Ha kiderül, hogy "vidéki" orvosira járok, miért csinálnak úgy rögtön az emberek, mintha valami utolsó büfészak lenne?
12-es, ez nem igaz.
A legtöbb tanárom echte debreceni vagy a város közeli. Itt születtek, itt nőttek fel, és eszük ágában nem volt Budapestre menni. Ez nem igaz, hogy aki valamiben jó, az Budapesten akar dolgozni. Inkább ha van egy tehetséges tanár Debrecenben, ott marad és emeli az ottani színvonalat. Nem igaz, hogy aki "valamire való" az csak Budapestre vágyhat.
Amúgy nem érzed az ellentmondtást? Jobb tanárok, jobb kutatók, jobb hallgatók vannak a SOTE-n, persze a vidéki se rosszabb. De, amit írtál az pontosan azt jelenti, hogy rosszabb.
A tömörülés nem igaz, mint fentebb írtam. Egy debreceni/szegedi/pécsi kötődésű, kiváló tanár miért menne Budapestre, ha emelheti a "saját egyeteme" színvonalát?
Persze sok kiváló tanár elvégzi a vidéki orvosit, majd Budapestre költözik, de ez nem azt jelenti, hogy jobb a többinél. Sokan nem vágynak a budapesti életre, szeretik a szülővárosukat. Ezért lennének gyengébb tanárok/orvosok? Nem hiszem.
Mert ostobák. Majd ha végigjárta a 6 évet vidéken is meg a fővárosban is, majd akkor vesse össze, de ne a „vidéket” a fővárossal, hanem azt az egyet, ahova járt. De egy ember véleménye akkor sem mérvadó.
Amúgy én elég ritkán találkozom ilyennel.
Egyébként már nagyon hiányoztak az ilyen kérdések :P
Kedves 6-os, 22-es, stb. Szépen hangzik, hogy a presztízs számít. De hogy mérnéd az iskola „presztízsét”? A magyar vagy a nemzetközi ranglistákon elfoglalt hely alapján? Ennek alapján alig van különbség az orvosik között, és nem is mindenhol az SE vezet:
Vagy a külföldi munkáltatók szemében mért megbecsültség (employer reputation) alapján? Mert az meg pont SE-n a legalacsonyabb...
Vagy bemondásra?
Olvastam a kommenteket, és az egyik válaszolóra reagálnék, aki szerint vidéki orvosira sokan csak azért mennek, mert könnyebb bekerülni.
Nem tudom, te milyen szakon tanulsz, de sok szakon tényleg különbség van a pesti és a vidéki képzések között, ez az orvosiról nem mondható el.
Először is, tény, hogy vannak 20-30 pontos felvételi ponthatár különbségek (az 500-ból...), de nagyon sokan, ahogy előttem is írták, vagy eleve "SOTE-kompatibilis" ponttal is inkább vidékre mennek (fent már írtak sok okot), sokan pár ponttal lecsúsztak a SOTE-ról, és mivel a vidéki képzés is ugyanolyan jó (btw jó orvos nem az egyetemen lesz senkiből, se a SOTE-n, se máshol), elmennék a vidéki orvosira.
Másodszor, itt orvosokról beszélünk. Akárhol végzel, emberéletek lesznek a kezedben, így a színvonalbeli különbség nem megengedhető. Mindegyik ugyanolyan színvonalas, mert ugyanolyan felelőssége lesz a SOTE-diplomás és a vidéki diplomás orvosnak egyaránt. (És a SOTE-diplomás vidéki kórházban dolgozó, vidéki diplomás, de SOTE klinikán dolgozó, bármilye diplomás, de külföldön dolgozó stbstbstb orvosnak is.)
Harmadszor. Nem tudom, milyen szakon végeztél, de az orvosi (akárhol is végzed), nem az a szak, ahova bekerülsz, aztán valahogy elevickélsz. Aki nem tud tisztességesen megcsinálni két emeltet, az se Budapesten, se Debrecenben, se Pécsen, se Szegeden nem fogja elvégezni az orvosit. Mind a 4 egyetemen kő kemény a képzés. Olyan ismerőseim is véreztek el vidéken, akik 480 ponttal jöttek, úgyhogy ennyit erről.
A presztízsmániásnak. Szerinted vidéki klinikákon nincs karrier? Jártál már orvosi egyetemen? A Semmelweisnek pl vannak kutatásai, amit pécsiekkel, szegediekkel, debreceniekkel közösen csinálnak, ugyanúgy részt vesznek benne a budapesti és a vidéki kutatók is. A laikusok szemében van presztízse a SOTE-nak, a SOTE szakemberei meg együtt dolgoznak a vidéki kollégákkal lenézés nélkül egyenrangú felekként. A legjobbak karriert csinálnak és magas presztízsű helyekre mennek. Miért? Egy orvosi egyetem elvégzése után ottmaradni az egyetemi klinikán kutatni miért nem magas presztízsű? Mert nem budapesti? Vagy karriert csak budapesten lehet csinálni? És mi van azokkal, akik vidéken és Budapesten is dolgoznak?
Van olyan ismerősöm, pár éve végzett vidéken, aki olyan TDK és PhD eredményeket tett le az asztalra, hogy amerikai egyetemre hívták ki kutatni (világhírű, nem írom le a nevét, de Borostyán Ligás egyetem). Ennyit a SOTE nagy presztízséről. Aki igazán-igazán tehetséges, az nem vidékről megy a SOTE-ra, hanem Magyarországról (SOTE, POTE, SZOTE, DOTE, mind a négy) megy külföldre, mert világszinten felfigyelnek az eredményeire, várostól függetlenül. Na, itt kezdődik a tehetség és a presztízs. Magyarországon belül olyan minimális különbségek vannak, hogy szót se érdemelnek. Az említésre méltó színvonalbeli ugrás itt kezdődik.
“A presztizsmániásnak” stb.
NEM az én véleményemet mondtam, csak MAGYARÁZTAM, hogy miért mondhatnak ilyet az emberek. Ennek ellenére lepontoztok, mintha én mondtam volna ilyet. Ennyit az értelmi képességekről.
Jaj hagyjuk már. Miért van, hogy én budapestiként bekerültem volna a SOTÉ-ra (mert nyilván, aki nem 440 feletti pontszámot szed össze tizennyolc évesen, nem kilencven százalékos bioszt vagy kémiát ír, az hülye és ki fog bukni bikémből), de Szegedre mentem, és mindenki örült meg oda meg vissza volt? Vajon mi lelhette a teljes ismeretségi körömet? :D Egyébiránt a legtöbben a négy magyar orvosi egyetemet nem tudják felsorolni, nem hogy pontosan tisztában legyenek a presztízsükkel. Általában egy pestitől azért kérdezik, hogy SOTE, mert sok helyzetben alap, hogy a hozzád legközelebbi egyetemre jelentkezel, meg amúgy is oda jelentkeznek a legtöbben és szinte mindenki első helyen, vagy csak azt az egyet ismerik. Nem azért, mert a többi egyetemnek nincs olyan presztízse, hanem mert alap, hogy Budapesten van orvosképzés, ezért azt, hogy a SOTE biztosan van, a legtöbb laikus tudja. Az biztos, hogy nem folyton a magyar orvosi egyetemekről olvasgatnak a szabadidejükben, szóval a véleményük nem mérvadó.
Amúgy meg nem tudom, én azért sajnálom azt, aki elvárja, hogy mindenki elájuljon tőle, amiért az orvosira vár, aztán ahelyett, hogy elmagyarázná, hogy az ő egyeteme is jó, és hogy 420 pont felett teljesíteni sem annyira egyszerű, inkább elvonul puffogni. Félreértés ne essék, a lenézés tényleg rossz dolog, de az, hogy valaki mennyire a környezete elismeréséért végzi a szakot, talán jobb fokmérője a kompetenciának, mint az, hogy kilencven vagy nyolcvan százalékos emelt érettségiket írtál (tudniillik, kétszer nyolcvanat duplázva már nem kerülsz be SOTÉ-ra). Én amúgy nagyra értékelem azokat is, akik háromszor érettségiztek, van is ilyen szaktársam, veszi az akadályokat. Egyik egyetemen se elég alacsony a ponthatár ahhoz, hogy jó alapok nélkül be lehessen kerülni, az hogy elsőre vagy harmadjára sikerül a jó alapokról tanúbizonyságot tenned, szinte édesmindegy. Azt látom, hogy a korábban jól tanulóknak, nagyon sikereseknek, elit gimnazistáknak sokkal nehezebb belerázódni, mert az akaraterő talán van olyan fontos itt, mint az eszed.
Ne haragudjatok, de totál feleslegesen generáltok vitát olyan dologból, ami szinte csak ezen az oldalon létezik, ráadásul jellemzően az egyetemisták körében.
Szereti mindenki azt gondolni, hogy az a legjobb és legkeményebb egyetem, ahova éppen ő maga jár. Persze, én is pont ugyanígy voltam vele egyetemistaként, kicsit felnőttebb fejjel meg rájön az ember, hogy nincs is olyan, hogy "legjobb". Kizárt dolog, hogy minden egyes tantárgy, minden egyes oktató épp az egyik egyetemen legyen a legjobb. Arról nem is beszélve, hogy a tudományos fokozat mennyire nem függ össze azzal, hogy az ember hogyan tanít.
Az orvosi képzés mindenhol színvonalas, viszont azt sem árt megemlíteni, hogy mindenhol megvannak a maga hibái is! Azért azt is lehetne hosszasan sorolni, hogy mi az, amin bőven kellene még javítani (mindenhol!).
Szegeden végeztem, 2 éve dolgozom az egyik klinikán. Elárulom: azzal sem vagyok tisztában, hogy melyik kollégám melyik egyetemen végzett. Fogalmam sincsen róla, mert senkit nem érdekel. Még néha le is döbbenek, mikor 2 év után egy beszélgetés kapcsán véletlen kiderül, hogy egyébként az xy nem Szegeden végzett.
Természetesen soha, egyetlen egy beteg sem kérdezte még meg se tőlem, se más kollégámtól, hogy hol végeztem. Azért nem kérdezik meg, mert marhára nem érdekel senkit. A betegeknek az a legfontosabb, hogy hogyan bánsz velük. Mindent ez alapján ítélnek meg, még a szakmai tudásod is, mivel más alapján nem tudnak!
Az pedig, hogy "aki nem kerül be elsőre az nem való orvosira" nettó baromság. Nem egy évfolyamtársam volt, aki nem elsőre került be, és nagyon jó szakembernek tartom őket. Míg van olyan, aki sok ponttal, elsőre elvégezte, mégsem biztos, hogy szívesen mennék hozzá.
Sőt, nemrég tudtam meg az egyik kollégámról (bár kérdés számomra, hogy igaz-e vagy csak pletyka), hogy hatodjára!! került be az egyetemre. Bár akkor még nem emelt érettségi volt, hanem felvételi.
Az egyik legjobb szakembernek tartom a klinikán.
Azért szerintem az is mutat valamit, ha valaki ennyire kitartóan küzd az álmaiért. Sőt...
Az, aki kemény munkával csak harmadjára kerül be, valószínűleg jobban meg fogja becsülni, mint aki 18 évesen még azt se nagyon tudja mit akar, de mivel felveszik, hát elvégzi.
(És mielőtt azt gondolná valaki, hogy csak azért mondom, mert nekem sem elsőre jött össze, nem így van.)
Mert a SOTE-n úgy tanuljuk és annyit tanulunk anatómiából, amennyit minden orvosnak tudni illene. Nem pedig 2 félévet, és valahogy nem siklunk el a végtagváz és a neuro felett sem a szigorlaton. Mert tudományos végzettségű emberhez illő mértékben ismerjük a fizikát is. Mert Magyarország legszínvonalasabb elméleti képzésére épül a gyakorlati oktatásunk. Mert a klinikai tárgyainkat az ország legelismertebb, legkiválóbb orvosai oktatják. Mert akár már másod-, vagy harmadéves hallgatók is publikálnak olyan kutatási eredményeket amelyek méltán elismertek és úttörőek nemzetközi viszonylatban is. Ha mindez szerinted "kamu" vagy nem jogos dolog, akkor csak egy dolog maradt, amin szeretném, ha elgondolkoznál. Hallottál már valaha olyat, hogy valaki egy "vidéki" orvosi egyetemről ment át a SOTEra, mert azt túl nehéznek találta?
Emellett Magyarország egyik egyetemén sem "utolsó büfészak" az orvosi kar, csupán a 4 egyetem között felfedezhető egyértelmű színvonalbeli sorrend miatt nézik le néhányan - teljesen helytelen módon - a nem budapesti egyetemeket.
Tali medikuson, puszi
#29:
Amiket a hozzászólásod első felében leírtál, az mind a 4 orvosiról elmondható. Te nyilván a saját egyetemedről hallottál ilyeneket, és azt hiszed, hogy ezek különleges dolgok, de egyáltalán nem különlegesek, sőt, nem is túlzottan ritkák.
Az általad vizionált "egyértelmű színvonalbeli sorrend" nem létezik, legfeljebb egyesek (a tájékozatlanabbak) fejében.
"Hallottál már valaha olyat, hogy valaki egy "vidéki" orvosi egyetemről ment át a SOTEra, mert azt túl nehéznek találta?"
Én nem csak hallottam valaha, hanem ismertem is ilyet, és nem csak egyet... És általában könnyebben boldogultak, mint azok, akik SOTE-ról mentek át "vidékre". Persze ezt elég sokféleképpen magyarázhatjuk, de attól még a tény tény marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!