A budapesti mobilbérleteseket miért nem zavarja az a tucatnyi technikai feltétel, ami egy mobilbérlet vásárlásához és használatához kell? Ennyire iszonyodnak a papírtól?
Szerintem túllihegted. 1x sem tapasztaltam mobilinternet hiányát, QR kód olvasó hibát sem. Sőt, bő fél éve valamit fejleszthettek, mert kb 1 m-ről is leolvassa a kódot. Régebben közelebb kellett tenni, most simán egy ember távolságból is csippantja.
A telefon lemerülésére pedig amúgy is odafigyel az ember. Aki meg nem, mert megfeledkezik a töltésről, az a papír bérletet is otthon tudja hagyni (=megfeledkezik arról, h nála legyen)
És nem, nem iszonyodom a papírtól, csak semmi értelme elzarándokolnom egy automatához amikor tthon, a klotyón ülve is 2 kattintással megveszem a bérletem, ha olyan kedvem van.
De pl egy hete úgy jártam, hogy hirtelen döntöttem úgy, hogy mégis vas. elmegyek apámhoz, és bár hétfőn terveztem bérletet venni, pikkpakk vettem egyet és már mentem is. Ha ez nem lenne, akkor sétálhattam volna 3-4 megálló távolságot a legelső automatáig, ugyanis egy hatalmas lakótelepre nem sikerült tojni egyet csak a legszélétől 1 megállónyira.
Persze mondhatod, hogy vehettem volna jegyet a trolivezetőnél, de minek, ha másnap amúgy is bérletet akartam venni? Anyagilag most sem feltétlen éri meg a bérletem, hátha mág jegyeket is veszek mellé mert nem lenne online jegy?
Most te véleményeket vártál (pro és kontra) vagy önigazolást arra, hogy szerinted szar? És UGYE más szerint is szar, nem csak szerinted?
Én pl. leírtam, mennyire megkönnyítette az életemet. De te már eldöntötted helyettem is, hogy nekem is szar.
Látom, arra vágysz, hogy igazad legyen. Nos, ez esetben rossz helyen jársz. Ilyenkor mifelénk a területileg illetékes vendéglátóipari üzemegységbe (közismertebb nevén: kocsma) szokás elmenni, ott meg kell hívni az állandóan benn lebzselő kocsmatöltelékeket egy-egy pohár borra és ők garantáltan igazat adnak neked, akkor is, ha elmagyarázod, hogy az ég sárga, a fű meg lila.
Vagy éppen azt, hogy mivel neked nem jó a mobilbérlet, ezért senki másnak sem lehet jó.
"Látom, arra vágysz, hogy igazad legyen."
Igazam van, csak ezt roppant nehéz elfogadtatni egy olyan társaságban, akik akkor is tagadják ezt, ha pontosan tudják, hogy igaz.
Nekem ugyan nem a BKK, hanem a Volánbérletem van telefonon, de a lényeg ugyanaz. A telefonomat bérlettől függetlenül tartom távol a merüléstől, ha meg nincs alkalmam tölteni, akkor egyszerűen nem nyomkodom, máskülönben egy bejövő hívást nem tudok fogadni.
Az internettel és a QR-kóddal még a faluban se volt sose problémám, bár még csak egy éve használok folyamatosan Mobiljegyet. Cserébe nem kell azon gondolkodnom, hogy melyik nem késsem le a buszt azért, hogy tudjak venni bérletet.
"Az internettel és a QR-kóddal még a faluban se volt sose problémám,"
Pont ugyanezen gondolkodtam én is, hogy kéktúrán isten háta mögötti kis falvakban is működött eddig mindig. Előtte viszont volt olyan, amikor a sofőr egy ezresből nem tudott 5-600 forintokat visszaadni, és miután megértette, hogy *tényleg* nincs nálam apró, inkább "jólvan, ülj le!" volt. Vagy ami még megalázóbb az az, hogy 470 a jegy, "agggyá 300-at, és jók vagyunk" és nem volt hajlandó jegyet adni.
Ezt pedig lecsippantom, mindig pontosan ki van fizetve, és nem én érzem kellemetlenül magam, hogy egy buszsofőr kacsintgat rám...
Az pedig +1, hogy belerakták a helyi vonaljegyeket is, így amikor (szintén kéktúráról hazafele) olyan buszt értem el, ami Székesfehérváron csak a buszállomásig ment, leszállva nem kellett rohannom vonaljegyért, hanem már az odafele tartó volánbuszon megvettem, és csak át kellett szállnom. 3 éve, amikor ugyanezen a szakaszon túráztam, akkor még rohangáltam, hogy hol a fenébe kapok vonaljegyet...
Pár éve Veszprém is ez volt, ráadásul csücskös volt az átszállási idő, mondjuk ott hamar kiderült, hogy a buszsofőr is ad vonaljegyet. De mennyivel jobb már úgy odamenni, hogy a zsebemben a jegy megvéve...
A telefont pedig feltöltve tartom túrán powerbank is van, mert bármikor életmentő lehet, főleg, hogy 95%-ban egyedül túrázom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!