A -ba, -be, -ban, -ben ragok keverése az nyelvjáráshoz tartozik, vagy csak simán alul műveltségnek számít? Mert azt tudom, hogy van olyan nyelvjárás, ahol a -val, -vel ragokat cserélik föl.

Nem tudom elfogadni, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Nem tudják az iskolában megtanulni a -ban és -ba közötti különbségeket, nosza, akkor hagyjuk el a -bant, úgyis már régóta van a nyelvünkben.

Végigolvastam a két linket, azt vettem észre, hogy mindkettőben kiírták a -ban/-ben, ragokat.

Bár ezeknek az értekezéseknek a célja az volt, hogy megértessék velünk, miért fogadható el a -ba/-be, a hol kérdésre, mégsem merték azt megtenni, hogy látványosan elhagyják a rag végét.

Vagy ez csak szóban elfogadott, írásban pedig nem?

Én teljes mértékben egyetértek az előttem válaszolóval. Különleges nyelv a magyar, miért akarjuk elszegényíteni?

Igaz, mint ahogy az egyik válaszoló írta, mi nem vagyunk nyelvészek, laikusok vagyunk.

Akkor már nem is lehet véleményünk? Mi is magyarok vagyunk, ugyanúgy használjuk a nyelvünket, mint azok, akik értenek a nyelvészethez.

A kérdésre válaszolva, szerintem ez a jelenség igenis tudatlanság, igénytelenség.

Ha ez elfogadott lesz, akkor legközelebb az ilyen kifejezések is belekerülnek a helyesírásba?

elakarom olvasni, lefogok menni, kitud segíteni?

Ha az ige és az igekötő között más szó áll, akkor mind a három szót külön kell írni.

Pedig ez is egy egyszerű szabály, mint a hol kérdésre -ban,/ben, hová kérdésre ba/-be.

jav:

"miért fogadható el a -ba/-be a hol kérdésre,"

Más szempontból megközelítve azt a belenyugvó hozzáállást, miszerint: hagyjuk, hadd egyszerűsödjék a nyelv..ne követeljük meg a "-ban - ben, -ba - be" megkülönböztetését":

alattomos technikai fogás ez (a több ezer között) az emberi egyed szellemi leépitésére.

Miért is? Az, hogy a magyar kisdiáknak meg kell tanulnia: az élő beszédben egybemosódó ragok (egységesen ejtett "-ba és -be" helyett írásban meg kell különböztetnie a "hol" és "hová"-kérdésre "felelőket", egyben egy - nem túl magasfokú, de mégis "szellemi", agyi műveletet: ELVONATKOZTATÁST - kell véghezvinnie. Absztrakciót - alapfokút, igaz, de mégis azt. A gyerek agyának már kisiskolás korban edződnie kell ehhez, ami - szvsz - szerencsés követelménye a magyar nyelvnek. Ezzel önmagában és általában fejleszti az elvonatkoztató gondolkodás képességét. Nosza, támadjuk meg ezt a tulajdonságát: minek a rabszolgának...absztrahálni?!! "Sarkítok"? Igen. Nem véletlenül.

Javítás: AZZAL, hogy a magyar kisdiáknak..

(Bocsánat érte: a téma rendkívül izgalmas, ám közben más teendők is ott tornyosulnak...)

Hú!

Utolsó két válaszoló!

Én nem mertem ilyen keményen fogalmazni, de teljes mértékben igazat adok nektek.

Ne engedjük, hogy még a helyesírásunkba is belenyúljanak!

Kedves kérdező! Nagyon érdekes témát írtál. Remélem, hogy lesz még hozzászóló.

Üdv.

Kedves 17-es! Köszönöm. Az utolsó két válaszoló ugyanaz az ember - én vagyok. Meggyőződésem, hogy sokrétűen és alattomosan folyik az a játék, amely - nemcsak minket, magyarokat, hanem az európai népeket általában - "le akar szoktatni" az identitásunkról - végső soron pedig mit támad? A nemzetállamot.

Lehet ezt érezni és látni, és lehet nem. Én mindig minden szélesebb szövegkörnyezetbe helyezek: "lokalitás" már nincs (vagy jobban mondva: egyesen szerint nem kéne lennie. Velük ellentétben, én azt szeretném - és látom, más is, - ha a lokalitásból, más-más identitásból sosem lenne hiány.) Üdv.!

Nem tudom, miért lenne elbutulás a nyelv egyes jellemzőinek megváltozása, kikopása. Réges-régen bebizonyították, hogy a nyelv és a beszélői értelmi szintje között semmiféle összefüggés nincs, ez csak egyesek délibábos vágyálma, amivel magukat mások fölé szeretnék emelni, hogy aztán lenézhessék őket. De ennek "sajnos" nincs semmi alapja.

A latin nyelv bizonyos szempontokból jóval bonyolultabb volt, mint a mai újlatin nyelvek – akkor pl. a mai franciák is mind suttyók? És pont egy ilyen "leromlott" nyelv volt hosszú időn keresztül a presztízsnyelv meg a diplomácia nyelve? Ugyan már!

Régen a magyarban is jóval több igeidő volt, mint ma – érezzük a kínzó hiányukat? Nem. Az irodalmi nyelvből hiányzik az írásban külön nem is jelölt zárt ë hang – megvagyunk nélküle? Meg, mert az így azonos alakúvá lett szavak megfelelő jelentése kiderül a szövegkörnyezetből, így pl. egy "hegyes" ceruzát senki nem téveszt össze egy "hegyes" tájjal (pedig az ë-t ejtők eltérően ejtik őket), pont úgy, ahogy arra sem gondol senki egy süteményről beszélve, hogy tényleg a "mésztől" olyan finom, hiszen nyilván nem attól, hanem a "méztől", annak ellenére, hogy e két szót hangalakja megegyezik. Akkor most a zárt ë elhagyásával mi is mind suttyók vagyunk ükapáinkhoz képest? Ugye, hogy nem. A -ba/-ban megkülönböztetésének elhagyása pont olyan, mint a zárt ë kikopása, csak az utóbbihoz asszisztál az irodalmi nyelv és a helyesírás is.

Ami meg az "elakarom olvasni" helyesírását illeti, valójában jobban tükrözné a kiejtését így leírva, mint három szóban, mert csak két hangsúlyos szótag van benne: az "el" és az "ol". Az "akarom" első szótagja hangsúlytalan, vagyis az "akarom" ugyanúgy egy szót alkot az "el" igekötővel, mint az "olvas" az "elolvas"-ban. Az igekötőt tehát "nem érdekli", hogy nem az eredeti főigéhez kötődik, hanem csak a segédigéhez. Hozzákötődik bizony, még akkor is, ha ezt a helyesírás nem jelöli. De nem ez az egyetlen következetlenség a helyesírásunkban.

De hozzáteszem, a helyesírást néhány ember alkotja meg, és csak nagyon lassan (ha egyáltalán) alkalmazkodik a beszélt nyelv megváltozásához (lásd angol). A nyelvet viszont valamennyi beszélője formálja napról-napra, így a -ban szóbeli lecserélése -ba-ra egyáltalán nem összehasonlítható az "elakarom" helyesírási kérdésével.

És még valami: nem tudom, honnan veszik sokan azt a marhaságot, hogy az anyanyelvet az iskolában kell megtanítani a gyerekeknek, hiszen tapasztalatom szerint azt 6-7 éves korukra már folyékonyan beszélik a gyerekek. Ott legfeljebb az irodalmi változattal ismertetik meg őket, és beléjük nevelik azt a tévképzetet, hogy aki nem azt beszéli, az suttyó paraszt lesz. Ezzel pedig sajnálatos módon csak azt érik el, hogy elsorvasztják a nyelvjárásokat, az otthonról hozott ízes beszédüket meg szégyellni fogják, így inkább leszoknak róla. Ha valami, akkor ez tényleg szegényíti a nyelvet. A -ban visszaszorulása viszont nem ez a kategória.

Többen fejtegették, hogy a magyar nyelv romlásához vezetett, ha egy alaktani eset beolvad egy másikba.

Tudjátok kedves nyelvművelők (áltudományt művelők) a magyar nyelv igen csak szegényes, pl. a kaukázusi nyelvek 170-200 helyhatározói esetéhez képest, mert ők nem csak azt tudják egyes toldalékokban elmondani, hogy a házban van, hanem hogy melyik részében, egy közeli vagy távoli házban, és mikor van ott az a valami. Hát igen, így belegondolva nagyon szegényes a magyar nyelv. Nem is értem a miért használják egyesek az "a" névelőt pedig eredetileg csak "az" alakja létezett (AZ török áfium ellen való orvosság...), és a többi igeidő, valahogy a nem látom a kommentekben, pedig illene használni, mert nem mindegy ám, hogy befejezett vagy folyamatos múlt, árnyalni kéne, e nélkül meg sem lehet érteni a szöveget. És, milyen szegényes már hogy szavakat teszünk egymás mellé, mikor az eszkimó (inuit) nyelvekben egyetlen egy szóba beletömöríthető egy egész mondat: Inuinngpiaqtuaq- Eszkimó vagyok, egy igazi eszkimó-, a poliszintetikus nyelvek beszélői ezek szerint intellektuálisan felsőbb rendűek. Hát igen télleg szegényes a magyar nyelv, és a nyelvművelők csak tovább szegényítik.