A buszozást más is traumaként éli meg?

2 éve nem buszozok, ezelőtt 7 évet buszoztam iskolába járás miatt. Ha rágondolok a buszra összeszorul a gyomrom, és az "ó nemá csak ezt ne" jut eszembe. Esténként amikor szinte egyedül vagy, az jó, annak van hangulata, de amikor más emberek is ott vannak... Nem ritkán volt olyan hogy nem tudtam felszállni a buszra, ahol többen álltak mint ültek. Ha fel is jutottam akkor is rettegtem hogy vajon leszállok épségben? Leszállásnál a tömeget oszlatni kellett. Ha nem volt az embernél könnygáz és gumibot, egy fél életnek tűnt mire letudott szállni, ha egyáltalán megállt a busz. A kisebbség nem egyszer k..rva.nyázott a sofőrnek, a dekadens tömeg miatt majdnem átment a lábamon a busz kereke. A fordított piramis harci alakzat első sorának közepén álltam, amikor a busz megérkezett a plebs a busz elé taszított, ha nem rántanak vissza a lábamnak annyi. És csak nézni tudtam magam elé. Van a lábam, és van a busz, aminek a kereke az én lábamat célozza meg, én pedig magatehetetlen voltam amikor a magából kifordult csürhe megindult mint éhes kutya a húsra. Gyerekkoromban pedig halálfélelmem volt amikor buszra kellett ülnöm. Állandóan attól rettegtem hogy a sofőr nem tudja bevenni a kanyart és belezuhanunk a szakadékba, amiből a falunk és a város között volt elég.

Ezt egyszerűen le lehet írni, aki szereret buszozni annak nincsen jogosítványa, vagy nem tud vezetni! És,vagy a nyomorúságos kényszer helyzet!!!!sajnos most 8 hónapra én is vissza kényszerültem a buszra,sok sok év után és bizony meg kellett állapítanom, hogy egy bizonyos embercsoport 1989 óta rengeteget süllyedt a saját szintjükhöz képest ,pedig akkor is alacsonyon voltak! Felháborító a viselkedésük! De ezt tapasztalom a nyugdíjas nők körében is!!!