Nagy dilemma. Ti mit tennétek?
2 éve dolgozom itt az irodában.
Könyvelő iroda, a főnökömmel ketten vagyunk. Nagyon megszerettem ezt a helyet, szeretem a munkámat is. Főnökömmel is tök jó viszonyba kerültem, szerettem itt lenni.
Mikor állásinterjún voltam, megkérdezte, mivel fiatal vagyok, mikor szeretnénk gyereket vállalni. Mivel még egyáltalán nem volt tervben, annyit mondtam, még nem mostanában.
Azt telt az idő, párommal elhatároztuk, itt az ideje családot alapítani. Nagyon hamar össze is jött, örültünk is.
8 hetes voltam, mikor az orvos kiállította róla a papírt. Pár napra rá közöltem is a hírt a főnökömmel,mert ugye a vizsgálatokra el kellett mennem, ne hazudjak már.
Szinte sokkot kapott, de mondtam neki még fél évet tuti szeretnék maradni, csak az utolsó hónapban maradnék otthon. Kicsit megkönnyebbült.
De azóta nagyon megváltozott. a 8 óra helyett lassan nincs olyan nap, hogy ne 8és fél, 9 órát dolgoztatna, mert "szorít a határidő, meg kell csinálni". Ő napközben fodrászhoz, masszőrhöz jár, vagy csak hazaugrik virágokat locsolni, én meg dolgozzak csak. Idáig nem volt ilyen. Kezdek ebbe belefáradni. Gondolkodtam elmegyek táppénzre innentől, de először is a munkám nagyon szeretem, otthon halálra unnám magam. A másik, meg hogy most jól keresek. Megoldotta úgy, hogy van a bejelentett pénzem, ez megy a számlára, meg van a boríték. Ugye a táppénz meg csak a bejelentett után járna, az meg a mostanihoz képest édeskevés. Nyilván ebből is megélnénk, és a Gyedet is ez alapján kapom majd, de na.
De amitől ma sokkot kaptam. Jött az ügyfél, én fogadtam, ugye már látszik a hasamon . Nálam nem kérdezett rá, nem volt szerintem biztos benne, ezért mikor beért főnököm irodájába, ezt már csak véletlen hallottam, tőle kérdezte meg. Főnökömnek az volt a válasza, igen terhes, de nem akarták, úgy csúszott be. Nem értem hogy mondhatott ilyet?! Mi joga van hozzá, hogy az én gyerekemet egy véletlennek állítsa be?
szívem szerint itt hagynám az irodát. De félek, otthon beleőrülnék az unalomba. Még jócskán van időm szülésig, áprilisra vagyok kiírva. Február végéig terveztem dolgozni. De ezek után nem tudom....
Ti mit tennétek?
Mély levegő és bírjam ki februárig, igaz idegbeteg állapotban, túlórákkal fűszerezve (a köszönőmért),
Vagy maradjak otthon, de kevés pénzel, halál unalomban?
De b.sszus, az egyesnek igaza van!
Az én babámra is mondták, hogy becsúszott gyerek, mikor a hasamban volt. Az illetőnek is majdnem becsúszott egy orrbavágás.
Nem ez a javaslatom, de nem igaz, hogy nem tudod ezt a kretént kiosztani.
Az meg tök hülye tanács, hogy otthon üldögélj fele annyi fizuért!
Tisztázd a helyzetet, öntsetek tiszta vizet a pohárba és dolgozz, amíg jól esik. Bőven ráérsz a 7. hónapban otthon maradni. 2 hónap pihengetés, készülődés elég, sőt, miután megszületett a baba, azért az első 1-2 hónapban a nap 80%-át átalussza, szóval akkor is lesz még időd.
Ő napközben fodrászhoz, masszőrhöz jár, vagy csak hazaugrik virágokat locsolni, én meg dolgozzak csak."
Az hogy eddig ezt nem tapasztaltad az meglepő, de egyébként mivel ő a főnök, te meg a beosztott, azért sem szólhatnál ha egész nap bent sem lenne, és egyedül kéne dolgoznod.
Mivel írod hogy nem akarsz otthon lenni áprilisig, ezért akkor mi a kérdésed?! Nem marad akkor más, minthogy dolgozz továbbra is. Én egyáltalán nem unatkoznék otthon, mert a mindennapos főzés, házi dolgok, nagy séták, sok - sok várandóssággal kapcsolatos könyv olvasása biztos kitenné az időmet, de ez én vagyok.
15, nehogy azt hazudd hogy te SZERETNÉL dolgozni egy olyan irodában ahol megaláznak? Mert akkor te szolgalélek vagy aki megérdemli. De ezt te sem gondolod komolyan.
Amióta terhes, túlóráztatja, és idegeneknek beszél arról hogy upszika véletlen felcsinálták a könyvelőlánykát....te komolyan ezt a munkahelyet SZERETNÉD? Mert akkor mazochista vagy, hiányzik belőled minden tartás és full full full naiv vagy
Ezzel az erővel minden második nő felmondhatna a munkahelyén, mert rengeteg az érzéketlen főnök!
A kérdező szereti a munkáját, jól is keres, miért lenne balek? Mert a főnökasszonya bepánikolt, hogy ott fogja hamarosan hagyni? Igen, hülyén viselkedik vele, de ezt le lehet tisztázni.
Én azt utálom, hogy a legtöbb ember képtelen kinyitni a száját, csak magában morog. Beszéljék meg, kinek mi az elképzelése, mi a terv a jövőre nézve, mi az elvárás és mindjárt jobb a helyzet.
Mi értelme van még hetekig ezt játszani?
Megfordítom a kérdést. Bakker, itt mindenkinek a munkája az élete?
Szerinted normális ha valaki a munkáján, a takarításon és a sorozatokon kívül nem tud más elfoglaltságot említeni? Szerintem ez szegénységi bizonyítvány.
"Szerinted normális ha valaki a munkáján, a takarításon és a sorozatokon kívül nem tud más elfoglaltságot néha említeni? Szerintem ez szegénységi bizonyítvány."
Napi nyolc óra munka után minden nap meleg ételt főzök a családomnak, ellátom a gyerekeim, és igen, néha megnézem a kedvenc sorozatomat is. Ha neked szegénységi bizonyítvány az, hogy nincs se erőm se kedvem ezen felül számodra valami mást is csinálni, akkor igen, megvan a szegénységi bizonyítványom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!