Az miért baj, ha egy felekezet nem történelmi?
#10
Nincs mese, akkor Jézus egy hazug volt, amikor azt mondta:
"én is mondom neked:
Péter vagy,
erre a sziklára építem egyházamat,
s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt"
De nézd el nekem, ha szerintem az ördögtorony a hazug és Jézus az igaz, még ha ti meg is hazudtoljátok Őt.
Ez nem hazugság, hanem félreértelmezés, Jézus nem adta át a hatalmat senkinek hogy a gyülekezet, vagy akár "egyház" feje legyen.
Maga Péter is ezt jelentette ki, és nem mondta, hogy Ő az alap.
(1Péter 2:4) 4 Miközben odajárultok hozzá mint élő kőhöz – akit az emberek elvetettek, de akit Isten kiválasztott és értékesnek tart. . .
Továbbra sem értelek, hiszen Jézus nem Péterre hanem saját magára épiti az "egyházat", Ő az alap, akit elvetettek, és ezt nem csak a Tanuk állitják, és maga a Biblia is ezt közli határozottan.
Nem egy folyóirat találta ki, hanem a Biblából van kiirva, ebben a cikkben.
Ezt Jézus úgy érti, hogy ő maga építi majd fel a gyülekezetet, amelynek tagjait még a sír sem tudja fogságba ejteni, hogy ha mindhalálig hűségesek.
Péter azonban kap három kulcsot. Az ő kiváltsága lesz, hogy jelképes értelemben megnyissa az ajtót különböző embercsoportok előtt, hogy belépjenek az egek királyságába.
Pál is egyértelműen rámutatott, hogy Jézus Krisztus az alap, amelyre a keresztény gyülekezet épül
Sőt az irások mind Rá mutatnak, mint alap szeglet kőre:
(Zsoltárok 118:22) 22 A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a fő szegletkő.
(Efézus 2:20) . . .míg az alapszegletkő maga Krisztus Jézus.
(1Korintusz 3:11) 11 Mert senki sem rakhat le más alapot, mint ami már le van fektetve, és ez Jézus Krisztus.
Valamint Jézus Krisztusnál vannak a halál és a hádesz kulcsai:(Jelenések 1:18) . . .Meghaltam, de nézd, örökkön örökké élek, és nálam vannak a halál és a sír kulcsai.
A (nőnemű) görög peʹtra szó különbözik a (Péter névként használatos és hímnemű) peʹtrosz-tól. Ez a különbség világossá teszi, hogy Jézus, amikor azt mondta Péternek, hogy „te Péter [peʹtrosz] vagy, én pedig erre a sziklára [peʹtra] fogom építeni a gyülekezetemet”, nem rokon értelmű szavakkal élt
Az apostolok semmi esetre sem értették úgy Jézus kijelentését, hogy Péter a szikla, hiszen később azon vitáztak, hogy melyikőjük tűnik a legnagyobbnak
Az ilyen vitának semmi értelme sem lett volna, ha Péter elsőséget kapott volna mint a szikla, amelyen fel kell épülnie a gyülekezetnek. A Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy minden apostol egyformán alapkő, és mindegyikük, tehát Péter is az alapszegletkövön, Krisztus Jézuson nyugszik
#12
Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz Living, vagy Ornella, vagy éppen mi a neved. Te azt hazudtad, gondolom az ördögtorony tanítása alapján, hogy Jézus nem alapított egyházat. A Szentírás szerint pedig alapított, mint idéztem is. Most itt Péter szerepe teljesen mellékes.
#14
Jó tudom, te is a fiúkat szereted, de itt továbbra sem az volt a kérdés. Jehovás barátod azt állította, hogy Jézus nem alapított egyházat, erre idéztem, hogy de, igen, alapított.
Hogy melyiket, az jó kérdés. Az biztos, hogy 1979-ben nem jött a földre újat alapítani.
"Szentírás szerint pedig alapított,"
Az új szövetség megkötése, nem alapitás, hanem helyreállitás. Ha valaki alapit valamit, az más mint ami ami már létezik alappal, csak kicserélnek egy két lejárt anyagot, hogy tartós, időt álló maradjon.
Amint irtam volt, a Törvény, és a Próféták Jánosig voltak.
Isten az alapelvein nem változtatott, ugyanazok az erkölcsi értékek maradtak betartásra. Ezek inkább helyreállitásra kerültek, mert olyan elemek szivárogtak bele, amik miatt az Istennek járó imádat nem megkönnyitette, hanem megnehezitette az emberek életét.
Köszönöm a válaszokat!
"Gondolom kérdező te voltál, aki azt sulykolta folyamatosan, hogy a hitgyüli egy történelmi egyház. Vagy pusztán ennek kapcsán merült fel benned a kérdés."
Nem sulykoltam ilyet, mivel nyilvánvalóan nem igaz, meg amúgy sem vagyok hitgyülis. De valóban ennek a kommentcsatának kapcsán merült fel bennem, hogy miért fontos, hogy történelmi-e.
#16
Márpedig ha valaki valamit felépít, sőt magára épít, mert mint a Szentírás mondja, Jézus a szegletkő, akkor az nagyon is alapítás. Sőt valami újnak az alapítása. Miért kell tagadnod ennyire a Szentírást, Isten szavát?
Jézus csak úgy lehet szegletkő, csak úgy építheti magára az Egyházat, ha az előtte nem létezett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!