Eltörölnéd az ly-t?

Nem, mert külön jelentése van, nem öncélú a használata.

Nincs olyan sok belőle, hogy ne lehetne megjegyezni.

Pl . A hülye a hűl szóból ered. Hüledezik, mindenen értetlenkedik, nem tudja követni, stb.

Ezt írja a magyarázat:

“ A szó eredetibb hüle alakja a hűl igéből képzett folyamatos melléknévi igenév olyan változata, mint a pengő, szülő mellett a penge, szüle; az l utóbb palatalizálódott. A ~ eleinte olyan emberre értődött, aki mindenen elhül, hüledezik; ez a bambaság képzetén át vezetett a szó ‘idióta’ jelentéséhez.”

Tizenévesként az igenre szavaztam volna. Most a nemre szavaztam.

Minden nyelvnek megvannak a maga sajátosságai, jellegzetességei, ami adott esetben nehézséget is jelent a nyelv, írás elsajátításában. Ha nem lenne a j/ly dilemma, lenne más, amit meg akarnának reformálni, mondjuk a tulajdonnevek -i képzős alakját. Vagy az egybeírást, különírást.

De a helyzet az, hogy tulajdonképpen nem azért írjuk a lyukat ly-nal, mert ez áll a helyesírási szabályzatban, sokkal inkább az a helyzet, hogy azért áll ez a helyesírási szabályokban, mert így szoktuk írni. Ez nem valamiféle felső döntés kérdése. A helyesírási szabályok sokkal inkább leíró, mintsem előíró szabályok, bár kétségtelenül ott, ahol fontos, ott előíró jelleget is tudnak ölteni.

Ha te innentől a lyukat juknak írod, arra megvan minden jogod. Maximum bizonyos munkaköröknél, ahol ez szempont, nem téged fognak választani. Aztán ha majd az emberek többsége is juk alakban írja le ezt a szót, akkor majd a helyesírási szabályzat meg fogja állapítani, hogy mi magyarok a juk szót pontos jével írjuk.

Ilyen volt pl. az idő helyesírása is. A régi szabályzatban az állt, hogy az óra és perc közé pontot írunk, pl.: 19.30. De jöttek a tömeggyártott digitális órák, nyilván érthető okból nyelvi beállítási lehetőségek nélkül, és az angol kettőspontot használva elválasztónak, így aztán annyit láttak az emberek ilyen órákat, hogy elkezdték megfontolás nélkül így is írni az időpontot: 19:30. Így aztán a legújabb helyesírási szabályzatban már az áll, hogy az óra és a perc közé pontot vagy kettőspontot teszünk.

Eltörölném-e az ly-t? Nem. Mert erre senkinek nincs sem lehetősége, sem felhatalmazása, de különösebb oka sem.

4: Hogy fogjuk el, ha megszökik a foglyuk?

Nyelvtörténeti, kulturális jelentõsége is van, fel lehet ismerni az ly-os szavak eredeti alakját más nyelvekben, a közös gyökereket fel lehet fedezni. Pld: král (szlovák) = király

Sok tájszólás még használja a kemény L kiejtést, de Budapesten is meg lennének lepõdve, ha holnaptól zsemJének lenne kötelezõ ejteni a zsemlét. Pedig az a hivatalos írásmódja, hogy zsemLYe.

Sok szót párhuzamosan kétféleléppen is lehet ejteni hivatalosan is: "juk" / "luk"

Anyukám Budapesten nõtt fel, de egy csomó olyan szót, amit a városban nem használt, mindmáig megtartotta úgy ejtve ahol gyerekkorában tanulta. Ritkán kertészkedünk, de neki a gereblye akkor "gereble".

Nem véletlenül vezették be az LY-t pont az olyan esetekre, amikor ejtésében nincs közmegegyezés, legfeljebb mindenki a saját ejtését hiszi az egyedül helyesnek.

> Nem, mert külön jelentése van, nem öncélú a használata.

Szerintem ez nem releváns szempont. A nyílt és zárt e-nek is megvolt a maga szerepe a beszélt nyelvben, hogy írásban ugyanazzal a betűvel írjuk le, azzal senkinek nincs problémája.

> Pl . A hülye a hűl szóból ered.

[…]

> Nyelvtörténeti, kulturális jelentõsége is van, fel lehet ismerni az ly-os szavak eredeti alakját más nyelvekben

Egyrészt ez sem lényeges szempont. Egy csomó szónak megvan a maga eredete, amit az írás nem tükröz. Ha egy szó eredetére vagyok kíváncsi, felütök egy etimológia szótárat. Ha meg le akarom írni, akkor leírom úgy, ahogy le szoktuk írni.

Másrészt az ly hangnak az l-ként való ejtése tájnyelvi sajátosság. Aki nem azt a tájszólást beszéli, annak egyáltalán nem triviális, hogy a gólyát szokták-e máshol, mások gólának ejteni vagy sem. (Nota bene pont ezt a szót még így nem hallottam, ellentétben a lukkal meg a gereblével.) Nem is nagyon segít ez abban, hogy hogyan kell írni a gólyát.

Harmadrészt meg itt az írásról van szó. Hogy a gereblyét ejtik gereblének is, az a beszéd. Hogy most ezt az írás tükrözi-e vagy sem, az nem annyira lényeges. Ahogy az sem, hogy az írás nem tükrözi azt, hogy van olyan tájszólás, amiben a Szeged szóban az első e-t ejtik ö-nek, a másodikat meg nem.

~ ~ ~

A beszéd az ösztönösen tanult és ösztönösen használt dolog. Nincs is kimondott helyes beszéd, és sokkal rugalmasabbak is vagyunk a beszédbeli hibákkal, eltérésekkel szemben. Az írás esetén viszont más a helyzet, az írást és az olvasást tudatosan tanuljuk. Az olvasás akkor tud automatizmussá válni, ha a szavaknak a megszokott alakjával találkozunk. Ha viszont egy szót nem a megszokott alakban látunk, ott az olvasás tudatos szintre vált, elkezdünk a szöveg tényleges mondanivalója helyett a formáján gondolkodni. Nem azon gondolkodunk, hogy hogyan lehet megoldani a másik szövegszerkesztési problémáját, hanem azon, hogy pontosan mit is takar a másik által leírt azon szó, hogy „májkrszoft vörd”, hogyan is kellene dekódolni ezt a betűhalmazt. Ez nem praktikus, nem hatékony.

Ez a helyesírás elsődleges jelentősége, rögzíti az írás szokásos formáját. Ezért van jelentősége és leíró helyett előíró jellege olyan területen, ahol írott szöveget állítanak elő. (Ezen kívül mederben tartja a változásokat, meg fékezi is a változást, hogy azért az 50 éve született írásokat is el tudjuk olvasni.)

Azért írom a lyuk szót ly-nal, mert rengeteg alkalommal olvastam ezt a szót, így ez ennek a szónak a megszokott formája számomra. Ahogy sok más ember számára is. Így – megfontolás nélkül – mi is ly-nal fogjuk leríni, így a következő generáció újra sokszor látja ezt a szót ly-nal írva. Függetlenül attól, hogy ez tükröz-e bármilyen nyelvtörténeti, kulturális vagy beszédbeli sajátosságot.

Ha most holnaptól az ország arra az elhatározásra jut, hogy írjunk minden ly-os szót j-vel, akkor nem fog működni. Egyrészt elég hosszú idő kellene, mire megszoknák az emberek a juk szó alakját, és az olvasás automatizmusként tudna működni. Addig állandóak meg-megakadnánk az olvasásban ott, ahol régen a megszokott ly szerepet, de most szokatlan módon j áll. Ráadásul ezt a megszokást lassítanák azok a régi szövegek, ahol még a váltás előtti, régi, ly-os alak szerepel. De ez a kisebb gond. Az írás is félig-meddig automatizmus, hiába az elhatározás, sok ember – akár szándéka ellenére – továbbra is egy csomó szót írna automatikusan a régi, megszokott ly-os alakjában. Néhány generáció kellene, mire révbe érne ez az elhatározás, addig is rengeteg hibával, nehézséggel, kellemetlenséggel.

Nyilván egy diáknak nehézséget, kellemetlenséget jelent megtanulni, hogy melyik szót írjuk ly-vel és melyiket j-vel. Persze, hiszen nincs támpontja, tényleg csak megtanulni lehet ezt. De sokkal könnyebb egy üres lapot megtölteni, mint egy már teleírt lapot átírni. Könnyebb megtanulni az ly/j használatát, mint átalakítani a már megtanult használatot.

És mindezt miért? Hogy jöjjön a következő generáció, aki az ly problémájának hiányában az tulajdonnevek -i képzős alakjában firtatná a kisbetűs írás eltörlését. Ugyanúgy meglenne az aktuális nehézség, amin fenn lehetne akadni. Ha az ember eleget olvasott életében, az ly-nal és j-vel nincs különösebb baja. Hameg nem akkór mínden más hejesirási sajátoságal gongya lessz.