Mit képzel a kormány magáról? (Heti 5 testnevelés)
Nagyon értelmes dolog mondhatom!
8.osztályban minden nap 7 órám volt és 2 db testnevelés óra.
Mivel a kormány felemelte a testnevelés órák számát 5db ra, így kb 17 órára érek haza hullafáradtan, és utána még kell menni edzésre,zenére és olyan 19-20 óra körül nekikezdhetek tanulni. Ebben mi a jó? Valaki magyarázza el nekem...
Jó dolog is lenne ez a koncepció, ám szerintem a tanmenetet is illene átformálni akkor. Ugyanis a szekrényugrástól, kötélmászástól, magasugrástól nem fog fogyni a gyerek, sőt komplexusa is lesz, mert nem megy úgy neki, mint egy másik gyereknek. Tapasztalatból beszélek, mert ezért én is utáltam a tesiórákat, ki is írattam magam gyógytesire, ahol úszhattam (nekem az volt a feladatom, hogy minél többet ússzak minél kevesebb megállással), ill. aerobikozhattam is, ezt pedig sokkal jobban szerettem, és nem voltak már komplexusaim, sőt, mivel látták, hogy akarom is csinálni, ezért meg is dicsértek. A szimpla tesiórán csak lecseszést kaptam, mert bárhogy próbálkoztam nem bírtam átugrani a 130 cm-t.
Úgyhogy nem lenne rossz dolog, csak a kormány nem gondolta át ezt rendesen.
"mi benne a nem jó?! most mond meg konkrétan milyen egészségügyi baja lehet tőle ha leizzad?
én tesitagozatos áltsuliba jártam, vagyis heti 5 tesi volt. minden nap megizzadtunk (és nem kicsit, mert nálunk nem lötyögés volt 1 tesióra, meg nem is labdázás/tollasozás). nem volt tisztálkodási lehetőség tesi után (nem volt idő), mégis még a 7 éves elsősök is kibírták, közben nekik még 4ig ott kellett bent ülni. senkinek semmi baja nem volt tőle."
Azért egy hatéves kiselsős és egy tizenöt éves, hormonviharos kamasz nem ugyanúgy izzad. Kell izzadni, ez kétségtelen, de szerinted mennyire kellemes dolog tesióra után még 4-5 tanórát úgy végigülni, hogy mindenkiből hullaszag árad, mert nincs lehetőség zuhanyozni?! Eszméletlen undorító. És ha mindennek tetejébe az *összes* osztály így bűzlik egész nap, az már a mennyország.
"de szerinted mennyire kellemes dolog"
tudom mennyire kellemes dolog, de őszintén megmondom semmi rossz élményem nem volt szagokkal kapcsolatba.
de ha úgy tetszik akk hivatkozok a 14 éves 8.osokra. nekik sincs bajuk. és azért sztem a dezodor használata nem luxus dolog.
sőt, nálunk volt h 0.ba volt tesi, és utána végigültünk további 6 órát. senki az ég világon semmi problémája nem volt, és senki sem bűzlött.
hú de nagyra vagy magaddal, hogy te tesitagozatos voltál. :D
szerintem sokkal több értelme lenne, ha lenne heti egy normál tesi (futás, torna stb.), míg a másik 4 nap a a gyerekek választhatnának egy sportot és azt űznék.
"hú de nagyra vagy magaddal, hogy te tesitagozatos voltál. :D"
ez nem nagyképűség. de ha én és további párszáz diák túlélte azokat a tesiórákat nyafi nélkül, akk sztem a kérdező és bárki más is túl fogja élni, főleg itt középiskolás tesióráról van szó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!