Lassan ott tartunk hogy az a gyerek a tökéletes aki beteg?
Csak a vélemények érdekelnek.
Egy fiatal nő ismerősömnek a babája down szindrómás ami állítólag a szülés után derült ki csak sajnos. Nem mondott le róla, ami számomra érthető is, hiszen megszülte megismerte megszerette, nem pedig a terhesség alatt derült ki a betegség, mert véleményem szerint akkor mindenkinek az a legjobb ha az a gyerek nem születik meg.
Egy szinten felnézek erre a nőre, mert nem egyszerű szitu az biztos, de amit művel én azt hiszem több mint sok.
Ő úgy állítja be ezt a gyereket mintha egy messiás lenne, és nem túlzok. Ezt híreszteli élőben is, a Facebookon is. Valósággal kampányol hogy a down beteg gyerekével mennyivel több a világ és hogy mennyit ad ő erre a világra. Azt állítja ezek a gyerekek a tökéletesek és nem pedig az egészségesek. Ez verte ki nálam a biztosítékot. Én elhiszem hogy nehéz neki, elhiszem hogy sok erő kell hozzá, de azért ne állítsuk már be a down szindrómát úgy mintha ez lenne a természetes az egészséges gyerek meg mellette semmit nem jelent. Nem túlzás ez? Miféle új gondolat ez?
Személy szerint én ezen ki vagyok akadva kicsit..
"véleményem szerint akkor mindenkinek az a legjobb ha az a gyerek nem születik meg"
Idáig olvastam. A többit már felesleges, nyilvánvalóan. Túl sötét van.
Én csak egy beteg gyerekes anyukát ismerek, az egészséges babás anyukák árasztják el a facebookot mindenféle butasággal, hogy az ő gyerekük különlegesebb és jobb másoknál.
Attól, hogy egy beteg gyerek anyukája is ezt csinálja, nem kell külön a gyerek betegségére ráhúzni az egészet. Az anyuka ilyen típus, szereti megosztani másokkal az életét.
Ennyi erővel azt is kérdezhetnéd, hogy a kitűnő bizonyítványos gyerek, a korábban beszélő gyerek vagy a korábban járó gyerekek mitől jobbak. Pont annyival nem jobbak, mint egy downos kislány.
Attól, hogy egy ember más, még nem rosszabb. Biztos van olyan tulajdonsága, ami miatt ebben a világban hátrányt szenved, de olyan is, amivel "többet" máshogy tud.
A downosok szeretetéhesebbek és az értelmileg sérült emberek ártatlanabbak. Ez így van. Ettől még nem ér többet az ölelésük, mint egy egészséges gyereké. Pont ugyanannyit ér. Valaki a gyereke jóindulatára büszke, valaki meg a jeles bizonyítványára. Sajnos(vagy nem sajnos) ez egy olyan világ, ahol az utóbbival több mindent el lehet érni.
Rviden: Mindenki kiemel valamit a gyerekében, nem kell azért megszólni egy anyukát, mert a beteg gyerekében ő is talált valami olyat, amit mások orra alá dughat, mint ahogy mindenki teszi.
Egyetértek az utolsóval.
Szerintem ez a nő ha egeszséges lenne a gyereke akkor is azt híresztelné, hogy ő az Isten. Ez nem a betegségével függ össze. A nő ilyen.
Mindenki fejlodik, tanul valamit, jobb lesz a gyermek mellett( tanulunk türelmet, meglatjuk gyerek szemmel ujra a világot, stb)
Szoval valahol igaza van. Csak valoszinu neki mindez egeszseges gyermeknel szerinte nem letezik mert nincs benne tapasztalata. Ill beteg gyermek mellett nagyon erősnek is kell lenni pl luxus egy szules utáni depresszio..szoval élesebben kirajzolodik az az erő, változás amire szert tett a gyermek mellett.
Ezt az örömet szerintem nem kell elvenni tőlük érvekkel, mert ebből felállni ill ebben a szépséget meglátni szinte egy csoda annak aki nincs benne.
Ezert van az is hogy beteg gyermek is igenis lehet boldog ez nem indok abortuszra. Mert ők is más szemmel látják a világot.
Hogy is van az a bibliai idézet? A madárnak sincs semmilye mégis boldog.
En is tapasztaltam mar ezt, szval megertelek! Az is " divatos", mikor a siman figyelemzavaros , hiperaktiv gyereket kinevezik indigonak, kristalynak, stbnek. Sot, sok tini /fiatal is siman kepes magat aspergeresnek , autistanak diagnosztizalni a netrol ... :)
Valamiert beleegett a koztudatba, h a downos ember szeretetehes, kedves, boldog.... ez pedig egyaltalan nem igaz, lattam mar down koros ember kiborulasat, /tartos gonoszkodasat, szulei idegesiteset, hat nem vt valami szep. Pl a szomszedunkban lakik egy down szindromas srac, idosebb tolem, mar 27 korul van, a hobbija, hogy a vassal uti a vasat v a beton keritest, kozben kiabal.
"Attól hogy folyamatosan kampányol hogy mekkora csoda hogy a gyereke down-os attól még ugyanúgy sajnálkozva nézik és gondolnak rá. Nem normális dolog egy hatalmas csodának beállítani egy down gyereket, ezzel azt állítva hogy az mennyivel több egy egészséges gyereknél.
Én nem gondolnám hogy majd kicsattannak a boldogságtól ezek az anyukák. A szóban forgó anya pl sìrògörcsöt kapott hogy a gyerek 1 évesen kb semmit nem csinál még...Így hogy lehet azt állítani a külvilágnak hogy mennyivel több, mennyivel jobb..."
Épp ezért hívják kompenzálásnak, ez egy pszichés védekező folyamat.:-) Te hogy éreznéd magad, ha folyamatosan sajnálkoznának rajtad?
Egyébként ritka undorító ez a kérdés, meg a hozzászólások egy része. Örüljön mindenki, ha egészséges gyermekkel van megáldva, és legyen már egy kicsit empatikusabb...
Én is ismerek beteg gyerekes családot es ugyan ezt látom! És nem azért, mert mindenkinek a sajátja a tökéletes..pont a napokban osztott meg egy posztot, mely szerint milyen jó nekik,akiknek beteg gyereke van mert ez áldás meg ők a kiválasztottak stb... privátban meg elmeséli,hogy mennyit bőg,amiert beteg a gyerek...
És bármekkora áldás,nem hiszem el,hogy ő mindig boldog ,amiért a gyerek nem beszel.pl,csak artikulálatlan hangon visítozik....
Nem tartunk ott.
Nyilván minden épeszű ember egészséges, ép gyereket akar, olyat, aki képes lesz felnőttként önálló élete. Aki nem ezt akarja, az BETEG.
Más kérdés, hogy ki, hogyan kompenzál.
Ja, cuki a downos gyerek. HA életképes, HA nem reked meg 4 éves szintjén 25 évesen is, HA nem hal meg idejekorán gyakori társult szívbetegségben, HA nem agresszív és mellé 80 kg, ha nem magatehetetlen egész életében. Káros és ostoba dolog azt mantrázni, hogy a down a szeretet. Persze, HA egy mázli folytán nincsenek meg a pl. felsorolt problémák, akkor tud cuki is lenni.
De ezerszer inkább egy morcos, ép kamaszfiú, mint egy cuki downos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!