Mikor jön már az anyai ösztön?

Tényleg, szörnyű ezt olvasni.

Nyugi, majd jönni fog. Lehet,.hogy terhesség alatt így fogod érezni, de majd amikor a babádat a SAJÁT gyermekedet tartod a kezedbe, el fog ez az érzés múlni, hidd el!

Viszont addig tényleg, valami szakembert vagy valamit keress fel, a saját magad és a gyereked érdekébe.

Sok boldogságot!:)

Nyugi, ez csak a hormonok miatt van. Lassan megnyugszol. Mikor már érzed, hogy mozog, imádni fogod.

Teljesen normális, hogy az elején megijedsz, és vissza akarod csinálni, nem te vagy az első, meg nem is az utolsó, aki ezt gondolja. Ez azért van, mert megérted és felfogod, hogy megváltozik az egész életed. Ami nagyon is jó dolog, és idővel helyén tudod kezelni az érzéseidet.

A haragod meg csak az a hormonális változás okozza, ami most végbemegy a testedben. Van, aki sír, van, aki hisztizik, van aki meg agresszív. Elmúlik ez is.

Az jó, ha kibeszéled, és mindegy, mit ír ide pár álszent ember: a terhesség során teljesen normális, ha kételyeid vannak, erősebben vagy enyhébben, de szinte mindenkiben előjön.

A terhességnek az lesz majd a jobb része, mikor látszik is a pocakod. :) Meg mikor érzed a babát.

Nyugodtan hisztizz, sírj, meg ilyenek, jobb mint ha elfojtanád, de azért ne vidd túlzásba.

Idővel minden helyrezökken.

Talán neked is jó lett volna legalább pár hónapig küzdeni a babáért, akkor eszedbe sem jutnának ilyen gondolatok.

Akkor tudnád értékelni, milyen szerencsés helyzetben vagy.

Teljesen normális amit érzel, ne aggódj.

Mi 1 évet vártunk a babára mire összejött, mégsem éreztem a mindent elsöprő szeretetet, sőt, még szülés után hosszú hónapokig sem, szép fokozatosan alakult ki bennem a mély szeretet, de rózsaszín ködben mai napig nem élek és nem is fogok.

A terhesség nagyon felborítja a hormonháztartásod, fura dolgokat produkál az emberrel, ne aggódj, minden helyrerázódik majd.

Szülés előtt engem is elöntött egyfajta pánik, el akartam menni a kedvenc helyeimre, csinálni a kedvenc dolgaim, hiszen tudtam, most vagyok utoljára "szabad", ez normális, hiszen megváltozik teljesen az életed.

Amiket te leírsz, azok nem kötelező részei a gyerekgondozásnak, még Magyarországon sem! Amiktől félsz, egyrészt kezelhető dolgok, másrészt kikerülhetők is. És még változhatnak is az érzéseid.

És abban igazad van, hogy a világ egyik legnagyobb hazugsága, hogy a terhesség kizárólag cukormázas álomvilág. De a kultúránknak része ez a hazugság. De maga a gyerek majd örömet okoz, ha megszületik, de az sem lesz totális örömmámor. Gondolj a kapcsolatodra! Néha veszekedtek, néha felidegesít, néha nem mosogat el, ha kéred. A filmekben meg egymást etetik eperrel a vékony, szép emberek:)

Nekem volt egy olyan hetem ebben a terhességben, amikor kirúgtak (csak úgy megszűnt igazgatóváltás miatt az álláshelyem) és másnap kiderült, hogy a kombinált teszt szerint nagy eséllyel Downos a magzat. Minden este Fraxiparine injekciót kaptam és kapok azóta is, azokban a hetekben, míg az eredményre vártunk, zokogtam a beadás alatt, hogy "a semmiért csináljuk, a semmiért fáj". Borzalmas 4 hét volt, tényleg megbántam az egészet akkoriban, hogy egyáltalán én ebbe belekezdtem. De már elmúlt ez az érzés.:)

Próbálj segítséget kérni! Beszélj erről a férjeddel! Beszélj a védőnővel, ha megbízható! Keress fel egy pszichológust, bármit, ami segít!

29 hkm

Nem olvastam a válaszokat, DE keress fel szakembert mivel nekem szülés után voltak ilyen érzéseim, míg be nem töltötte a 3hónapos kort.

Szerintem a szülés után inkább jönnek ilyen érzések (szülés utáni depresszió). Nekem terhesség elején csak annyi volt hogy féltem attól hogy nem tudok semmit a gyerekekről.

De ha te már most ezt érzed az veszélyes lehet később a babára (saját tapasztalat) semmi türelmem nem volt hozzá. Ideges voltam miatta és csak nyűg volt.

Gondold át hogy valóban akarod e! Ha úgy érzed nem vagy képes ajándékként felfogni akkor vetesd el...míg lehet! Vagy add örökbe ha képes vagy rá.