Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Szerintetek mit tegyek?

Szerintetek mit tegyek?

Figyelt kérdés

Legelőször is úgy kezdeném, hogy én 28 vagyok, feleségem 27. 2 éve vagyunk házasok és most nemrég derült ki, hogy babánk lesz. Elég nehéz még a problémába is belefogni, de talán azzal, hogy egyrészt tartok attól, hogy rossz szülő leszek, másrészt attól, hogy a szüleim mit szólnak, ha megtudják, hogy unokájuk lesz.


Talán egyil fő oka ezeknek, hogy én sohasem éreztem úgy, hogy jó szüleim voltak. Apám folyton csak a munkának élt, igaz finoman szólva is jól keresett, de sokszor idegesen jött haza a munkából. Anyám meg persze otthon lopta a napot a takarítás meg ebédfőzés helyett, de a nap javarészét csak tévézéssel töltötte vagy barátnőivel áskálódtak mások magánéletében. Anyámban sohasem bíz(hat)tam meg. Őszintén szólva is eléggé kiverte a biztosítékot nálam, mikor megbeszéltünk egy személyes problémát, majd mikor kísérte ki az egyik barátnőjét, a nyitott ablakon hallottam, ahogy éppen kibeszél vele. Azután sohasem mondtam neki semmi személyeset. Apámat viszont nem is igazán érdekelte a magánügyeim a munka mellett. Meg ők tipikus olyanol voltak már egészen kicsi korom óta, hogy ha valamit (amit addig nem tudtam) jól csináltam elsőre az a normál, ha meg nemsikerült, a tanács helyett jött a leszúrás, vagy minimum az emelt hangnemen történő számonkérés.

Összességében ezért félek, hogy ilyen rossz szülő leszek, tartok attól, hogy rossz példát mutatok majd én is a gyerekemnek.


Amikor már nagyobbak lettünk a húgommal (aki 3 évvel fiatalabb nálam), akkor már hozta fel a hugom azt, hogy "na majd ha neki huszonpár évesen gyerekei lesznek". Ekkor mindig rávágták a szüleim, hogy 30 alatt azért ne legyen egyikünknek sem, de azért ne is 40 évesen.

És most emiatt aggódok, hogy mit szólnak, ha kiderül, hogy jön a harmadik unoka. 2 már van nekik a tesómtól. Nemtudom, hogy rájuk hogyan reagáltak, mivel a fentiekben leírt gondok miatt amióta elköltöztem otthonról, nagyon kevésszer beszélünk egymással, például karácsonykor ha összejön náluk a nagy család, vagy ha véletlen összefutok velük az utcán. De pár éve volt már rá példa, hogy a karácsonyi összejövetelen való részvételt is azzal a kifogással mondtuk le, hogy egyikőnk munkatársánál leszünk aznap. Őszintén én nem is szívesen vagyok egy társaságba a szüleimmel. Olyankor az az érzésem, hogy mivel nem alakult ki gyerekkoromba közöttünk a szülő-gyerek kapcsolat, így olyan az érzésem, mintha idegenek lennének számomra. Tavaly karácsonykor, miután megszületett a második gyereke is a tesómnak, akkor a tesóm kérdezte tőlünk, hogy nekünk mikor lesz, azonnal rá vágtuk hogy még nem tudjuk. Szüleim semmi reakciót nem mutattak erre a párbeszédre.


És attól tartok, hogy nem örülnének a gyerekünknek. Teljesen tanácstalan vagyok sokszor. Néha arra is gondolok, hogy az idei közös karácsonyt is lemondjuk, és meg sem mondjuk hogy unoka lesz, majd csak idővel, esetleg ha megszületik. De nemhinném, hogy ez jó ötlet lenne.


Esetleg ti tudnátok adni pár jó tanácsot? Előre is köszi! :)



2018. dec. 11. 01:32
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
igazatok van. Ha nem tetszik nekik, akkor ne keressenek minket.
2018. dec. 12. 18:44
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!