A 2B villamosnak mi értelme?
#13 A #4-es elismerte, hogy nem mérvadó a válasza egy út alapján. Tisztességesen fogalmazott.
Te viszont a #3-ban "erőteljesen" minősítetted az előző válaszokat.
#15
Mert szerinted mégis hogy kellene minősíteni mondjuk az első választ. Szerinted mennyiben hasznos egy tömegközlekedési vonal értelmét annyiban megfogalmazni, hogy összeköti a vonal egyik és másik végét?
#9
Rendben, kíváncsian várom, hogy Pacsirtatelepen hol lehet felszállni a 224-esre. A 224E csak csúcsidőben közlekedik, a 223E-t pedig eleve nem érdemes belekeverni a dologba, mert akinek a 2B jó, az 98%-ban a 223E vonzáskörzetén kívül él.
De nézzünk akkor egy olyan esetet, amikor a 2B és a 224-es is jó, mert éppen ugyanott járnak (ami Pesterzsébet nagy részére nem igaz), mondjuk a Tátra tér (2B-nek Kossuth Lajos utca). Ebből a megállóból a 224-es 20-21 perc alatt ér a Boráros térre, míg a 2B 25-27 perc alatt. Ez persze nem kevés, így ÉPPEN EBBŐL A MEGÁLLÓBÓL ha a Boráros téren van dolgod, értelemszerűen busszal érdemes menni (feltéve, hogy nem 5+ perccel később jön, mint a villamos). De egyébként pedig nem egy olyan mértékű különbség, hogy busszal menjek és arról szálljak át, ha egyébként a kettes villamos vonalán van dolgom. Ami lássuk be, eléggé gyakori dolog, hiszen metróra is csak a Boráros tér után lehet szállni.
És akkor ez egy olyan megálló volt, ahol rendelkezésre áll a busz és a villamos is, amiből ismétlem, kevés van. Például a 2B Pöltenberg utcai megállójánál már kapásból nincs ott a 224-es (és a közelben sincs), ergo mindenképpen fel kell szállni a 2B-re (vagy az 52-esre), akkor pedig már nem hiszem, hogy bárki is átszállna a Tátra téren a 224-esre, hogy utána a Boráros téren visszaszálljon (jó esetben) ugyanarra a 2B-re. És hangsúlyozom, ezek a megállók vannak többségben, nem azok, ahol a 2B és a 224 is megáll.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!