A -ba, -be, -ban, -ben ragok keverése az nyelvjáráshoz tartozik, vagy csak simán alul műveltségnek számít? Mert azt tudom, hogy van olyan nyelvjárás, ahol a -val, -vel ragokat cserélik föl.

Nos, ha neked szegényes - ám beszélj abházul (szubjektív a dolog, de nekem rettenetesen hangzik), vagy lezgül (hogy a túloldal se maradjon említetlen). Inuitul is jó lesz:-).

Én maradok a magyarnál (és még egy-két nyelvnél). Az "a"-vá rövidült "az"-névelőt pedig szívesebben használom: mivel két mássalhangzó gyakorta találkozott volna, a nyelvfejlődés, bölcsen és következetesen, a könnyebb, kellemesebb kiejtés mellett döntött. Mára a különböző múltidők használatát is kiiktatta - ez is ésszerű egyszerűsítés. Örülnék azonban, ha egyéb szerkezetek - amelyek egyben "színei" is a nyelvnek - nem kopnának ki a használatból olyan tendenciák hatására, amelyeket veszélyesnek látok. Lehet vitatkozni - azért vagyunk itt - de ez a véleményem nem változik.

Nem látod, hogy a nyelvi változásokban egyensúly van. Ha valami kikopik, helyette más összetettebbé válik, és új szerkezetek, szabályok jelennek meg a nyelvtanban. Sőt ha tudatosan koptatnak ki valamit, nagyon hamar a nyelv reagál rá: a nyelvművelőknek "hála" szinte sikerült kiírtani a létige+ -va, -ve befejezett értelmű passzív szerkezetet. (Ami egy cselekvés eredményére mutatott rá.) Helyette viszont a Tsz./3. személyű igealakot kezdtük használni. Vö.:

Az ablak be van csukva.

Becsukták az ablakot. (Még akkor is, ha történetesen egy valaki csukta be.)

Amúgy anyelvi változásoknak semmi em szab határt, lehet kialakul méág 2-3 névelő, vagy új igemódok jönnek létre, persze a jövőben is eltűnhetnek szerkezetek. Alényeg, hogy a változások mindig egensúlyban vannak. Ami eltűnik, helyette jön valami más.

Valaki itt nagyon tanultan próbálja a nyelv természetes változásának beállítani a ba-be, ban-ben közti különbség eltűnését, és gyakori példája az "az"-ból rövidült "a".

Tőle kérdezem, hogy valóban nem látja, hogy az "az-a" rövidülés nem eredményez jelentésvesztést, míg a "ban-ba" összemosásban a jelentés is csorbul?

Hasonlóan rossz példa:

- Hová mész?

- Laposelemér.

- Nem a nevedet kérdeztem.

A szóvégi tárgyragot sem ejtjük sokszor, mert a legtöbb beszélő rest. Egyértelműen kétértelművé vált a beszéde az eredeti kérdező számára.

Lehetne még rengeteg rossz példát hozni a pongyola ejtés helyesírásba történő átemelésének kudarcáról.

- Bemegy a gyerek a boltba, oszlop. (oszt lop, és lop... valalmit)

Van egy motorom, osztriga. (és Riga típusú).

A -ba-be, -ban-ben helyes használata nem valami elitizmus, vagy sznobság, ahogyan a mindennapi zuhanyzást is csak a legápolatlanabb koszfészkek tartják megvetendő úri huncutságnak.

Úgy látom, hogy ezek a válaszok már régen nem arról szólnak, hogy alulműveltségnek számít-e a -ban, -ben ragok elhagyása.

Bár én nem tudok érdemben hozzászólni, / mint egy válaszoló írta, aki nem nyelvművelő, az minek szól hozzá,/ de felhívom a figyelmeteket arra, hogy itt a nyelvi kulturánk, nyelvi értékeink megmaradása vagy beolvasztása,

eltűnése a fő cél.

Fel kellene most már ébredni, nem egy legyintéssel elintézni, ugyan már, ez legyen a legnagyobb problémánk, hogy megmarad-e a beszélt nyelvben a -ban, ben ragok használata.

Amilyen választ kaptam az igekötős igékre, amit felvetettem példának, na az egy kicsit fejbe vágott.

Én példának hoztam fel, hogy nem kellene úgy írni.

A válasz rá, hogy miért ne? Jó az úgy, a segédigéhez kell kapcsolni az igekötőt, nem a hozzá tartozó igéhez.

A magyar nyelv nehéz, de gyönyörű, mi nagyon szeretjük és ragaszkodunk hozzá.

Azzal egyetértek, hogy a nyelv változik, de nem mindegy, hogy hogyan.

A -ban, -ben ragok helyes használatát meg kellene tanulni, nem kijelenteni, hogy teljesen mindegy, mikor melyiket használjuk.

# 26

Valóban nem vagyok nyelvművelő, és áltudománynak tartom a nyelvművelést.Pont olyan áltudomány, mint az asztrológia, egy valódi tudományból (csillagászat) meríti az alapjait, de attól még áltudomány.

# 24

Attól, hogy az illativus és az inessivus egybeesik nem lesz félreértés. Mert az igék és egyéb határozó szavak eligazítanak. Az újlatin nyelvekben már sincs egyértelmű különbség a kettő között, pedig a latinban még meg volt (de csak az írottban, a vulgáris latinban már nem) még is tudják, értik amit mondanak.

Ami a tárgy ragját illeti, a magyar nyelvtörténet során sem ejtették mindig, csak határozott tárgy eseteként. Aztán később ejtették, majd kialakult a "tárgyas" igeragozás. Itt elkezdődött egy változás: a hangsúlytalan tárgy ragját már bizonyos névmásoknál is el lehet hagyni: engemet> engem, tégedet>téged. lehet, hogy kikopik a nyelvből, de az igeragozás akkor is eligazít, ha egybe esne az alanyesettel. (...mint a világ nyelveinek többségében)

Nem - élő beszédben nem ejtem ki, de írásban elhagyni sosem tudnám.

(Amúgy meg, ha látom, hogy pipiskedő sznobbal hozott össze a sors, mosolygó kajánsággal váltok át a legízesebb nyelvjárási kiejtésre és fordulatokra..:-) ).

Igen, kiejtem.

És a környezetemben is a legtöbben kiejtik. Talán nem csak a haverokkal kellene lógni, mert ha mindenkinek szegényes a kifejezőkészlete, slampos a fogalmazása, akkor abból nem lesz szép és egzakt nyelvhasználat. Csak a hibák rögzülnek, mert "de hát senki se' mondja úgy".

Szomorú.