Milyen már az, hogy egy 5 tagú család összesen 30 ezer forint nászajándékpénzt ad?
Nem rég volt az esküvőnk. Először fel sem tűnt, mert két ugyanolyan nevű vendég volt. Az egyik úgy írta a kártyára, hogy Kissék, a másik pedig Kiss család (nyilván a Kiss csak példa). Mivel az egyik 5 tagú család, gondoltuk ők a Kiss család. Abban a borítékban 100ezer Ft volt. A másikban a 30 ezer, gondoltuk azt adta az idősebb házaspár. És akkor anyu kérdi, mennyit adtak Kiss néniék. Mondom 30-at. Mondja az kizárt, mert egy távolabbi rokonnak adtak tavaly 60-at. És hogy szerinte a család adta a 30-at.
Akárhogy nézzük, ez még azt sem fedezi, amit az étteremnek fizettünk az ételükért. És még el is csomagoltunk nekik hazára. Számomra döbbenetes ez a sóherség. Ha ennyire garasos lennék, el sem mennék.
Őszintén azon gondolkozom, hogy a legnagyobb gyerekük jövő hónapban ballag. Meghívtak, de szívem szerint el sem mennék. Vagy nem adnék egy vasat se. Csak ugye nem a gyerek tehet róla.
"A mai világban sok 30 ezer Ft? Egy edénykészlet nem jön ki belőle. Direkt mondtuk mindenkinek, hogy nem kérünk limlomot, hanem pénzt."
Most megyunk egyik ismerosunk lagzijaba, de nem kertek penzt, akkor vihetek edeny keszletet?
Viccet felreteve, honnan gondolja a kerdezo, hogy a vendegeknek izlett az extravagans kaja, meg szivesen hallgattak a dj majomkodasat?
Ha már ennyire vered magad, hogy a családotokban ez egy szabály, hogy mennyit kell adni, akkor miért nem kéred számon, hogy mi okból hozott téged ennyire kellemetlen helyzetbe, és vert meg nem térült kiadásba? Biztosan ők is megkapták mindenkitől a megfelelő borítékot, amikor házasodtak, akkor miért nem tartják magukat ehhez? Hogy volt pofájuk elmenni ennyien, kiszúrni veletek, aztán még ballagára meghívni, ami nyilvánvalóan egy tarhálókör, hiszen mi a fenét lehet azon ünnepelni, hogy a gyerek kijárta az általános iskolát?!
Ha ez nálatok ennyire kőbe vésett dolog, akkor miért nem mersz eléállni? Vállald csak fel a konfliktust, nem kötelező olyan rokonokkal tartani a kapcsolatot, akik csak kivenni szeretnek a családból, betenni már kevésbé, tudjanak róla más, hozzátok hasonló rokonok is, hogy őket úgy hívják meg, hogy keveset adnak!
Hozzáteszem, nem értem az ilyen hozzáállást, mert mi a fenének akkora esküvő, ami olyan költségekkel jár, hogy remegve nézik, hogy mennyi jön vissza, van-e plusz...10 fővel is lehet ugyanúgy parádézni a képeket, és messze nem kerül ennyibe.
89.
A kaja árába az tartozik, hogy megnézem az étterem honlapján az árakat (nyilvános volt, hogy hol tartjuk) és kb azzal lehet számolni. Ez még így is alá megy a ténylegesnek, de üsse kő.
Milyen többlet pénzről beszélsz? AJÁNDÉK esetén mi számít többletnek? Az szokás úgy tartja, hogy ha ajándékot akarsz adni (illik), akkor azt a kaján felül. Ha nem akarsz adni, mert egy bunkó vagy, akkor csak a kajád körülbelül árát, hogy kár se legyen belőled.
De ha a család adta a 100at? Fejenként 20e, az fedezi a kaját, 2felnőtt meg 3gyerek (akikre nem szokták az alkoholt számolni, mert nyilván nem iszik.). Nem adtak többet? Hát, így jártatok, gondolom muszájból lettek meghívva,ők is tudták, hogy csak azért. A legtöbben baromira nem akarnak menni a lagzikra, ahová meghívják őket, csak van aki fél lemondani, mert mégiscsak valahonnan rokon.
Hiába pörögsz ezen, hogy csak 30at adtak, nem tudod, hogy tényleg vagy ők adták a 100at. Belepörgettétek egymást, hogy tuti a család adta a keveset, pedig korán sem biztos! A néniék is adhatták, az hogy másnak tavaly mennyit adtak lényegtelen. Akivel szoros a kapcsolat, annak én is többet adok. Akivel nem, csak muszájból annak a kb a kaja árát, már ha elmegyek. Főleg ha érzem, hogy csak amiatt hívtak, hogy kapjanak ajándékot/pénzt, akkor le is mondom, nem megyek.
Nincs törvénybe iktatva, ahogy általában az illemszabályok többsége sem.
Ki beszélt törvénybe iktatásról? Szokásokról írtam, amihez az általad kritizált família nem tartja magát, nem én...Tessék, itt a remek alkalom, állj eléjük, hogy hogy képzelik akkor ezt, mire fel ilyen bunkó, hogy nem tartja be az "illemszabályokat", amiket rajtuk kívül mindenki, öntsetek tiszta vizet a pohárba, mert akkor ennek megfelelően készültök a kölykük ballagására! Na? Ne itt hőbörögjél másokkal, meg bizonygasd az igazodat, nem mi mentünk el, és zabáltunk ki a vagyonodból, és fizettünk töredékárat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!