Hogyan kellett volna döntenünk? Tényleg akkora szemétség, hogy így nem megyünk az esküvőre?
Unokatestvérem esküvője lesz holnap. A meghívót még februárban megkaptuk, a részleteket is megbeszéltük. A családdal meg a közös barátokkal leszerveztük az utazást, hogy ki kivel megy, gyerekeket ki viszi stb. (nekünk és 2 másik családnak sincs kocsija).
Kedden felhívott az unokatesóm menyasszonya és megkért, hogy a gyerekeket ne vigyük, mert bár semmi baja sincs velük és tudja, hogy nem tehetnek róla (autik), de nem szeretné, ha ott kiborulás lenne és elrontanák a hangulatot. Én mást erre nem nagyon tudtam mondani, mint azt, hogy megértem és azt, hogy így viszont nem tudunk menni az esküvőre. Ő tudomásul vette és elköszöntünk.
Én megbeszéltem azokkal, akikkel mentünk volna, hogy nem kell jönni értünk, mikor elmondtam, hogy miért nem megyünk, akkor meglepődtek, mert csak mi kaptunk ilyen hívást. Utána nem is nagyon foglalkoztam az egésszel. Tegnap viszont a menyasszony felhívott és elküldött melegebb éghajlatra, hogy bosszúból tönkretettem az esküvőjét, mert a gyerekes meghívottak szinte mindegyike lemondta és a párjával is összevesztek emiatt.
Mégis, mi lett volna a jó megoldás ebben a helyzetben? Ti mit csináltatok volna?
Tudja, hogy autisták, mert elég gyakran vannak unokatesómékkal közös programok, ezekre néhányszor ő is eljött. A családban van több auti és adhd-s gyerek is, erről nem tudom, hogy tud-e vagy sem.
Unokatesóm semmit nem mondott az esetről, csak annyit írt, hogy hétfőn átjön a gyerekekkel kicsit bandázni és beszélgetni.
"Szerintem itt a fuvaros kavart be."
Ezt már más is írta. De miért pont ő kavart volna be?
"Egyszerűen túlfejlett igazságérzet..."
Mármint kinek a részéről?
A kedves menyasszonyt elkuldtem volna a k anyuciba
Ha tudtak hogy betegek a gyerekeitek minek hivtak meg titeket..
ez csak is az o hibajuk!
26 a történet szerint a kérdezőn kívül csak a fuvaros tudta hogy megkérték a kerdezot, hogy ne hozza a gyerekeket.
A kérdező állítása szerint zokszó nélkül tudomásul vette a kérést, és csak tárgyilagosan szólt a fuvarozó rokonnak, hogy a továbbiakban nincs szükség a fuvarra.
Tehát ha a többi rokon tömegesen lemondja a részvételt, azt eszerint a fuvaros agitacioja idézte elő
A kérdező kommentje:
"Tudja, hogy autisták, mert elég gyakran vannak unokatesómékkal közös programok, ezekre néhányszor ő is eljött. A családban van több auti és adhd-s gyerek is, erről nem tudom, hogy tud-e vagy sem."
Akkor itt valami nagyon nem stimmel. Ha tudta, akkor miért nem zavarta, és miért csak most bukott ez ki?
"Unokatesóm semmit nem mondott az esetről, csak annyit írt, hogy hétfőn átjön a gyerekekkel kicsit bandázni és beszélgetni." - tudod ki akarná látni, miután elküldött melegebb éghajlatra, ahogy mondtad. Egyáltalán nem volt korrekt, most meg még átmenne hozzátok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!