Lassan ott tartunk hogy az a gyerek a tökéletes aki beteg?
Csak a vélemények érdekelnek.
Egy fiatal nő ismerősömnek a babája down szindrómás ami állítólag a szülés után derült ki csak sajnos. Nem mondott le róla, ami számomra érthető is, hiszen megszülte megismerte megszerette, nem pedig a terhesség alatt derült ki a betegség, mert véleményem szerint akkor mindenkinek az a legjobb ha az a gyerek nem születik meg.
Egy szinten felnézek erre a nőre, mert nem egyszerű szitu az biztos, de amit művel én azt hiszem több mint sok.
Ő úgy állítja be ezt a gyereket mintha egy messiás lenne, és nem túlzok. Ezt híreszteli élőben is, a Facebookon is. Valósággal kampányol hogy a down beteg gyerekével mennyivel több a világ és hogy mennyit ad ő erre a világra. Azt állítja ezek a gyerekek a tökéletesek és nem pedig az egészségesek. Ez verte ki nálam a biztosítékot. Én elhiszem hogy nehéz neki, elhiszem hogy sok erő kell hozzá, de azért ne állítsuk már be a down szindrómát úgy mintha ez lenne a természetes az egészséges gyerek meg mellette semmit nem jelent. Nem túlzás ez? Miféle új gondolat ez?
Személy szerint én ezen ki vagyok akadva kicsit..
Nem tartunk ott lassan, ez az egesz arrol szol, hogy a tarsadalomba beivodott egy tevhit, hogy a beteg embereket sajnalni kell. Akarmi a baja, szanakozva kell gondolnunk ra, meg hogy a csaladjanak is biztos milyen rossz, elvette az eletuket stb.
Nem tekintenek rajuk teljes emberkent, nem gondoljak, hogy teljes eletet tudnak elni, pedig de. A sajat maguk teljes kis eletet.
Nem kell ezen kiakadni, nem kell semmit kezdeni ezzel.
Pont pár napja volt itt egy kérdés, amiben azt kérdezték, hogy ha még terhesség közben kiderülne, hogy down szindrómával fog születni a gyerek, akkor megtartanák-e. Nagy többség erre mit írt? Nem, mert teljesen tönkretenné a családot stb.
Gusztustalan, amit írtál utolsó, mármint a down-os gyermek anyukájának a megnyilvánulása egyszerűen felkavarja a gyomrom, de én arra tudok mondani, hogy ezt azért mondta, mert rengeteg ilyen támadás érhette az életében. Gondolom paranoiás, és azt hiszi, hogy mindenki azt hiszi, hogy már nem boldog egyáltalán a családja. Éjjelente meg telesírja a párnáját, hogy az ő kisgyereke miért nem lehetett egészséges, és mivel érdemelte ezt ki..
#6 Miért sírná tele a párnáját?! Folyamatosan azt nyomatják, hogy a Down-szindrómás gyerek áldás.
"Isten hat nap alatt teremtette a világot. A hetediken megpihent, körülnézett, majd a nyolcadikon megteremtette a downosokat, hogy több szeretet jusson a földre."
Attól hogy folyamatosan kampányol hogy mekkora csoda hogy a gyereke down-os attól még ugyanúgy sajnálkozva nézik és gondolnak rá. Nem normális dolog egy hatalmas csodának beállítani egy down gyereket, ezzel azt állítva hogy az mennyivel több egy egészséges gyereknél.
Én nem gondolnám hogy majd kicsattannak a boldogságtól ezek az anyukák. A szóban forgó anya pl sìrògörcsöt kapott hogy a gyerek 1 évesen kb semmit nem csinál még...Így hogy lehet azt állítani a külvilágnak hogy mennyivel több, mennyivel jobb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!