Mit gondoltok arról, hogy sok külföldre költöző szülő nem tanítja meg a gyerekét magyarul? Valóban nincs értelme, amennyiben szinte biztos, hogy nem fog hazatérni már a család?
Volt egy családi ismerős, akinek már külföldön születtek a gyerekei, a másik szülő egy harmadik országból származott. A szülők csak az ország nyelvén beszéltek a gyerekekkel, mondván, nem tudnának annyira megtanulni magyarul (gondolom a másik nyelv esetében is ezek voltak az érvek), hogy értsék például a klasszikus magyar művészeket, tehát tényleg művelt anyanyelvi szinten beszéljenek magyarul. Én egyrészt nem értem ezt az érvet, mert szerintem ez a szülőkön múlik, másrészt úgy gondolom, a gyereknek joga van megismernie a szülei nyelvét, aztán majd ő eldönti, hogy hasznát veszi-e. Én magamat ismerve a példában említett család gyerekeként talán úgy érezném, hogy a szüleim megfosztottak valamitől, ami az enyém is. És felnőttként már sokkal nehezebb egy idegen nyelvet megtanulni, mint gyerekként anyanyelvként.
Az eset nem egyedi, számos olyan kommentet olvastam most is egy témába vágó videónál, ahol azt írták egyesek, hogy a gyerekük már nem tanult meg magyarul.
Egyrészt az egyik oldalon ott van, hogy a nyelv egy kommunikációs eszköz, és ha a családtagok halála után már nem nagyon lesz kivel magyarul kommunikálnia, meg azelőtt is tud élni magyar nélkül, akkor minek megtanítani a gyereket? Ha ő még tud is, az ő gyereke már úgyse fog stb.
Más nézőpontból viszont a nyelv több mint kommunikációs eszköz, hiszen egy nyelv megismerése egy gondolkodásmód, egy kultúra megismerése is. Az ember csak több lesz azáltal, hogy több nyelvet beszél anyanyelvi szinten, pláne, ha az az ősei nyelve.
Ki mit gondol erről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Tanulj meg angolul. Aztan ha szuletik egy gyereked, beszelj hozza "angolul is, amig pici""
Ez nem az lenne, amiről itt szó van, mert ebben az esetben nem az anyanyelvét használná, hanem egy számára is idegen nyelvet. Ezt senkinek sem javasolnám!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!