Hogyan kellett volna döntenünk? Tényleg akkora szemétség, hogy így nem megyünk az esküvőre?
Unokatestvérem esküvője lesz holnap. A meghívót még februárban megkaptuk, a részleteket is megbeszéltük. A családdal meg a közös barátokkal leszerveztük az utazást, hogy ki kivel megy, gyerekeket ki viszi stb. (nekünk és 2 másik családnak sincs kocsija).
Kedden felhívott az unokatesóm menyasszonya és megkért, hogy a gyerekeket ne vigyük, mert bár semmi baja sincs velük és tudja, hogy nem tehetnek róla (autik), de nem szeretné, ha ott kiborulás lenne és elrontanák a hangulatot. Én mást erre nem nagyon tudtam mondani, mint azt, hogy megértem és azt, hogy így viszont nem tudunk menni az esküvőre. Ő tudomásul vette és elköszöntünk.
Én megbeszéltem azokkal, akikkel mentünk volna, hogy nem kell jönni értünk, mikor elmondtam, hogy miért nem megyünk, akkor meglepődtek, mert csak mi kaptunk ilyen hívást. Utána nem is nagyon foglalkoztam az egésszel. Tegnap viszont a menyasszony felhívott és elküldött melegebb éghajlatra, hogy bosszúból tönkretettem az esküvőjét, mert a gyerekes meghívottak szinte mindegyike lemondta és a párjával is összevesztek emiatt.
Mégis, mi lett volna a jó megoldás ebben a helyzetben? Ti mit csináltatok volna?
Nem is azt írta, hogy minden gyerekes lemondta... csak el kellene olvasni a kérdést.
"a gyerekes meghívottak szinte mindegyike lemondta"
Ilyen nőt el se vennék az unokatesód helyébe!
Felhív hogy kiosszon meg te rontod el az esküvőt
Ch… később majd milyen házisárkány lesz
Helyedben többet nem is keresném őket
Csak majd miután a válás is megvolt :D
"ha a fuvarozot nem érintette volna meg érzelmileg a történet, akkor valószínűleg el sem meséli a fél rokonságnak"
Dehogynem. Nem azt mondom, hogy végighívott mindenkit, hogy mit tudott meg, de ha szoktak a rokonok kommunikálni egymással, simán szóba jöhetett többük között is.
- Figyelj, Mucika, ti hogy mentek az esküvőre? Nektek nincs kocsitok, van már, aki elvigyen?
- Ó, majd megoldjuk, nem érdekes.
- De figyelj, nálam van a kocsiban hely, gyertek velünk!
- De hát ti Jucikáékat viszitek, nem?
- Ja, nem, mert ők végül nem jönnek, úgyhogy el tudlak vinni titeket.
- Micsoda? Nem jönnek? Hogyhogy nem jönnek?
- Hát mert tudod az volt, hogy Jucikát felhívta a menyasszony, és azt mondta neki, hogy ...
Ebben mi a kavarás?
44 ja persze, bármi lehet, nem mondom hogy nem. De ebben a családban mindenki autista meg hiperaktív vagy menyasszorny gondolom beillik a képbe egy habzoszaju pletykás fuvaros :)
Amúgy meg szerintem egy bénán kitalált kamu az egész. Vagy nem kamu, de extra elemeket tett bele a kérdező, hogy ne legyen felismerhető, viszont így tok kusza lett.
Amúgy nyilván a menyasszony egy gyökér hogy felhívta a kerdezot hogy ő tette tönkre az esküvőjét, de az egész család egy katyvasz ezzel a sok egymás háta mögötti atnyulkaszassal...
Mikor az en unokatesomnak volt az eskuvoje akkor a par kulon felberelt babysittert hogy vigyazzon a vendegek gyerekeire. Ezt kellett volna a menyasszonynak csinalni mert tudta hogy lesznek gyerekes csaladok is.
Gyerekkel nem jo buli ilyen helyre menni mert allandoan figyelni kell rajuk nehogy elkavarodjanak valamerre vagy hulyeseget csinaljanak.
"Gyerekkel nem jo buli ilyen helyre menni mert allandoan figyelni kell rajuk nehogy elkavarodjanak valamerre vagy hulyeseget csinaljanak."
Van az a helyzet, amikor érdemes a gyerekeket lepasszolni valakinek, hogy vigyázzon rájuk, de szerintem az esküvő nem ilyen. Főleg ha temetésre se viszik őket (amit akkor már sokkal jobban megértek, bár erről is lehetne azért beszélni...), mikor találkozhatnának a gyerekek a távolabbi rokonokkal, ha még esküvőn se? Szerintem fontos, hogy legalább időnként megélhessék, hogy nem csak a közvetlen családtagjaik a rokonaik, hanem mások is, és erre pont a legjobb, legkellemesebb esemény egy esküvő, mert - a temetéseken kívül - ilyenkor szoktak a legtöbben egyszerre összejönni. Ha szülőként úgy látnám, hogy a gyerekek már nem nagyon bírják tovább, nyűgösek, stb., akkor legfeljebb hamarabb lelépnék velük és kész, de mindenképpen megadnám nekik az élményt. Egyébként meg egy gyerekre mindenféle helyzetben állandóan figyelni kell, nehogy elkavarodjanak valamerre vagy hülyeséget csináljanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!