Miért nem képesek sokan ilyen benzinárak mellett sem letenni az autót?
2 hónapja mást sem hallani, minthogy iszonyatosan drága a tankolás, nem lehet bírni, mégis azt látom, hogy a többség továbbra is autóval jár a budira is. Családi házas környéken lakom, itt szinte mindenkinek két autója van, pedig azért nem egy hú de gazdag környék, átlagemberek laknak itt.
A szomszéd is folyton panaszkodik, de most vettek 2. autót a feleségének, nehogy gyalog kelljen elmenni a boltig. De komolyan, 10 percnyi sétára van innen a bolt, de a kisbabás szomszédok is inkább kocsiba rakják a gyereket, semmint akkor elsétálnának vele addig, hogy legalább levegőzzön a kocsiban.
A városi rokonokon, ismerősökön is azt látom, hogy hiába van busszal csak 15-20 percre a munkahelyük, akkor is kocsival mennek. Sőt, bevallom, még a saját férjem is felidegesít ezzel, lassan havi 30 ezerért tankolunk, holott a buszbérlet feleennyi lenne, és mivel csak heti 4 napot van bent a városban, beleférne az a napi plusz fél óra utazás.
Mi a tököm van az emberekkel, hogy inkább esznek szárazkenyeret párizsival, de akkor is kocsival mennek a szomszéd utcáig?
BENZIN, PIA, CIGI
Ez a 3 dolog MINDIG ki lesz fizetve, ha mellette éheznek is.
SOK ember a környezetemben a WC-is kocsival menne, és közben sírnak, hogy drága a benzin, meg nincs lóvé.
Nekem is 15 perc busszal a munkahelyem, csak munka közben olyan helyekre is kell mennem, ahova nem megy busz. Nemcsak a munkahely-otthon között közlekedek.
Vásárolni meg tuti nem megyek gyalog. Mindig a legbénább boltok vannak legközelebb. Meg súlyemelő sem vagyok, hogy bárhonnan hazacipekedjek.
Városok kívül sem opció autó nélkül. Távolsági buszok/vonatok még a leggyakoribb úticélok esetében is ritkán járnak. A vonatok mindig késnek, nem megbízhatóak.
De legalább nem panaszkodom a benzinárak miatt. :D És nem megyek a wcre is autóval. Ha nem munkába megyek, és nem bevásárolni, akkor szinte mindig sétálok, gyalogolok. Sőt, olykor buszozok is szoktam.
Mert az emberek ilyenek. Cigihez tudnám hasonlítani. Az összes ismerősöm, aki dohányzik azt mondta, hogy: "na, ha egy doboz cigi ára eléri az 1000 Ft-ot, nem veszek többet". Most ott tartunk, hogy kb. 1500 a cigi, és még mindig szívják.
Hidd el nekem, ha 800 Ft lesz egy liter benzin, az emberek ugyanott fognak ácsorogni a benzinkutaknál. Sokaknak bármennyit megér a kényelem.
Én tavasztól őszig bejárnék melóba bringával, de engem egy idióta sem fog megölni (nincs végig bicikliút). Ja és kb. 10-13 km az össz. szakasz.
Ez falu, csak bolt van 5 percre. Patika 20-30 perc, posta 30-40. Én 2 helyen dolgozom, és bizony inkább kifizetem azt a 100-ast, amibe kerül az út. Pláne télen, vagy nyáron (klíma).
Egyébként az ember egyszer él, a pénz pedig arra való, hogy elköltsd. Úgy vagyok vele, hogy nem bulizok, nem cigizek, nem iszok alkoholt, nem költök rendszeresen semmi hülyeségre, hát 2 munkahely mellett jusson már ennyi kényelem nekem is. Ha van félrerakva legalább 3-400.000 ft tartaléknak (behal a hűtő, temetés, akármi), és a tankolás nem megy pl. az étkezés rovására, akkor beleférhet a kocsival járás. Inkább arra kell törekedni, hogy totál feleslegesen tényleg ne menjen a verda (pl. én télen is elsétálok az 5 percnyire lévő boltba). Vagy ha menni akarok boltba, úgy időzítem, hogy egyúttal pl. hazafelé elhozzam anyámat a melóból. De azt is állítom, hogy ha szétnéznék a konyhádban, csomó dolgot találnék, amiért én kérhetnélek számon, hogy erre költöttél ennyit? Írok csak egy példát: egy bolti márkás, illatos tusfürdő egy ezres. Tork (német) semleges tusfürdő 2.400 ft 5 LITER! Na én inkább ezeken spórolok.
Én kint lakok fenn az erdőn. Se busz, semmi nem jár erre. Még autó is alig, kb csak mi lakunk itt.
12-14 óra fizikai munka után megnézném, hogyan tekersz fel szakadó esőben vagy jeges úton fel a hegyre.
Na ezért nem teszem le az autót. Bocs.
Tényleg leginkább a kényelem és én bevallom hogy nekem ez fontos is hogy ha végzek pl munkahelyen akkor beülök az autóba és hazamegyek (vagy épp a dolgomra) ahelyett hogy hidegben/melegben el kéne sétálni a buszmegállóba (munkahelyről ez nekem 15perc lenne, otthonról kb 20-25) és ott várni hogy épp mikor ér be a busz és a tömegben ide-oda utazni. Arról ne is beszéljünk hogy én fele annyi idő alatt megjárom autóval mint busszal.(kisebb városok között ingázok, pl pesten a dugó miatt lehet hogy nem így lenne)
Boltba járás meg szerintem egyértelmű hogy nem akarok 2 nagy bevásárló táskát a fél városon átcibálni. (Főleg ahol még gyerek is van, ott még őt is vinni / tolni)
Nekünk is 2 autó van a párommal és egyáltalán nem éhezünk emiatt hó végén szóval ez elég nagy általánosítás mert szerintem aki fent tart 2 autót az nem úgy teszi hogy 'na hó végén csak vajaskenyeret eszünk de akkor is megtankoljuk mindkét autót' (bár biztos van ilyen is , de a többség szerintem nem így van ezzel)
Ezen nincs mit felháborodni, mindenki tudja magáról hogy mennyit bír a pénztárcája és hogy mennyit szeretne / tud autózni.
Ezt én se értem. Biztos van akinek nincs más opció, de pl. amerre én járok munkába arra kétszer-háromszor annyi idő autóval megtenni ugyanazt a távot, ÉS még sokkal drágább is mint tömegközlekedéssel (ami klimatizált, tiszta, új vonatokat jelent - még mielőtt valaki az összehányt 50 fokos lepukkant busszal érvelne).
Én már arra jutottam, hogy simán csak fel akarnak vágni, hogy nekik futja az autókázásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!