a megváltás és a helyreállítás egész programját..." [p. 336] 22:12 És íme hamar eljövök... - Az Úr maga válik a beszélővé. ...és az én jutalmam velem van. - Minden embernek Krisztusban.

22:13 Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég az első és az utolsó. - „Urunk újra és újra elmondja nekünk (lásd Jel 1:8,11,17; 2:8; 3:14; 21:6), hogy ő Isten teremtésének kezdete és vége, eleje és befejezése."”

Awake! August 22, 1978 (p. 28)

„Az „Alfa és az Omega" következő előfordulási helye a Jelenések 21:6-ban található. A következő versben az, aki önmagára vonatkoztatja ezt a címet, így szól: „Aki győz, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Mivel Jézus Krisztus úgy beszél magáról, mint aki ezeknek a győzteseknek a „testvére", az Úr Jézus Krisztus Atyja az, aki úgy utal önmagára, mint „Alfa és Omega" (...) Végül a Jelenések 22:12,13-ban ezt olvassuk: „És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó." Ez az idézet mások között jelenik meg, amelyek egy angyalnak és Jézus Krisztusnak vannak tulajdonítva. (...) A Jelenések többi részével összhangban az „Alfa és Omega" a Mindenható Isten.”

A Társulat alig pár hónappal később ismét Jézus szavaiként idézi a 12. verset, amelynek viszont természetes folytatása a 13.: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó."

The Watchtower, October 1,1978 (p. 15)

„Utolsó kijelentésében is azokat a dolgokat illetően, „amelyeknek meg kell lenniök hamar", Jézus ismét hangsúlyozza a hirtelenséget, amellyel eljön: (...)„ímé eljövök hamar ... És ímé hamar eljövök, és az én jutalmam velem van ... Bizony hamar eljövök. (Jel 22:7,12,20)”

A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! 1989 (27-28. oldal)

„Amikor Jézus ezen a címen mutatkozik be: „az Első és az Utolsó", nem állítja magáról hogy egyenlő Jehovával, a Nagy TeremtŐvel. Csupán azt a címet használja, amelyet Isten helyesen reáruházott. (...) Jézus természetesen „az Első" volt, aki mint ember halhatatlan szellemi életre támadt fel (Kolossé 1:18). Azonkívül „az Utolsó" is, akit Jehova személyesen így támasztott fel. [nincs bibliai utalás]”

Mivel a Társulat zavarban van azt illetően, hogy kicsoda a Biliában az Első és az Utolsó, a cím jelentését értelmezte át. A cím az Ószövetségben (Ézs 43:10-13 vö. 44:6) csak azt jelenthette: Jehova az egyetlen Isten, és nincs bibliai okunk azt feltételezni, hogy az Újszövetség ezt a címet, nevet vagy megállapítást más értelemben is használná (vö. Jel 1:8, 22:13, 1:17-18, 2:8).

Jel 2:8

Görög Tade legei ho prótosz kai ho eszkhatosz, hosz egeneto nekrosz kai edzészen

KIT The-but (things)-is saying-the-first-and-the-last-who-came to be-dead (one) -and-he lived

NWT These are the things that he says, 'the First and the Last'. who became dead and came to life [again]

ÚVF ezeket mondja »az Első és az Utolsó«. aki halottá lett. és ismét életre kelt

Bevezetés

A Társulat fordítása itt helyes, ami a szavakat illeti, az általa használt mondatjelek (» «) szerepe viszont kérdéseket vet fel. Ugyanezt a szöveget máshol nem teszi idézőjelbe.

Szótári és nyelvtani adatok

Nincs szükség szótári adatokra, inkább az egész mondat hátterének ismeretére. Az „Én vagyok az első és az utolsó" mondat Isten szájából hangzik el (Ézs 44:6). Héber eredetije: aní rissón va'aní aharón. Ezt a Szeptuaginta az Újszövetséghez hasonlóan, bár nem azonosan fordítja: Egó prótosz kai egó meta tauta, azaz „Én vagyok az első és én [a többi is] azok után". Ha tehát elkezdenénk összeszámolni, hogy hány „Isten" van (ti. aki valóban az), akkor az első egyben az utolsó is lenne, azaz nincs több!

A szövegkörnyezet

Egyértelműen Krisztus az, aki beszél. Egymás után kétszer is kijelenti, hogy halott volt, de életre kelt (Jel 1:17-18,2:8). Ugyanakkor olyan címet tulajdonít magának („Én vagyok..."), amely csakis Jehováé (lásd alább!).

Tágabb bibliai összefüggések

A Bibliában „az Alfa és az Ómega, az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég" (Jel 22:13) egyrészt egységes cím (az Alfa a görög ábécé első betűje, az Ómega az utolsó, tehát a lista elejéi és végét adják). Másrészt pedig ugyanannak a személynek a címe: az Egyetlen Istené (Ézs 43:10, 44:6), aki a Mindenható Úr Isten, Jehova (Jel 1:8 ÚVF).

Helyes fordítások

Angolul és magyarul: mint az ÚVF, csak »...« idézőjel nélkül.

A Társulat tanítása és a fordítás közötti összefüggés

A Társulat tagadja, hogy Isten emberré lett (Jézus csak Mihály arkangyal volt), és számára „Isten" csak Atya (nem Fiú és Szentlélek is). A Jel 1:17-18 és 2:8 szerinte is Krisztusról szól, de mivel Krisztus Jehova címét viseli, magát a címet kényszerül elrelativizálni. Ezt azzal kezdi, hogy idézőjelessé teszi. Utána „Az Első és az Utolsó" kifejezést kiveszi „az Alfa és az Ómega ... a Kezdet és a Vég" hármas cím közepéből, végül további két részre bontja. Magyarázatában úgy állítja be, mintha Jézus csak abban az értelemben lenne „az Első", hogy első a halottak közül való feltámadásban, és csak feltámadásának módját illetően (?) „az Utolsó". Azért teszi az egész fogalmat idézőjelbe, nehogy az olvasó úgy értse, ahogy írva van.

Összefoglalás

A bibliavers szerint Krisztus Jehova Isten egyik címét önmagának tulajdonítja.

Jó reggelt!

Szerintem az "isten" rang jelentőségét ti túlmisztifikáljátok, pedig van az egyetlen Istenre egy olyan név, amelyet csak a héber iratokban majdnem 7000-szer használ az eredeti szöveg. Ez pedig a JHVH.

Elmondom, hogy mit gondolok én Isten neveiről, címeiről.

Az gondolom nektek is a legtermészetesebb dolog, hogy mindenkinek van neve, amit ha meghallunk, lehet hogy kellemes érzés jár át bennünket, lehet, hogy nem. A neveiken túl, ugyanazt a személyt hívhatják a körülményektől függően professzornak, főnöknek, apunak, vagy nagypapának. Mindezek a szavak különböző gondolattársításokat keltenek bennünk, az illető életének különböző oldalaira irányítják a figyelmünket. A neve azonban az egész személyt az emlékezetünkbe idézi: minden jellegzetes vonását, mindazt, amit tudunk róla.

Nyilván Istenre is érvényes ez.

A „Teremtő” és „Mindenható” szavak az ő tevékenységének egy bizonyos oldalára hívják fel a figyelmet. Az „Úr” szó a hatalmára, tekintélyére utal. Az „Isten” szó azt az érzést kelti bennünk, hogy az emberénél magasabb rendű tulajdonságokkal és erővel rendelkezik.

Ámde létezik egy szó, amit a Biblia mindezeknél gyakrabban használ. Ez pedig Isten személyes NEVE, és ez a név mindarra emlékeztet minket, amit Istenről tudunk. Ez a név, amelyet ma általában Jehova vagy Jahve kiejtéssel használnak, minden egyéb, Istenre vonatkozó megjelölésnél sokkal többször fordul elő a Biblia eredeti szövegében.

Ez a név 749-szer jelenik meg csak a bibliai Zsoltárok könyvében.

Tehát szerintem jelentősége valójában Isten valódi, kinyilatkoztatott nevének lenne! Ezt a legtöbb ember semmilyen formában nem használja, sokan nem is ismerik. Aki használja netán a Tanúkon kívül, szintén nagyon kimért módon, tessék-lássék hozzáállással. Pedig a Biblia alapján látható, hogy erre Írásos okuk nincs!

Szerintünk az imádat tárgya kizárólag Jehova, aki nem rendelkezik a "szentháromság" tan szerinti három személyű istenség tulajdonságával, ahol is ezek mind "személyek" és "egyenrangúak" lennének. Ez a megfogalmazás a bibliából hiányzik, a tan ellentmondás benne és idegen tőle.

Így Jehova neve ma is érvényes és használni kéne, mint ahogy azt a Biblia is igazolja, hiszen "örökre ez a neve" a Mindenhatónak.