Ti mit tennétek ebben a helyzetben?
20 éves vagyok, a barátommal 14 hónapja vagyunk együtt. Kb 10 hónapja mióta szexuális életet élünk fogamzásgátlót szedek. Mindennap beszedtem, nem voltam beteg vagy olyan dolog ami csökkentené a hatását.
Teherbe estem most vagyok 9.hétben.
A barátom mellettem áll teljes mértékben. A szüleinknek elmondtuk, az szülei mivel tudják hogy gyógyszert szedek mellettünk állnak ès felajánlották a segítségüket. Az én szüleimmel sajnos nehezebb a dolog, mivel külön vannak két külön választ kaptunk. Abban egyet értenek hogy nem akartuk es tettünk is érte, viszont egyikük abortuszt mondta egyből másikuk teljesen elzárkózik a segítségtől is.
Mind a ketten iskolába járunk ez az utolsó évünk (szakmán).
Mindig is abortusz ellenes voltam, de nem tudnánk neki úgymond semmit adni a szereteten kívül csak szülők segítségével.
Attól félek még hogy abortusz után lelkiekben összetörnék vagy esetleg nem lehet többé gyerekem, szeretnék gyereket de nem most csak ha mar biztos a háttér és minden más.
Ti mit tennétek?
En egyre inkább sajnos az abortusz felé hajlok nem akarok rosszat a gyerekemnek es lehet így lenne neki a legjobb. :(
Köszönöm a válaszokat! Es azoknak akik segítenének!
Mérlegeltünk és megtartjuk a babát, mi "hoztuk össze" mi vagyunk a felelősek érte, az életéért! És szívem se lenne abortuszra menni!
Mindent megteszünk hogy minél hamarabb saját talpra álljunk!
Köszönöm mégegyszer!
hidd el, annyian fognak támogatni, hogy most még nem is hiszed.
Mindenetek megvan ahhoz, hogy ezt a babát csodálatos emberré neveljétek.
Van egy szuper hírem. Papíron és valóságosan is anyukád is kérheti a baba után a támgoatásokat (csed, gyed, gyed extra, családi pótlék, gyes, családi adókedvezmény).
Pl. ha most keres havi 100 ezer Ft-ot, akkor még pluszban kap ennyit a baba 2 éves koráig.
Egy gyerek pedig havonta kb 15 ezer Ft-ba kerül max.
Én anno többet költöttem a pedigrés kutyámra, pedig tök jó körülmények között élünk. De egyszerűen egy babának nem kell több. A pelenka a legmárkásabb is kb 8 ezer Ft havonta, plusz popsikrém, receptre havi 300 Ft csak.
Szóval a költség csak párezer Ft, míg a bevétel havi 100 000 fT! Plusz még CSOK-ot is igányelhettek új vagy használt lakásra anyukáddal, több millió forintot, amit nem kell visszafizetni. És akkor nem kell albérletet fizetni, a tiétek lesz a lakás, amit vesztek.
A sulit ugyanúgy folytathatod vagy nappalin, ahogy most, vagy levelezőn. Míg az iskolában vagy, beadhatod bölcsödébe a picit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!