Eltörölnéd az ly-t?

7

"egyáltalán nem triviális"?

NEM. Sőt. Inkább visszaállítanám az eredeti ejtésmódját, a lágy, nyelvháttal képzett L hangot. (ami, ha jól emlékszek, valamikor az 1400-as években vált azonossá a J hanggal. Csak a palóc meg néhány erdélyi nyelvjárásban maradt meg eredetinek.)

De ez lehetetlen feladat. A nyelv sajnos változik.

Ápropó, emlékszek. Inkább ezt az ikes ragozáshoz való görcsös ragaszkodást kéne eltörölni!! Vagy visszaállítani eredeti pompájába az ikes ragozást-- ami szintúgy lehetetlen feladat.

De így, hogy csak akkor szólnak rá a gyerekre a suliban, ha azt mondja hogy emlékszEK, és az emlékezZEK-emlékezZEN alakok teljesen el vannak fogadva (holott a hagyományos ikes ragozás szerint egyáltalán nem helyesek), ez így a lehető legrosszabb.

Tizenhármas, könyörgöM!

Régesrég (tíz-húsz éve legalább) kikopott volna már onnan is, ha az önjelölt nyelvőrök nem tartanák lélegeztetőgépen.

Olyan önjelölt nyelvtannácik, akiknek foGGalmuk sincs az ikes ragozás szabályairól, csak annyiról, hogy "nem eszek, hanem eszem, kisfiam!"

El kéne dönteni, hogy mostakkor ragazkodunk hozzá, de akkor NE csak az E/1.kijelentőbeni ikes alakhoz ragaszkodjunk.

Vagy lekapcsoljuk a lélegeztetőgépről és hagyjuk végre kikopni.

Döntsenek a nyelvhasználók. Ne az önjelölt nyelvőrök.

Ne keverjük ide a hétköznapi vs hivatalos nyelv jogos és nyílvánvaló különbségét.

Összefoglalom. Aki vizet prédikál, ne igyon bort. Aki leszidja a gyereket ha "eszek"-et mond, önmagát is szidja le ha "egyen"-t mond.

Vagy ragaszkodjunk egy hagyomány egészéhez, vagy ne ragaszkodjunk egyáltalán.

Uff, beszéltem. A lepontozást pedig köszönöm, akárkitől is kaptam, váljÉK egészségére.

Pontosan a nyelvhasználók döntenek, öreg, nem tűnik fel? Az önjelölt nyelvőrök az égadta világon semmit nem érnek el, nem is léteznének, ha már sikeresen elérnék a grammatikai szabályok betartását. Az viszont a te mániád, hogy ha valamely igemódban kiveszett az ikes ragozás, akkor tűnjön el az összesből. Hát, nem így lett! Mert a nyelvhasználók másképp döntöttek. Te meg úgy beszélsz és írsz, ahogy akarsz.

Azért azt a "könyörgöm"-öt én a helyedben még átgondolnám ...

Pedig sokan mondják könyörgöm-nek. De döntsenek a nyelvhasználók :D :D

Pontosan azt érik el az önjelölt nyelvőrök amit írtam, ezzel a "Nem eszek, hanem eszem, kisfiam!" hozzáállásukkal. Nem írom le mégegyszer, ott van, olvasd el.

Ja, és egyáltalán nem ez a mániám, szóval kérlek, ne fogalmazz úgy hogy ez a mániám, mert nem igaz. Kérdezz ha valamit nem értesz, szívesen elmagyarázom.

Semmit nem érnek el az önjelölt nyelvőrök, mert bárkire szóljanak rá, az illető pont ugyanúgy fog továbbra is beszélni, ahogyan akar.

Stílusod bicskanyitogató. Nem szorulok magyarázatra, egyértelműen írtad kétszer is, tehát joggal nevezhetem mániának: ha kijelentő módban elvárják az ikes ragozást, akkor mért nem várják el a többi módban is? Ez pedig hülyeség.

"Az viszont a te mániád, hogy ha valamely igemódban kiveszett az ikes ragozás, akkor tűnjön el az összesből."

EZ a hülyeség. Ne forgasd ki a szavaimat. Nem ezt írtam. 14-es hsz, második bekezdés.

Másik idézet tőled: "Pontosan a nyelvhasználók döntenek, öreg, nem tűnik fel?"

De én vagyok a bicskanyitogató. Éééértem.

Szia.

> A nyelv sajnos változik.

Miért sajnos?

Lehet kicsit hosszú offtopic kanyart teszek, de sebaj, majd visszatérünk a nyelvre is. A hagyomány nem egy öncélú valami. A hagyomány az, mikor egy generáció a tudását, tapasztalatát, szemléletét tovább tanítja a következő generációknak, akik elsajátítják, magukévá teszi és tulajdonképpen újrateremtik önmagukban. Ez szép és jó…

De a hagyomány nem jelent változatlanságot. Az asztalos ükapjának ükapja még lehet, hogy un. cigányfúrót használt. Ezzel tanult meg dolgozni, ennek a használatára tanította meg a fiát. Ő is ezzel kezdett dolgozni, de rálelt az un. furdancsra. Meglátta benne a lehetőséget, megörült neki, megtanulta használni, és ezt örökítette tovább a fiára. Ő meg ezt tanulta meg, ezt kezdte el használni, majd meglátott egy új találmányt, egy fogaskerék áttételes meghajtású kézifúrót (mellfúrót). Áttért rá, és a fiának már ennek a használatát örökítette tovább. Ő megőrizve az apjától szerzett tudást, az elektromos fúrógépet építette be az eszköztárába, az ő fia meg a akkumulátoros fúrógépet.

A cigányfúró ma már nem használati eszköz. A múzeumba való. Ha valaki csak azt használva űzi az asztalos mesterséget, az szép és jó, a történelmi emlékezet megőrzése szempontjából van értéke, de ez sem más, mint egy aktív múzeum. Aki meg asztalos, az nyugodt szívvel veszi a kezébe az aksis fúrógépet. És ez így van jól.

A hagyomány mércéje nem az, hogy pontosan úgy csinálunk-e valamit, mint ahogy az ükapánk ükapja, és ha az ükapánk ükapja cigányfúrót használt, mi is használjuk azt. A hagyomány mércéje az, hogy az ükapánk ükapja kapott volna egy aksis fúrógépet – nyilván minden más szükséges részlettel együtt – használta volna-e. Szerintem örömmel használta volna. Mert ő asztalos volt és a szakma hagyományait ugyan az ő apjától örökölte, de nem a hagyományőrzés volt a célja, eszébe nem jutott volna így gondolni magára. Ő asztalos volt és nem hagyományőrző. Nem hagyományőrző volt, hanem a mi korunkra hagyott hagyománynak a megteremtője, forrása.

Korunk van egy kicsit bajban, mert a XIX–XX. század során felgyűjtöttünk egy csomó hagyományt, és ezáltal fixáltuk azt. A hagyomány ma nem az, amit apádtól tanultál, hanem amit valakik leírtak arról, amit és ahogy Kovács József piripócsi lakós csinált. Így hajalmosak vagyunk a hagyományra úgy tekinteni, mint valamiféle állandóságra, hiszen az ükunokámnak is ott lesz Kovács Józsi bácsi, mint példája annak, ami a legrégebbi, a leghagyományosabb, így a hagyomány valami olyanná vált, ami változatlan, ami az marad, ami, amíg a világ tart. Ami meg a valódi hagyomány lényege lenne, az kezd kicsit eltűnni. Egyrészt a gyermek nem feltétlenül az apja szakmáját folytatja, nem is látja gyerekkorában, hiszen az apja jó eséllyel nem otthon dolgozik. Másrészt a felgyorsult világunkban sokszor megfordul a helyzet, a gyerek tanítja meg az anyjának egy-egy új eszköz használatát, a gyerek előbb építi be az életébe azt, amit a szülő még nem épített be, nem csiszolta a hétköznapjai keretei közé, és nem ebben a formában adja tovább a gyermekének.

Mindenesetre ami pl. ma a népi hagyomány az nem más, mint az, ami a XIX-XX. század aktuális divatja volt.

Vagy nézd meg a hagyományos ételeinket: lecsó, paprikás krumpli, kukorica prósza, dödölle. Mind-mind Amerikából származó növényekből készül. Ha nem is 1–2, de 4–5 évszázaddal korábbi divatok, amiket persze a saját kultúránk szűrőjén át, de átvettünk és hagyományt gyúrtunk belőle.

A változás szerves, természetes jellegzetessége a világnak. Ami nem változik, az könnyen halottá válik. A nyelv változásaira sem úgy kellene tekinteni, mint valami negatívumra, vagy valamire, ami „sajnos” történik, hanem olyanra, ami természetes, élő módon történik. Ugyanolyan öncélú túlbuzgóság a nyelvet valami régebbi állapotába erőszakkal visszakényszeríteni – vagy erről álmodozni –, mint ahogy öncélú túlbuzgóság lenne az asztalos kezéből kikapni az aksis fúrót és a kezébe nyomni a cigányfúrót, hiszen az úgy sokkal szebb és jobb volt, mikor még csak azt használták.

Hú, végre egy értelmes hozzászólás. Minden szavaddal egyetértek, FŐLEG az utolsó bekezdéseddel!

A hagyományőrzés szép és nemes dolog, ehhez kétség nem fér. Akkor és csak akkor, ha tényleg a hagyományt őrzik, és ismerik azt a hagyományt amit őriznek.

Amiről én beszélek, az az, hogy vannak ezek az önjelölt "asztalos-hagyományrendőrök", akiknek foGGalmuk sincs amúgy az asztalos szakmáról, csak arról hogy cigányfúrót kell használni. Vígan használnak excentercsiszolót, számjegyvezérlésű marógépet, farostlemezt, csavarkötést, modern ragasztókat, stb.. De a lukat cigányfúróval fúrják, és mindenkire rászólnak aki amerikánert merészel a kezébe venni. Mert "a magyar asztalos cigányfúróval fúr, kisfiam!!" Mindenki akksis fúrógépet használna már, ha nem kötekednének ezek az önjelölt "hagyományrendőrök".

Legalábbis az én ált.iskolai tanárnőm nagyon ilyen volt. Egyszer kérdeztem meg tőle hogy miért rossz az "eszek". Válasza az volt hogy "Mert így kell mondani, kisfiam", és megkínált egy intővel. Halvány lilája sem volt az ikes igék mifánterméséről, de a nyelvrendőrködés, bezzeg, az ment neki. Nem ő az egyetlen ilyen akit ismerek.

---------- < díszítősor > -----------

2. fejezet:

Pl. utcza --> utca, hasonló képen --> hasonlóképpen, egyszáz ezer --> egyszázezer, ezekkel nincs baj, egész' egyszerűen furcsa megszokni az újat. Ugyanilyen furcsa lesz a gólya --> gója-t megszokni. Nagyanyámnak is furcsa volt megszokni az alászolgája --> jónapotkívánok-ot, meg apámnak is a szervusz --> helló-t. Nekem a LOL jutott.

A sajnost azért írtam, mert az említettek (az ellybetű, az ikes ragozás, és amit a leginkább fájlalok, az elbeszélő múlt) eltűntével a magyar nyelv sokszínűségén, a kifejezőképességén esett/esne csorba. Ez pedig sajnos tény.

Az angolban pl. csomóféle múltidő van. A magyarban csak volt. De hát na, tárgyas eset meg az angolban nincs :-D

de ez már tényleg nem az LY betű kérdésköre, bocsáss meg, kérdező.