Felső szomszéd babája? Mit tennétek?
Bár mostanában gyakran csukva van az ablak a légkondi miatt, ha mégse, akkor a következő problémával találom szemben magam:
A hálónk egy belső udvarra néz, a felettünk levő lakásnak ugyanolyan az alaprajza. Ha nem megy a légkondi és nyitva az ablak, akkor az ott élő csecsemő minket is ébreszt éjjel 4-5 alkalommal, illetve minden pelenkacserét teljes szagmámorban élvezhetünk, mert a légmozgás berántja az ablakon keresztül.
Illetve valószínűleg nevelő célzattal (vagy jó a szülők alvókája), de sokszor 10-20 percig is hagyják sírni a babát, amit hajnali háromkor annyira nem szoktam díjazni.
Ha becsukom az ablakot, megfulladunk, ha folyamatosan megy a légkondi, akkor meg legatyásodunk az áramszámlától.
Ha lesz gyerekem és akkor társasházban fogok lakni esetleg, akkor tekintettel arra, hogy egy pici közös udvarra néz az összes hálóablak, vagy átmozgatom a gyereket a nappaliba (utcára néző rész), vagy megoldom csukott ablak mellett a gyerek éjszakáját.
Nappal egy szót sem szólok, mert olyankor bármilyen zajt csaphatnak az emberek (valamelyik szomszéd minden este fúr), de éjjelre én bezony odafigyelnék, hogy a gyerekemre csak én keljek fel, mert én vállaltam, nem a társasház.
Most szabin vagyok, így még istenes, mert nappal tudok aludni, de egyébként már karikás szemmel járok be dolgozni, mert éjjel pont annyiszor kelek, ahányszor az anyja (aki egy idő után hagyja akár 20 percet is sírni).
A lakásunknak három irányban vannak ablakai.
Az egyik egy 7 fős családra néz, ahol az egyik nő mindennap őrjöng, kiabál, sír, a gyereke pedig 4 évesen csak 3 szót tud, és ő is egész nap ordítva sír.
A másik oldalon galambászok laknak, egész nap fúrják, faragják a galambok lakhelyét, és nem tudnak csendben kommunikálni.
A harmadik oldalon pedig főút van, nagy forgalommal.
Alattunk a ksigyerek egésznap futkos és anyaaaaaaaa-zik.
Felettünk két tini mindennap veszekszik, néha verekszik, az anyjuk meg üvöltözik velük.
Bárcsak egyetlen baba lenne a gondom. :)
Egyébként mi elköltözünk, már keressük a lakást.
Szia!
Túl sok mindent nem tudsz csinálni. A kicsi (nem írtad mennyi idős), valószínűleg majd kinövi a gyakori sírást (hasfájás, büfi, bukás...) és ti is hozzáedződtök az új hangokhoz. Annak szerintem a szülők sem örülnek, hogy a kicsi annyit ébred és sír éjszaka, de egy hasfájós babával sokszor akár a fejed tetején is pöröghetsz, akkor sem tudsz mit csinálni. A fiamnak is volt ilyen időszaka, hasfájás ami sokszor fél órás ordítással járt, addig én masszíroztam a pociját, tornáztattam, símogattam, sétáltam vele és sokszor már tehetetlenségemben én is sírtam. A szagokra nem tudok jó megoldást, a légmozgást nem az anyuka és nem pici irányítja, tehát ezzel ők is tehetetlenek. Esetleg olyankor csukd be az ablakot, mert néhány perc alatt nem fogtok megfulladni.
Mi ugyan kertes házban lakunk, de most jobbról balról ikrek vannak, a hátsó házban pedig 3 nagyobbacska fiú, van elég esti sírás és ordítás. Az egyik ikres anyuka elnézést kért a sok sírásér (hasfájósak a lányok) de megnyugtattam, hogy még néhány hónap és nálunk is indul újból az esti műszak, mert érkezik a kistesó... Ezen egy jót nevettünk és ennyivel le is zártuk a témát. :)
Sajnos attól még, hogy van jó néhány figyelmetlen, másokkal nem törődő szomszéd, még nem az a természetes, hogy mindent el kelljen viselni, mondván, hogy úgyis társasházban lakunk. Pont mivel ennyi ember él egy helyen, sokkal jobban oda kellene figyelni, hogy semmivel se zavarjuk a lakótársainkat. Sajnos igenis zavaró egy kisbaba sírása egész éjjel, hiába értjük meg, hogy egy kisbabánál ez természetes, és nem lehet megmondani neki, hogy ne sírjon. Nem is a babára haragszik a kérdező, hanem a szülőre, mert a szülő magának szüli a gyermeket, annak minden örömével és kötelezettségével, és pont ezért nem lehet senkitől elvárni, hogy akár hónapokon keresztül mosolyogva tűrje, hogy lehetetlen éjjel aludni. Nyilván nem arról van szó, hogy ne tolerálnánk, ha napközben sír a baba, vagy néhanapján éjjel, de ha minden áldott nap, minden éjjel, és az ember nem tudja magát kipihenni, nem tud a munkahelyén koncentrálni, kialvatlan és kimerült, nincs az a magas fokú toleranciával megáldott ember, akit ez nem zavarna.
Másrészről pedig a húgom is és én is panel lakásban nőttünk fel, de édesanyánk mindig meg tudta úgy oldani mindkettőnk a gyermeknevelését, hogy a legminimálisabb mértékben zavarjuk az alattunk/fölöttünk/mellettünk lakókat, még akkor is, ha az neki többletterhet/többletmunkát jelentett.
Ha a társasházat választottad életformaként, vállalni kell a vele járó természetes következményeket. A szomszéd gyereke pedig természetes következmény. Ha nem tudod elviselni, add el a lakást és vegyél egy kertes házat. De olyan helyen, ahol legalább fél km-es távolságban nincs szomszéd, mert ha van, a szomszéd kutyájától fogsz megőrülni.
Egyet ne felejts el: a szomszédok is vállalják a mi heppjeinket és lehet, hogy amit mi természetesnek tartunk, attól őket az idegbaj környékezi. Mindenkiben rejlik valami, amit mások nehezen viselnek, még ha saját maga nem is ismeri fel.
Ha te nem tudsaz csukott ablaknál aludni,akkor a gyerek hogy tudna? Főleg ha épp nekik klimájuk sincs?
Valószinű az anyuka imádja hallgatni hogy üvölt a gyerek,mert fáj a hasa/jön a foga,melege van,stb.
A mi szomszédunk büdös.Ha kinyitjuk este az ablakot,akkor füstölőt kell tenni az ablakba,mert jön fel a bűz,amit már nem tudunk elviselni.Lépcsőházról ne is beszéljek...el kell ájulni,ha jövünk fel.
(miért is büdös?-nincs wcje,pisilni üvegbe pisil,amit az ablakba rak...na meg a nagy dolgát is kirakja a külső párkányra.Képzelheted milyen szag van egész nap...A többi szomszéd az erkélyre alig tud kimenni,mert elviselhetetlen szar szag van.)
Nem biztos, hogy azért sír mert nem veszik fel. Az én lányom hasfájós volt, BÁRMIT csináltam vele sírt: sétálgatás, hinta, babakocsi, cici, meleg víz stb. Gondolom apuka dolgozik, ő is pihenne. Mondjuk nálunk az volt a szerencse, hogy októberben szültem, így csukva voltak az ablakok.
A szagokat nem is értem: ha kicsi a baba, akkor elvileg nem lehet olyan büdös a végtermék.
A zajra: füldugó :-(
Beszélhetsz a szülőkkel, de én nem költöztetném át a gyerekemet és nem is csuknám rá az ablakot egy szomszéd miatt.
Ha meg hagyják sírni... nos, akkor sem hiszem, hogy egy szomszéd kedvéért változtatnának a nevelési elveiken.
Tűrni, tűrni, tűrni.... nemsokára jön a lehűlés :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!