Tudom jól hogy miért mondta ezt a párom. Annyira bánt hogy azóta csak sírok. Szerintetek túl reagáltam? (5 hetes vagyok)
A párommal már jó ideje együtt vagyunk. Más dolgokat akartunk az élettől. Én egy kisbabát ő meg csak egy lakást ahol majd együtt lakhatunk de ne legyünk házasok és ne legyen kisbabánk se. Annyira félt attól hogy nehogy teherbe essek hogy hónapokig-évekig nem feküdtünk le rendesen nehogy becsússzon. Persze én rágtam a fülét a baba ügy miatt. De mindig azt mondta várjunk. Nekem rosszul esett, de szeretem őt így belementem hogy várjunk. Tudott róla hogy nekem ez minden vágyam. Aztán decemberben közölte hogy jó legyen, már ő is szeretné ezért karácsonyra baba ruhákat kaptam tőle. Azóta egyszer így van a dologgal, egyszer úgy. Én mondtam neki hogy csak akkor vágjunk bele ha akarja. Egyszer így egyszer úgy.
Egy hete kiderült hogy 5 hetes terhes vagyok. Látszólag örült neki és bizakodik hogy minden rendben lesz.
Ma nagyon összevesztünk a lakás témán mert nagyon rosszul vagyok mostanában és persze minden más gond is most zúdult rám. A kisbabámnak se tudok örülni mert mindig történik valami rossz és napok óta már csak sírok.És mondtam neki hogy nem hiszem hogy lenne erőm reggel órákat sétálgatni a lakás ügy miatt. A veszekedés során azt vágta a fejemhez hogy önző vagyok és hogy persze amit én akarok az élettől azt megkapom. És ezzel a babára gondolt. Mikor mondtam neki hogy tudom jól mire gondolt ezzel a mondatával akkor nem mondta hogy nincs igazam.
Azóta csak sírok és borzasztóan esik. Nem beszél velem, elment dolgozni. Szerintetek túl reagáltam? Hogyan érthetném meg vele hogy mennyire nehéz lett hirtelen minden? Igaza volt?
Egy kicsit nyugodj meg.
Mik történtek, ami miatt napok óta sírsz? Egyébként muszáj erőt venned magadon, nem hagyhatod el magad terhesen sem. A kapcsolatok kompromisszumokon épülnek. Néha neked is engedned kell. Ha nem volt biztos benne, hogy szeretne babát, akkor hogy estél teherbe? Tudott róla, hogy megtörténhet? Nem érzi magát becsapva?
Teljesen más elképzeléseitek vannak az élettel kapcsolatban..én nem is értem minek akartál egy olyan embertől gyereket, aki nem is akar!!!
Még azok a pasik is képesek megzuhanni egy gyerektől, akik évek óta vágytak rá, hát még egy ilyen, aki csak annyit mondd hogy "hát legyen..na!!"
Gyanús hogy egyedülálló anyuka leszel..ne haragudj, de sajnos sok példa van a környezetemben erre.
Meg nem vesz el???Milyen kapcsolat indítás az, amikor se házasság, se gyerek..de azért szeretlek, oké??
Ne kergesd magadat álomvilágba..valószínű csak a sok basztatás miatt ment bele a dologba, nem azért mert igazán akarja!!
Persze kellenek kompromisszumok egy kapcsolatban..de a gyerek-nem gyerek téma az nem kompromisszum kérdése!
Igazat adok a 6.-nak.
Szerintem a parod csak azert ment bele a gyerekvallalasba, mert teged akart boldogga tenni. De az ö terveit nem felejtette el. Es hidd el, ha valamit nem fog tudni veghezvinni, mindig felemlegeti majd, hogy a gyerek miatt nem sikerül.
Na de komolyan.Aki volt már terhes, vagy az is, az tudja, hogy az első pár hétben az emberre ilyen tavaszi fáradság száll!!!Én egész nap aludtam volna, munkából hazafelé simán bealudtam a buszon, pedig nem szokásom..
A hormonváltozás miatt van..ez ezzel jár..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!