Kerékpáros átengedése zebránál. De mit is jelent gyakorlatban, hogy leszállt a kerékpárról?
Gyakran csak azt látom, hogy ugyan a nyeregből leszáll, de a váz ott van a lába közt, így ilyen esetben szerintem nem vagyok köteles átengedni a zebrán, pláne, hogy úgysem fog áttipegni így, hanem visszaül és átteker, amit meg ugye nem tehetne meg.
Ti, hogy látjátok ezt? Figyelitek, hogy valóban leszállt és mellette van a kerékpár, vagy jobb a békesség, és inkább átengeditek?
Kerékpárosként teljesen életidegen, hogy minden kereszteződésnél leszállj a bicikliről. Ez olyan mintha neked minden sarkon ki kéne szállni az autódból.
Az viszont teljesen jogos, hogy ne száguldjon át senki a zebrán. Ergo az ilyen helyzetben (amit amúgy kerékpárosként igyekszem kerülni), lelassítok gyalogos tempóra, de nen szállok le.
Ên akkor is át szoktam általában engedni ha egyáltalán nem száll le.
Tudom, hogy így nem vagyok köteles, de ha utána meg leteker elém és elcsapom én leszek a hibás, tőlem veszik el a jogsit úgyis.
Lehet, hogy életidegen, de ugye a szabály úgy szól, hogy át kell tolnia, tehát csak akkor van elsőbbsége ha mellette áll.
"Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen - a KRESZ utasításának megfelelően - a kerékpárról le kell szállni, és azt tolva szabad csak az úttesten áthaladni! A zebrán csak a gyalogosoknak van elsőbbsége, a kerékpárosoknak nincs"
Tehát ha csak a nyeregből száll le, és én autóval közlekedve nem engedem át, akkor nem követek el szabálytalanságot, mivel ilyenkor nem számít gyalogosnak szerintem. A kérdésem is erre irányult.
Most a szabály PONTOS betartása a lényeg, vagy az, hogy ki mekkora paraszt? Nekem is csak jó, ha megállok, és nem áttipeg, hanem pillanatok alatt átér. Oké, másodpercek kérdése (mint ahogy maga a megállás is). Általában akkor is megállok, ha ül a bringán, és másba kapaszkodik. Ha nem szabályos, és a rendőr meglátja, akkor nem téged fog megbüntetni, amiért átengedted, hanem őt azért, mert átment. Ha meg bringás átvezető is van, akkor nyilván neki van egy elsőbbségadás kötelező táblája, tehát ha megállsz mégis, az ugyanolyan, mint amikor egy másik autót beengedsz magad elé.
Jó lenne egy kicsit előzékenyebbek, udvariasabbak lenni, és többet segíteni a velünk együtt közlekedőket, nem pedig balkáni, "én leszek az első" módon közlekedni. Legyen ez gyalog, autóval, autóval, bármivel. Nyilván nem csak az autósok részéről kell ebben fejlődni, hanem mindenki más részéről is.
#6 Az a bibi, hogy ennek oda-vissza kellene működnie, csak hát a kerékpárosok is úgy közlekednek, hogy tojnak a szabályokra. Természetesen tisztelet a kivételnek, de mikor meg sem áll a zebránál, hanem lehajt az autós elé, ahelyett, hogy csendben maradna, még neki áll feljebb.
De elém pl a napokban itt hajtott ki egy kerékpáros jobbról, és elég nagy tempóban, pedig Stop táblája van, szerintem körül sem nézett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!