Jehova tanúi tanítása alapján Jézus Krisztus teremtett lény?
Ez le van írva a weboldalukon teljesen világosan? Mert egy másik kérdésben már mindennek elhordott a kérdező, azt állítva, hogy én állítok hamis dolgot azzal, hogy a szervezet azt tanítja, hogy Jézus teremtett lény! Miközben megmutattam neki, hogy igaz az amit írok!
Plusz még azt is állítja, hogy a tanúk szerint mind a kettő, tehát teremtett is és nem teremtett!
Tehát hol van ez nyilvánvalóan leírva, ahol még ő is elhiszi ezt?
János 1:1, 2-
(János 1:1, 2) 1 Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennel volt, és a Szó isten volt. 2 Ő kezdetben az Istennel volt.
Amint láthatjuk, Jézus személyét, nem nagy i betüs istenként emliti, ami más forditásokban, mint pl egy német forditás szerint "isteni" volt, és nem Az Isten volt:[„isteni volt”, AT; Mo; v. „isteni lény volt”, Böhmer; Stage ‹mindkettő német›].
(János 1:2) . . .Ő kezdetben az Istennel volt.
Jézus Istenként, hogyan lehetett Istennél? mert akkor Ő saját magánál lett volna?
Ez volt kezdetben az Istennél.”
Ez azt jelenti, hogy volt egy kezdete, mikor Istennél volt. A Teremtő Istennek pedig nem volt kezdete. Ennélfogva, Jézus valamikor létrejött, és az volt neki a kezdet.
Ha Isten mint örökkévaló, lérehoz valakit, vagy valamit, annak van kezdete, és már ezért sem lehet egyenrangú vele, sem "időben", sem hatalomban.
Valamint azt irja Jézusról, hogy Isten teremtésének kezdete. Vajon ez mit jelent?
Jézus Úgy utalt Istenre, mint az élete Forrására: „én az Atya miatt élek”.Jn 6:57-
Minden élet Forrása, mindaz, ami él – akár látható, akár láthatatlan –, neki köszönheti a létét, és nem Jézusnak:
(Zsoltárok 36:9) 9 Te vagy az élet forrása,. . .
Az, hogy Jézust a Biblia az ’egyszülött Fiúnak’ nevezi, nem jelenti azt, hogy a létrehozott többi szellemteremtmény nem volt Isten fia, hiszen őket is fiaknak nevezi a Szentírás
Izsák is egy sajátos értelemben volt Ábrahám ’egyszülött fia’ – apjának ugyanis már volt egy fia, csak nem Sárától, a feleségétől
Mélyrehatóan fejtegetve ezt a részt, Philip B. Harner rámutatott, hogy a János 1:1 úgy épül fel nyelvtanilag, hogy az igét itt egy névelő nélkül használt állítmánykiegészítő előzi meg, vagyis egy olyan állítmánykiegészítő főnév, amely előtt nincsen határozott névelő („az”). Ez a szerkezet elsősorban minősítő értelmű, és arra utal, hogy „a logosznak theosztermészete van”. Tehát mások szerint is, Jézus isteni, és nem maga az Isten.
Hogy némely forditók, nagy i-betűvel forditották ezt, sajnos azt eredményezte, hogy kialakult a szentháromság Bibliaellenes tanitása.
"Amint láthatjuk, Jézus személyét, nem nagy i betüs istenként emliti"
Mármint az átírt jehovista biblia írja kisbetűvel.
"Valamint azt irja Jézusról, hogy Isten teremtésének kezdete"
Mármint az átírt jehovista Biblia írja ezt így.
biztos agnosztikusak a JT-k
Csak bizonytalansagban hihetnek nagy bizobyossaggal
36
"Mármint az átírt jehovista biblia írja kisbetűvel."
Ha megfigyelted volna, egy német forditásból idéztem, és nem az újvilágforditásból. Nem csak Jehova tanóűúi gondolják igy, hanem sokan mások is.
Egyébként mennyire értelmetlen, hogy az igét, mint Jézust Istennek nevezik, aki az Istennél volt, kezdetben.
Tehát a Ti magyarázatotok szerint, az egyik Istennek akinek volt kezdete a másik Istennél volt, akinek nincs kezdete, mert Örökké való. Most akkor az az Isten akinek nem volt kezdete, hogyan lett egyenlő azzal az Istennel, akinek van kezdete?
Hiszen valamelyikőjüknek az élete az életforrásától származik, aki örökkévaló.
Az egyik Isten, aki öröktől van, tanitja a másik Istent, hogyan legyen engedelmes neki, és mit mondjon el Róla az embereknek, amit tulajdon képen sajátmagáról mond el.
S miért mondja az egyik Isten, hogy a másik Istentől kapta az életet? Akkor nemde hatalomban és mindenben csak az egyik rendelkezik az élethez szükséges hatalommal?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!