Miért nem képesek sokan ilyen benzinárak mellett sem letenni az autót?
2 hónapja mást sem hallani, minthogy iszonyatosan drága a tankolás, nem lehet bírni, mégis azt látom, hogy a többség továbbra is autóval jár a budira is. Családi házas környéken lakom, itt szinte mindenkinek két autója van, pedig azért nem egy hú de gazdag környék, átlagemberek laknak itt.
A szomszéd is folyton panaszkodik, de most vettek 2. autót a feleségének, nehogy gyalog kelljen elmenni a boltig. De komolyan, 10 percnyi sétára van innen a bolt, de a kisbabás szomszédok is inkább kocsiba rakják a gyereket, semmint akkor elsétálnának vele addig, hogy legalább levegőzzön a kocsiban.
A városi rokonokon, ismerősökön is azt látom, hogy hiába van busszal csak 15-20 percre a munkahelyük, akkor is kocsival mennek. Sőt, bevallom, még a saját férjem is felidegesít ezzel, lassan havi 30 ezerért tankolunk, holott a buszbérlet feleennyi lenne, és mivel csak heti 4 napot van bent a városban, beleférne az a napi plusz fél óra utazás.
Mi a tököm van az emberekkel, hogy inkább esznek szárazkenyeret párizsival, de akkor is kocsival mennek a szomszéd utcáig?
Miért mindenki abból indul ki, hogyan minden magyar budapesti, ahol 2 percenként jár a tömegközlekedési eszköz?
Vidékről hallottatok már, ahol mondjuk a legközelebbi buszmegálló is 2km-re van, ahonnan napi 3x indul busz? És az is a munkahelytől 1-2 km-rel arrébb tesz le?
#11
Én pl. vidékről írtam. (#10 voltam)
Nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy nem akarok vele felvágni, de ha te csak ezzel tudod magyarázni, akkor tedd azt.
Egyébként nincs semmi semmi más szenvedélyem, csak az autózás, és nem fog róla senki sem lebeszélni.
Miért is zavar ez téged?
#13
Mondjuk a konstans dugók és balesetek miatt zavarhat másokat. Nagy szenvedély lehet állni a dugóban. :D
Tessék mondani, írtam valahol is egyetlen betűt, balesetről és dugóról?
Autózásról volt szó.
#15
Én napi szinten azt látom, hogy a dugó áll, a vonat meg elsuhan mellette. Vidéken lakok, ha autóval járnék dolgozni akkor 6 előtt el kéne indulnom reggel, vonattal ráérek a 7:24-est elérni.
Nyilván ha nem lenne dugó, akkor nem írnék a dugóról. De a saját szememmel látom minden hétköznap, hogy áll a dugó, de akkor se ülnének át a gyorsabb, olcsóbb tömegközlekedésre.
(Igen, tisztában vagyok vele hogy van ahol nincs dugó, és lassú a tömegközlekedés. Ismét: a saját környezetemről írok, ahol NEM ez a helyzet.)
Rossz helyen laksz, vagy rossz útvonalon közlekedsz, esetleg rosszkor nézel ki a ablakon.
Sebaj, ne is törődj az autósokkal, csak suhanj tovább álmaid vonatán........... :D
#19
Miért laknék rossz helyen? :D Mert jó a vonatközlekedés?
Nem hinném, hogy a két település közötti nagyjából egyenes főútvonal "rossz" lenne...
Azt meg nem értem, hogy rosszkor nézek ki az ablakon. Végig állnak az autók és a környékbeli csoportokban is konstans hiszti van a dugók miatt, ezen mit lehet rosszkor nézni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!