Nem értem a Poklot, de csak én nem értem?

"Azt nem értem,hogyha az ember jó életet él akkor a mennybe kerül és ott csodásak a körülmények, angyalok dala, felhők..stb."

Óh, a mennyország lelki állapotát nem teljesen így kell elképzelni, inkább az Új Gonosztól megtisztított világot.

"Na most itt nem értek valamit. Ha a Sátán is gonosz akkor miért kínoz magához hasonlóakat?"

Mert a Sátán szadista, tehát neki már csak az okoz örömet, ha más is vele együtt fog elpusztulni/vagy örökön-örökké elkárhozni.

"Ha egy ember imádja PL: A Sátánt és az ő nevében gyilkol, kínoz, csonkol stb... akkor odaát nem kap tiszteletet érte?"

Nem, a Sátán csak azt akarja, hogy vele együtt örökké szenvedj/vagy elpusztulj, tehát nem akarja, hogy boldog légy. Erőt ad, mindenféle szupernaturális potenciát, de csak, hogy pusztítson részlegesen. Nem kap érte tiszteletet.

"Vegyünk egy börtönt, a börtön Góréja...egy régi sittes aki brutális és fél tőle mindenki, de tisztelik.

NA most jön valaki és ő is brutális gyilkos, őt is tisztelik...majd a góré azt mondja: Ez a Fickó nagyon durva fazon, bevesszük ....és nem gyepálják szét mint friss húst, mert pl: megölt egy őrt kegyetlen módon.

Bizonyítja nem csak a kinti hanem a benti dolgai is rátermettségét."

Áhh, a Sátán nem ilyen... ő csak azt akarja, hogy ne légy boldog...

A Csillagok háborújában a fő gonosz Palpatine volt, aki császár is lett. (A régi trillógiáról beszélek)Palpatine legjobb embere Darth Vader volt, de amikor a fiára, Luke-ra pályázott, Darth Vadert föláldozta volna a végén. Ha Luke megölte volna az apját, ment volna a "pokolba".

A lényeg, hogy a Sátán nem kegyelmez senkinek,mert gonosz, gyáva és önös érdekek hajtják.

Tehát Sátán maga az önzés...Isten maga az önzetlenség, a tiszta szeretet eszméje és lényege. :P

üdv

25/F

LastOne.Left

Nincs ördög.a Sátán szimbólikus figura,nem konkrét személy mégha a keresztény tanításból nem is ez jön le a legtöbb embernek.

csak a két ellentétes pólus létezik:szeretet és félelem.

szeretet=mennyország

félelem=pokol

tehát a pokol és a mennyország sem konkrét hely hanem mindkettő egy állapot.

Szevusz!

Ha nem bánod, adok egy kis segítséget a pokol felfogásához. Olvasd ezt el: [link]

A pokol létezése a kinyilatkoztatásban egyértelműen szerepel. Üdvözítőnk gyakran beszél a pokolról, hogy óvjon bennünket tőle: „Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5,29) „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani.” (Mt 10,28) És a farizeusoknak ezt kiáltja oda: „Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?” (Mt 23,33)

Ezen túlmenően Isten látomásban számos személynek megmutatta a poklot, mint például a Fatima-i gyermekeknek: „A Szent Szűz kitárta karjait… Mintha valami fénysáv hatolt volna belőlük a földre. Egyszerre hatalmas lángtengert pillantottunk meg. Tele volt ördögökkel és kárhozott lelkekkel. Mintha átlátszó, izzó fekete és bronzszínű emberi alakok lettek volna. A tűzben ide-oda úszkáltak. Belsejükből füst és láng tört ki… Közben fájdalmukban és reménytelenségükben sikoltoztak és nyögtek…. Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. Hála legyen Égi Anyánknak, aki korábban megígérte nekünk, hogy a mennybe vezet bennünket. Ha ez nem lett volna így, akkor azt hiszem, az ijedtségtől és döbbenettől meghaltunk volna.” (Lucia nővér Fatimáról beszél, 100. o.)

A pokol az isteni igazságosság egyik követelménye, mert ezen a földön az igazságosság nem mindig érvényesül. Naponta olvasunk például borzalmas gonosztettekről, gyilkosságokról, gyermekek szörnyűséges bántalmazásáról, megerőszakolásokról stb. A tettesek gyakorta nem kapják meg méltó büntetésüket. Nem igazságos dolog akkor, hogy van pokol? Milyen elképzelésük van azoknak az igazságról, akik úgy vélik, hogy nincs pokol, hanem mindenki a mennybe jut? De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: a pokolba nem csak a gyilkosok és veszélyes bűnözők kerülnek, hanem olyanok is, akik más súlyos bűn által elfordultak Istentől, és ezt őszintén nem bánták és nem gyónták meg (ahogy lehetőségük nyílt erre).

A pokol büntetései szörnyűségesek és semmilyen földi kínhoz nem hasonlíthatóak. A legsúlyosabb büntetés az Istentől való elvetettség, az Isten boldogságos látásából való kirekesztettség. Ha az ember evilágon nem is szenved az Istentől való elválástól, a pokol kárhozottjai már világosan tudják, hogy Isten számára teremtettek, hogy minden, amiben részük volt Istentől származott, és hogy egyedül Isten az, aki létüknek értelmet adhat. De mivel ők elfordultak Tőle, rettenetes meghasonlottságban, belső ellentmondásban élnek. A kárhozottak másik fenyítése a démonoknak való teljes kiszolgáltatottságukból áll. Mivel földi életükben a démonokat követték, most megérdemlik, hogy ezek kínzásától szenvedjenek. Hogy mit jelent ezeknek a gonosz szellemeknek védtelenül kiszolgáltatva lenni, arról talán valamelyes fogalmat kaphatunk a megszállottakról szóló leírásokból.

Végezetül a kárhozottakat a pokolbeli tűz is kínozni fogja. Az Üdvözítő az Utolsó Ítéletkor így fog hozzájuk szólni: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak.” (Mt 25,41) És Jézus más alkalommal ezt mondta: „Jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, a kiolthatatlan tűzre.” (Mk 9,43) Az az ellenvetés, mely szerint tisztán szellemi lények, mint amilyenek a démonok vagy a lelkek, nem szenvedhetnek anyagi tűztől, nem tartható fenn. Ha a lélek ebben az életben annyira össze van kötve a testtel, hogy a test szenvedései az ő szenvedései is, akkor az is lehetséges, hogy ő is szenvedjen a tűztől. Az igaz, hogy a tűznek nincs természetes ereje, amivel a léleknek árthat. De a pokolbéli tűz Isten büntető eszköze, így Isten természetfeletti erőt adott neki. Ezenkívül a test feltámadása után a kárhozottak testükön is elszenvedik a tűz kínjait.

A pokol büntetésében az a legszörnyűbb, hogy az egész örökkévalóságra szól. Az Üdvözítő nem csak „örök tűzről” (Mt 25,41) beszél, hanem „örök büntetésről” is, mely ellentétben áll az igazak örök életével (Mt 25,46). Ha a pokol büntetése nem lenne örökké tartó, akkor a pokolban remény is lenne, legalábbis remény a kínok befejeződésére. Viszont a pokolban nincs remény; az elátkozottaknak csak a kétségbeesés marad. „Általam juttok a kínok birodalmába, általam juttok az örök szenvedésbe. … Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, áll ezért Dante-nál a pokol bejárata fölött kiírva. Az örök büntetésre az okot végülis az elátkozottaknak a rosszban való megátalkodottsága adja. Ezek Isten elleni örök gyűlöletben élnek, képtelenek a bűnbánatra és a szeretetre. Ezért mondják, ha a pokolban lenne gyóntatószék, melyben az elátkozottak bűnbocsánatot nyerhetnének, e szék üresen állna!

Sokan jutnak a pokolba? Sajnos, igen. Sőt, a teológusok többsége a II. Vatikánumig azon a véleményen volt, hogy az emberek többsége a pokolba jut, mivel az Üdvözítő ezt mondta: „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,13-14) A Fatima-i gyermekek kijelentései sem nyújtanak optimizmusra okot. Jácinta olykor felkiáltott: „Sokat kell imádkozni, hogy a lelkeket megmentsük a pokoltól. Olyan sokan vannak, akik oda jutnak, olyan sokan!” És Lucia nővér nyomatékosan azt mondta egy papnak, aki bizakodóan nyilatkozott előtte a legtöbb ember üdvösségével kapcsolatban: „Nem, páter, sokan vannak, akik elkárhoznak.”

Gondoljunk gyakrabban a pokolra. „A pokol létezik és én beleeshetek”, ennek a gondolatnak el kell riasztania bennünket attól, hogy bűnt kövessünk el vagy bűnben maradjunk. Természetesen igyekeznünk kell, hogy a bűnt Isten iránti szeretetünkből kerüljük és nem csak a pokoltól való félelmünkből, de heves kísértések közepette a pokolra való gondolás hatásosabb eszköz lehet a kitartáshoz, mint az Isten szeretetére való gondolás, mely ilyen kísértések alatt csak nagyon halványnak és valószerűtlennek tűnhet.

Az első fatimai jelenés (1917.május 13.) alkalmával a Pokol Látomását így írják le:

"Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, ami a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve, mint égő, átlátszó széndarabok, mind megfeketedett vagy bronz színben ragyogott, a tűzvészben lebegtek, majd az égbe emelkedtek a lángok segítségével, amelyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak. Nagyon megrémültünk, reszkettünk a félelemtől. A démonokat meg lehetett különböztetni, ijesztő és visszataszító hasonlóságukról a félelmetes és ismeretlen állatokhoz, mind fekete és átlátszó. A látomás hosszúnak tűnt, de pillanatnyi volt.

Összekevered a dolgokat! A Sátán ugyan úgy kínozva lesz a pokolban, mint azok akik követték.

Korán:

71. Midőn mondá Urad az angyaloknak: "Lám! Én megteremtője vagyok a halandó (embernek) agyagból,

72. S midőn Én elrendezém azt, hát belé lehellek az Én Lelkemból, hát ereszkedjetek le néki leborulván.

73. Hát leborulának minden angyalok mindösszesen,

74. Kivéve Ibliszt(sátán), ki dölyfösködött, s a hitetlenek közül való volt.

75. Mondá (az Úr): "Ó, Iblisz! Mi gátol meg téged abban, hogy leborulj azelőtt, kit Én a két kezemmel teremtettem? Dölyfösködsz, avagy fennhéjázol?"

76. Mondá: "Én jobb vagyok nála. Te engem tűzből teremtél meg, s őt agyagból teremtéd."

77. Mondá (az Úr): "Hát menj innen, s íme! Kivetett vagy.

78. S lám! Reád száll az Én átkom az Ítélet Napjáig.

79. Mondá: "Uram! Adj nékem haladékot addig a napig, midőn feltámasztatnak!"

80. Mondá (az Úr): "Íme! Te a visszatartottak közt vagy."

81. A kijelölt időpontig."

!!!

82. Mondá: "A hatalmadra esküszöm, hogy el fogom csábítani őket mindnyájukat,

83. Kivéve közülük a Te odaadó szolgáidat.

----

84. Mondá (az Úr): "Az igazból Én az igazat mondom,

85. Hogy megtöltöm Én a Poklot véled, s azzal, ki téged követ közülük, mindnyájukkal."

"ki téged követ közülük"

Tehát mindenki megy a szenvedésbe. A sátán is, meg aki követte is.

"Hordjuk a Szaharába a homokot - a tengerbe a vizet ..."

Olyan dolgokról irogatunk, aminek semmi értelme. A szent könyvek egyes részei kábult állapotban íródtak, tehát látomásokat közvetítenek és ilyen élményben bármelyikünk részesülhet.

A poklot sokáig a Föld középpontjában képzelték el. A mennyországot pedig a csillagokon túl.

És jött a tudomány - amelyet a tudás fájáról loptunk - amivel néhány dolgot már megfejtettünk.

Földünk középpontjában valóban "pokoli tűz" van, hiszen nukleáris bomló anyagok fejlesztik azt a hőt, amely 4,5 milliárd éve nem hagyja kihülni.

A csillagokon túl pedig szintén csillagok vannak és mennyországnak híre-hamva sincs.

Ha visszakanyarodok a szent könyvekhez, pl.: Biblia, akkor néhány érdekes kérdés bennem is felmerül.

Ha Isten szeretetből készített embert, akkor miért tiltott meg neki dolgokat, miért bünteti. Ha mindenható miért nem cseréli ki az emberben az elromlott "fájlt", hiszen neki erre egy másodperc is elég lenne. Miért találta ki a bűnt, ha szeret minket. Miért alkotta meg a sátánt, és miért nem tudja legyőzni - esetleg ő is szenvedni akar, saját maga miatt. És végezetül miért áldozta fel egyszülött fiát, ha igazán szerette.

A szeretetnél valami nem tiszta. Ha én is ráfogom, hogy minden rossz cselekedetemet a szeretet miatt teszem, akkor mégsem a pokolra jutok - ha egyáltalán van.

A papok azt hírdetik, hogy bűn nélküli ember nem létezik - tehát mindenki a pokolra kerül, én is. Viszont írtózatosan jó társaság fog összegyűlni és remélem,nem fogom megbánni - meg a hit.