Biztosan beteg babám fog születni?!
Sziasztok! Tudom, talán a kérdésem kissé provokatív lesz, ezért próbálok figyelni a megfogalmazásra, de nehéz, mert rengeteg minden kavarog most bennem. 20 éves és 7 hetes terhes vagyok. A menstruációm fél éve nem jött már meg, az orvosok mindenfélét diagnosztizáltak, többek között azt is, hogy most semmiképpen (de lehet, hogy soha) nem lehet gyerekem. A barátommal néha védezekés nélkül szeretkeztünk (5-ből 1-szer mondjuk) és sokat füveztünk (a sok azt jelenti, hogy naponta kétszer, háromszor. Ez nem 2,3 grammot jelent egyébként, de mindegy is.)
Terhes lettem. Kb 1,5 hónappal ezelőtt elmentem az orvoshoz az éves rákszűrésre és azt mondtam neki, hogy furcsán érzem magam, mintha mindig figyelne valaki, megvizsgált és akkor is azt mondta, hogy a terhesség kizárt. Most már tudom, hogy akkor még olyan apró volt, hogy nem vehette észre. Ma egy hete visszamentem a leleteimért, amikor újra megvizsgált az "alternatív" betegségem miatt, és közölte, hogy mégis terhes vagyok.
Elmondtam otthon, a szüleimnek, a barátom szüleinek, mindent sokszor és alaposan átbeszéltünk, megbeszéltük, hogy más életet élünk innentől, mint idáig és együtt közösen végig csináljuk ezt. Pár nap múlva Ő elkezdett kampányolni amelett, hogy el kell vetessük, mert a füvezéstől nem lesz keze, lába, ha lesz, akkor sem működik majd rendesen, mindenképpen "fogyatékos" lesz, szív és idegrendszeri problémákkal fog küzdeni, és Ő erre nincs felkészülve, nem tudja az egész életét feláldozni ennek. Nagyon sajnálom a következő sort, amit írok, de én sem tudom. Tudom, hogy most megköveztek majd, hogy füvezni tudtam, terhesen, magamnak csináltam és milyen ember vagyok. Tudom jól. De ahogy megérkezett ez a hír képes lettem volna teljesen új életet kezdeni, ha már "bajba" sodortam magam (bár nem érzem bajnak, inkább csodálatos dolognak.) de nagyon megijedtem. Valóban így lenne minden? Nincs esély már rá, hogy egészséges legyen? Mikor megkérdeztem tőle, honnan szedi ezeket, erre az oldalra hivatkozott, meg is mutatott jó pár kérdést, ahol a füvezés utáni terhességről van szó és valóban rendre mindenki azt írja durva szavakkal, hogy fogyatékos lesz. Kérlek segítsetek!
Szia!
Nehéz lesz,végig aggódni fogsz a terhességed alatt, talán után is.
Felelőtlenség volt részetekről, hogy nem védekeztetek.
Hány évesek vagytok?
Miért nem védekeztetek 5/1x?
Sajnos a fű, nem távozik hipp-hopp a szervezetedből, de az jó, hogy abbahagyja a párod is. Váltsatok életmódot.
Természetes, hogy ő is most tele van kérdőjelekkel, aggódik, senki nem akar magának beteg gyermeket.
Hagyj neki is időt.
Talán annyiban van szerencséje a babának, hogy a terhesség legelején még nincs teljes összeköttetésben az anyjával.
Ahogy a második írta...van aki csöppet se egészséges életet él és a babának semmi baja, van aki nagyon ügyel már a terhesség előtt arra,hogy full egészséges életet éljen aztán gondok vannak a babával.
Szóval vagy lesz baja vagy nem, ha baja lesz akkor vagy a fű miatt vagy teljesen más kivédhetetlen dolog miatt. Szóval jelenleg erre az a válasz,hogy vagy igen,vagy nem...ilyen korai terhességnél még az uh-n se látszik sok minden
persze biztos vannak kivételek, de annyi olyan nőt ismerek aki még a terhesség alatt is cigizett, ivott (füvezésről nem tudok), és makkegészséges gyereke lett, ráadásul nem is tervezték... egymás után több gyerek is.. aki meg szeretne, odafigyel mindenre, sokáig, vagy egyáltalán nem sikerül...
de amit előttem mondtak is már, a doki tud pontosabb válaszokat adni, bár szerintem még ő sem tud 100%-os választ adni, hiszen az csak idővel derül ki, hogy rendesen fejlődik e a baba...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!