Felső szomszéd babája? Mit tennétek?
Bár mostanában gyakran csukva van az ablak a légkondi miatt, ha mégse, akkor a következő problémával találom szemben magam:
A hálónk egy belső udvarra néz, a felettünk levő lakásnak ugyanolyan az alaprajza. Ha nem megy a légkondi és nyitva az ablak, akkor az ott élő csecsemő minket is ébreszt éjjel 4-5 alkalommal, illetve minden pelenkacserét teljes szagmámorban élvezhetünk, mert a légmozgás berántja az ablakon keresztül.
Illetve valószínűleg nevelő célzattal (vagy jó a szülők alvókája), de sokszor 10-20 percig is hagyják sírni a babát, amit hajnali háromkor annyira nem szoktam díjazni.
Ha becsukom az ablakot, megfulladunk, ha folyamatosan megy a légkondi, akkor meg legatyásodunk az áramszámlától.
Először is azoknak, akik azt írták, hogy a társasházi létet el kell fogadni vagy el kell költözni, igazuk van. Társasházban nőttem fel, 25 évet húztam le a 2.emeleten, mindeközben született nekem is gyermekem. Ismerem minden előnyét és hátrányát. Fél éve sikerült "szabadulnom" kertesházba. A szomszédait nem választhatja meg az ember, csak a lakóhelyét.
Valahol írtad, hogy mivel nem a te gyereked, ezért nincs érzelmi kötődés irányába (ami természetes, hogy nincs), és felelősségtudat sincs(vagy valami hasonló). Én, amit hiányolok belőled, az az empátia. Egy ordibálós alkoholista szomszéddal szemben nem kell, hogy legyen. Egy olyannal se, aki nonstop kótog a fejed felett vagy hallgatja maxon a zenét. De egy pici babával szemben? Elvárnád, hogy indítsák rá a légkondit? Még felnőtt emberre sem egészséges, nemhogy csecsemőre. Honnan tudod, hogy szándékosan sírni hagyják? Elképzelhetetlen, hogy minden próbálkozás ellenére sírjon? Borzasztó önző vagy az írásod alapján.
Válaszom a kérdésre: megszoksz vagy megszöksz. Nem tart ez évekig, csupán néhány hónapig vagy ha szerencsés a pici, pár hétig. Nem hiszem el, hogy olyan borzalmas a szag a lakásban. Az úton a 40fokban ment már előtted dögszállító? Ha nem, akkor nem tudod, mi az az igazán istenes bűz. A babapelenka semmi ahhoz képest. Légfrissítőt ajánlok és minőségi füldugót.
26/N
Kommentedben azt kifogásoltad, hogy megoldást szolgáló javaslatok helyett téged kritizáltak. Olvasd már el figyelmesen, amiket leírtak: alkalmazkodni vagy elköltözni. De van még egy javaslatom: Próbáld meg kezeltetni az idegeidet vagy menj el egy pszichológushoz. Hátha ő tudna segíteni. Hozzád is alkalmazkodnak, próbáld meg, hátha neked is sikerül.
A kisbabát meg légy szíves ne hasonlítsd egy kutyához. Én nagyon szeretem a kutyákat, de a kutya akkor is egy állat és senkinek a kisbabáját nem fogom egy állathoz hasonlítani és azzal példálózni, hogy én majd a kutyámat ....
Te is voltál kisbaba, a te bőgésedet is hallgatták, lehet, hogy olyanok is, akiknek semmi közük nem volt hozzád.
Érdekes, én ha fáradt vagyok alszok. Mellettem egyszer leégett egy ház úgy, hogy két tűzoltó volt kintn szirénázva jöttek és csak másnap reggel láttam, hogy mi van. Ekkor kertes házban éltem.
Lett egy fiam, SEMMIRE nem keltem fel, de arra igen, ha egyet halkan nyögött. Már pattant is a szemem. Biológia csodája (:
Egyébként a fiam nem volt sírós, de persze néha sírt. A szomszéd néni rendszeresen dörömbölt a közös falon. Aztán egyszer átmentem hozzá, hogy attól, hogy dörömböl még jön ám a foga. Nem hagytam sose sírni.
Egyébként meggyőződése, hogy ő nem zavar senkit, csak kb az egész lépcsőház utálja, mert őt mindenki zavarja. Hallom, hogy mit néz este a tv-ben, még hangot se kell adnom az én tvm-re. De nem megyek át hisztizni, mert minek?
A fölöttem lévő nő meg folyton magassarkúban jár és hallom, hogy mikor él a férjével házaséletet ( nyikorog az ágy). Felmentem hepajkodni? Nem.
Tudtam, hogy mivel jár társasházban élni, nem a kedvencem, de ez van.
Biztos, hogy valakit te is zavarsz, de nem szól, mert...
1. A klímát nappal gyakran járatják, úgyhogy a baba bírja, legalábbis a szülők szerint mindenképp.
2. Feltételezem a gyereksírás és a női agy között lehet némi evolúciós összefüggés, vélhetően ezért ébredek fel ÉN IS a gyereksírásra, hiába nem az enyém. A férjem nem ébred fel rá.
Ez baromi hasznos lenne, ha az enyémről lenne szó, így meg szívom a fogam.
3. Szívesen elköltözök, akik ezt javasolták, lesznek olyan kedvesek és összedobják nekem a hiányzó kb 10 millió forintot az akcióhoz? Boldogan költözök máris kertes házba.
4. Ahogy említettem, ha napi 8-10 órát bírja a klímát a baba, ugyanúgy bírná éjjel is, tehát becsukhatnák az ablakot.
A jelek szerint, ha valakinek gyereke van, akkor le kell rogyni előtte és bármit lehet neki - mindenki más egyéb íratlan joga rovására (pl. éjszakai pihenés). Akkor nem lesz más, marad éjszakára a klíma nekem, aztán majd kitalálom miből fizetem ki a négyszeres villanyszámlát.
A kutya pedig igenis jó párhuzam, ugyanis egy önálló döntésekre és belátásra képtelen élőlény, csakúgy, mint egy kisbaba. Ergo a gazda/gyám/szülő felelőssége, hogy mennyire zavar másokat.
Ha nagyon sír a baba - látván, hogy nekem csak kussban maradni és angyali mosollyal örülni lehet a szomszéd babájának - esetleg felmenjek és megszoptassam, simogassam a hasát is, majd lepődjek meg, ha nettó őrültnek néz az anyuka, hogy ezzel csöngetek be hajnali háromkor, ha már aludni nem tudok?
Köszönettel a leckét megtanultam. Ha lesz gyerekem, onnantól nagy ívben tojni fogok mindenki másra, hiszen akkor nekem már előjogaim lesznek. Hm, meg is jött a kedvem a gyerekvállaláshoz, pedig csak néhány évvel későbbre terveztem.
Ha valakit majd zavar a sírásával, akkor elküldöm az anyjába, mondván nekem sok a gondom vele és mit csináljak, sír, én meg tojok az ablakra, oldja meg a saját gondját egyedül, én akkor már felsőbbrendű leszek szülőként és mindenki hozzám fog igazodni. Király :)
Éjjel a klima felesleges ha kinti levegő eléggé lehűti a lakást,elég kiadás van a gyerekkel anélkül is.
A férjed nem kel fel rá,tehát csak nem olyan hangos az.Csináld amit a férjed: aludj.
Nem semmi vagy Kérdező.
Ilyen mentalitással kizártnak tartom, hogy a saját gyerekedet el tudd viselni hosszabb távon.
Sőt...van egyáltalán valaki aki téged elvisel?
Anya vagyok, mégsem cseszegetek más szomszédokat.Csoda nem? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!