Aki tudta, hogy "büfészak", amire megy, miért ment mégis oda?
Nem leszólás, én is hasonló helyzetben vagyok, sőt, gázabb. :/
Csak érdekel.
Sokakat látok itt, hogy egy klasszikus büfészakot kérdeznek, hogy mit tudom én, ponthatár mennyi lesz vagy hasonló, és a leírásban írják, hogy nem kérnek büfészakozást, meg leszólást. Ergó tudják, hogy az.
Mások válaszban írják, hogy tudják/tudták, hogy piacképtelen szak, de ők megpróbálják, mert ez érdekli őket.
Konkrét indokokra vagyok kíváncsi.
Ugyan tudta, de nem tette magáévá / reménykedett / nem volt jobb ötlete / túl későn tudatosult benne, és ezért nem volt már jobb ötlete etc ?
Gratulálok! A színművészeti nem semmi!
Hát sok sikert az életben!! :)
Gondolom, jó nehéz. Mármint a színészkedés, azt tanulni és azt művelni.
Bekerülni is, egyik volt osztálytársam - gyönyörűen beszélt, szavalt - megpróbálta, és nem sikerült neki.
Nálam az volt, hogy a szak megtetszett faktválasztásnál, tehát amikor két év volt vissza. Mivel nehéznek tűnt, ezért nagyon ráfeküdtem bizonyos tárgyakra, mondhatni, a tűzbe mentem érte. Kemény tanévem volt, aminek lett gyümölcse, ugyanakkor voltak kellemetlenségei is. (Nemcsak adott szakért tepertem, hanem akkor jöttem rá, mi az irány, ami érdekel, és nehéznek tűnt az egész.)
Mikor egy év volt vissza a gimiből és fél év a jelentkezésig, akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy ez a szak nem az, amire gondoltam, ráadásul nem is piacképes. Akkor nagyon bizonytalanná váltam... Tetszett egy másik irány is, de sok-sok indok miatt letettem róla. Több este kiborultam a bizonytalanság miatt.
Szóval az eredeti szak mellett emiatt tartottam ki.
Sajnos egy-két hónappal jelentkezés előtt esett le, mely szakok tartalmazzák azt, ami igazán érdekel. Azok nehéz szakok, kb az egész gimihez máshogy kellett volna hozzáállnom + nehéz emelt érettségit tennem.
Mire beléptem az egyetem kapuján, már tudtam, hogy büfészak...
Most vagy "lelépek", vagy a lehető leglelkiismeretesebben végzem el, ezt a két utat látom magam előtt.
Most személyes dolgok érdekelnek. :)
Mert az általános indokok egyértelműek.
Én nem "büfészakon" végeztem, de mindig is irritált ha valaki erről témázott. Szerintem szemétség. Alapból egy normális társadalomban (jó tudom a miénk nem az :D ) szükség van mindenre. Egyszerűen nem lehet mindenki orvos meg IT-s, vagy mérnök. Mégis hányszor olvasom itt a nagyképű hozzászólásokat hogy hát igen nem kellett volna ilyen sz.rt választani és akkor nem sírnál itt. Igen de gondoljunk már bele mi lenne ha mindenki és tényleg mindenki IT-s vagy orvos vagy mérnök lenne? Tudom hogy lehetetlen de akkor is. Bántják itt a fiatalokat akiknek van konkrét elképzelésük sokszor hogy mik akarnak lenni és ha az nem egy extra nehéz szak rögtön le vannak írva. Miért? Nem az ő hibájuk az, hogy ebben az országban lassan már csak a fősulis szakok 20%-ával lehet majd elhelyezkedni...Azzal meg főleg ne jöjjön senki, hogy azért megy valaki feltételnül mondjuk kommunikációra mert szét akarja mg bulizni magát mielőtt felnő. Oké lehet...de az is lehet hogy nem. Miért kell általánosítani? Nálunk mérnökin is volt olyan aki csak bulizni volt ott, meg mert apuci azt mondta. Az akkor jobb?
Lehet eltértem kicsit a tárgytól, bocsi, szóval ha valakit nagyon érdekel valami többnyire azt akarja tanulni, vagy ha tök mindegy csak tanuljon valamit..szerintem :)
Utolsó!
Tény, hogy nagy részben igazad van.
De mi is lehettünk volna elővigyázatosak, mert így az állam fizeti, hogy valamit tanuljunk, amiben sose fogunk elhelyezkedni :/
Szia!
Én azt gondolom nincs ilyen hogy büfészak. Igen, vannak olyan helyek ahol kevesebbet kell tanulni, és van ahol többet. Viszont melyik ér többet, egy kettes diplomás mérnök aki semmit sem ért a szakmájához, bekerül egy gyárba, és csak néz hogy mivan, az egyetemi éveit piálással töltötte, és 1-2 évet csúszott is, vagy mondjuk egy kommunikáció és médiatudományon végzett jeles hallgató, aki emellett TDK-zott, ilyen olyan díjakat söpört be, önkénteskedett, gyakornokoskodott, stb? Szerintem az utóbbi.
És szerintem minden szak jó, és el lehet vele helyezkedni abban az esetben hha a hallgató tényleg becsülettel tanult az egyetemi évei alatt, és nem csak a buliból állt az élete. Én ugyan gyógyszerészetire járok, de vannak jó barátaim akik bölcsészképzéseken tanulnak, azért mert az az álmuk. Egyik barátnőm kicsi korától kezdve irodalommal szeretett volna foglalkozni, falta a könyveket, nagyon művelt, így magyar szakon végzett, egy másik ismerősöm művészettörténetre járt, azért mert nagyon művészlélek és imádja amit csinál. Állásuk mindegyiknek van, ők mondjuk az igazi szakbarbárok közé tartoznak, a magyaros lány különböző irodalmi lapoknak ír, a másik lány meg művészeti elemzésekkel foglalkozik.
Mi az hogy büfészak? Az hogy olyan könnyű elvégezni hogy előadás helyett a büfében lehet ülni, vagy az hogy ha valaki elvégzi max büfében fog dolgozni?
Alapvetően olyan tipikus magyar jelenség az elnevezés is. Szerintem nincs büfészak, mindenhol kell tanulni. Vannak neccesebb tanárok, meg húzósabb tárgyak és könnyebbek. Igen vannak olyan képzések amiket néz elvégezni, de ez semmit sem jelent. Pl a 90-es években a mérnökök alig találtak munkát. A jogászokat meg kifejezetten keresték. Orvos hiány sem volt, azzal is kellett állást keresni, nem kapkodtak a friss végzettek után a kórházak. (külföldi munkavállalás meg még sokkal nehezebb volt) Akkor mi a büfészak? Munkaerő piac határozza meg, hogy mikor mi az éppen keresett szakma. De az emberek nem változnak olyan gyorsan mint a piac.
Én BTK-s vagyok, már rengeteg fintorgást kaptam ezért, de nem érdekel, ezt akartam tanulni, ezt szeretem, ez volt az álmom, ezért csinálom. Nem tudnám egész életemben azt csinálni amit nem szeretek.
Érdekes, régen még mindenki azt tanulhattam amit akart, nem szóltak le érte senkit sem hogy ezzel úgysem tudsz elhelyezkedni. Az nem a diákok hibája, hogy nincs munkahely. Azért akar mindenki elmenni, mert itt nem is lehet megélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!