Elment a kedvem a vezetéstől, hogy nyugtassam meg magam?
Most csinálom a jogsit,a 3.vezetési órán voltam túl 2 napja.
Már az első órán kivitt egy kisebb forgalmú városba.Második órán már 2 városba vezetgettünk össze vissza.
Az első 2 órán is voltak bakik,egyszer le is fulladtam.
De 2 napja a harmadik órán borzasztó voltam,bementünk Budapest belvárosába borzasztó forgalom volt.Az első 40 percben semmi baj nem volt,max néha az elindulásnál egy kicsit még rángatott az autó.De az utolsó 20 percben elfelejtettem indexelni sávváltás közben,és olyan rosszul váltottam sebességet hogy megugrott az autó.
Sírva jöttem haza az óráról,holnap reggel lesz a 4. óra és már most görcs van a gyomromban hogy vezetnem kell.
Szerintetek hogy legyek nyugodtabb ennyi hiba után?
22 éves lány vagyok.
Köszi hogy válaszoltok! Igen,ahogy elkövettem az első hibát jött a többi sorba:S
Csak lejáratom magam az oktató előtt,elbizonytalanodom.
A párom még a sokadik pótóra után is utált oktatóval vezetni, saját autóval már más :) Pedig nem is Budapesten vezetett, az durva, kerüljük, ha lehet...
Még csak az elején vagy, bele fogsz jönni, ne félj, hacsak nem vagy nagyon-nagyon tehetségtelen, de az nem valószínű. Én Budapesten tanultam vezetni (saját motorral :)), de a belvárosba nem vittek, csak Budaörsre meg kis utcákba. Velünk a szivatós, építkezéses-homokos/majdnem kereszteződésben útra parkolt autókkal teli szűk utcákat játszották eleinte, az se a legjobb, de legalább nem sokkolt a forgalom :D A többsávos forgalmas úton sávváltásos mókák később jöttek, az elején elég volt nekünk a magunk baja.
Szerintem jól kezelted a stresszt, ilyen hibák ilyen helyzetben nem vészesek. (Hmmm amikor én az elején elnéztem, hogy van kanyarodósáv vagy percekre megakasztottam a forgalmat Budaörs legfőbb útján, mert valamiért nem tudtam elindulni... Én nem sírtam, nem szoktam, de az oktató nagyon üvöltött, szerintem szakmát tévesztett.)
Maximalista vagy, es elsore akarsz mindent tokeletesen teljesiteni. A vezetes tudomanya komplex, az nem fog menni. Jobb ha ebbe belenyugszol.
Amikor jarni tanultal, akkor sem mergelodtel az elso bukta utan, hogy vazzeg, sose fog ez menni, es az sem erdekelt, hogy beegsz anyukad elott, ugye?
Gyakorlat teszi a mestert.
Einstein meg olvasni se tudott rendesen, ez megsem tartotta vissza, hogy zseni valjon belole.
Gyakorlas, gyakorlas, gyakorlas! Es turelem, onmagaddal szemben!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!