Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Mi ez a bánásmód az orvosoktól...

Mi ez a bánásmód az orvosoktól? Elvileg művelt emberek, nem?

Figyelt kérdés

Már nem merek elmenni orvoshoz, mivel mindig ordítanak velem, vagy leosztanak. Szerintem hülyeségek miatt. Például:

télen tüszős mandulagyulladásom volt, és elmentem sürgősségire szombat reggel, mert majd meghaltam, úgy fájt minden egyes izmom, ezenkívül majd megfulladtam, annyira nem kaptam levegőt. Elmentem az orvoshoz, és a nővérke azt mondta, hogy vetkőzzek le, csak egy dolog legyen felülről a melltartó fölött. Rétegesen voltam felöltözve, atléta volt rajtam, nos én ebben mentem be a rendelőbe. Erre a nő meg se vizsgált, csak mondta, hogy húzzak el innen azonnal, hogy miért csodálkozok, hogy beteg vagyok, ha így járkálok egy szál semmiben. Ez tavaly volt, 17 éves voltam, és rögtön elbőgtem magam és elmentem.

Második eset az volt, amikor elmentem a háziorvosomhoz iskola után, mert menstruációs görcseim voltak, és annyira fájt a hasam, hogy még hánytam is. Leszállva a buszról rögtön oda mentem suli után, hátha kapok valami gyógyszert rá. Erre ő is lekiabált, hogy minek sminkelem ki magam orvoshoz, és ha ilyen fekete léene a szemem (szempillaspirál) már rég feküdnék a kórházba. Mondta, hogy ha ilyen komolytalan vagyok ne számítsak a vizsgálatára. Egy receptet nyomott a kezembe és mondta hogy gondolkozzak el..... no komment!

A harmadik eset pedig az, hogy ugyanehhez az orvoshoz mentem, mivel a mandulám óriási volt, és (utólag kiderült, hogy idült garatmandula-gyulladásom volt) belépek, köszönök neki: Jó napot! A szeme vérbeállt, nem is köszönt, csak mondta hogy hogy lehetek ilyen ostoba, hogy nem tudok rendesen köszönni, és csak idebüfögök neki ennyit. Mondom elnézést, iskolában is így köszönünk... Mondta elég baj, de hogy szégyelljem el magam.... 18 éves voltam (most és még annyi) amikor ez történt. Értelmes vagyok szerintem, egyetemre készülök, és tudom az illemet, nem hangoskodtam semmi... Miért kell így bánniuk velem? Nem viccből megyek el...:(

18/L


2011. máj. 22. 13:19
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
89%
Nálunk ugyanez megy. Gondolom azért viselkednek így, mert túlterheltek, túl sok a beteg, csömör, emberundor, fásultság, stb.
2011. máj. 22. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 anonim ***** válasza:
94%
Nem csak az orvosnál van ez, hanem az élet minden területén. Az eladó bunkó, a tanár semmibe veszi a gyereket, nem érdekli a véleménye, a gyógyszertárban fejeket vágnak, ha pl síkosítót akarsz venni, az ellenőr magyarul ordibál a külföldi turistával.... Elcseszett egy hely ez a Magyarország.
2011. máj. 22. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 A kérdező kommentje:
Egyre többször olvasom, hogy hmm.. a magyar mentalistás, hmm.. Magyarország.... komolyan ennyire rossz hely ez, és ilyen rosszak itt az emberek? Rossz, hogy saját magunkról ez a vélemény:(
2011. máj. 22. 13:33
 4/33 anonim ***** válasza:
92%
Én éltem huzamosabb ideig Nyugat-Európában és ezek alapján azt kell mondanom, hogy ez sajnos tényleg a magyar (vagy inkább kelet-európai) mentalitás.
2011. máj. 22. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:

Hát ez így megy. Semmi nem garantálja, csak a szerencsén múlik, hogy odaadó személyt fogj ki.

Lényegében, az orvosnak gyógyszert felírni a feladata, tanárnak anyagot leadni, eladónak pénzt elvenni-visszaadni, stb.


Keress fel egy magánorvost. Ők nem ingyen dolgoznak, mint a háziorvos, de alaposak és mivel saját választásból mész hozzájuk, igyekeznek kedvesek lenni.

2011. máj. 22. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 A kérdező kommentje:
Jaa, azt le se írtam, a magánrendelésről jut eszembe.:D:D Elmentem egy bőrgyógyászhoz, mivel lett egy szemölcs a szemem alatt, ami aztán terjedni kezdett, és már 3 volt. Azt szerettem volna, hogy távolítsa el. Na ő is megemelte a hangját, hogy másnak fekélyes a lába én meg ilyennek jövök hozzá. És még kérte a 3000Ft-ot...... Ja, és felírt egy krémet pattanásokra.. ?????????
2011. máj. 22. 13:51
 7/33 anonim ***** válasza:
89%

ja hát nálunk (kelet-európai sajátosság) sajnos az orvos-beteg kapcsolat nagyon messze áll a partnerközpontú megközelítéstől, és megtehetik, mert egyszerűen ehhez szoktak, ők amolyan kiskirályok, nincs aki rendre utasítaná, egyszerűen félistennek képzeli magát a legtöbb


ne aggódj, ilyen mentalitással Nyugaton úgy rúgnák ki, hogy a lába nem érné a földet, de nekünk sajnos tűrni kell ezt, mert nem tudsz mit tenni, és sokszor igen megalázó az egész bánásmód, mintha kifejezetten élveznék ... egy horror az egész (persze egy boríték láttán a legtöbb képes ám elővenni az emberibb stílusát is)

2011. máj. 22. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/33 anonim ***** válasza:
95%
Legyél talpraesettebb, kérdezz vissza doktorú mi a baja, rosszul aludt? Szeretné hogy feljelentsem vagy tud normálisan viselkedni velem. Vagy több tiszteletett én is ember vagyok. Erre csak pimaszul lehet visszavágni. Ne hagyd magad. Neki kutya kötelessége emberi módon viselkedni.
2011. máj. 22. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim ***** válasza:
92%
Tényleg elég lökött embereket fogtál ki, hallod-e. Vagy mindig bal lábbal kelnek, mikor találkozol velük...:D
2011. máj. 22. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
73%
Nem lobogtattad a hálapénzes borítékot !! Nincs megoldás ezek a pénzéhes sarlatánok ellen. Állandóan és írásban kell reklamálni, hogy ébredjenek végre fel az illetékesek.
2011. máj. 22. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!