Vajon tudom majd úgy szeretni, mintha lány lenne?

Nyugi, egy pontig természetes, amit átmész. Akkor van/lesz baj, - mint ahogy előttem is írták- ha ez később sem változik. Nálam az első gyermekem neme mindegy volt (kisfiú lett), másodiknak annyira, de annyira kislányt szerettem volna, és mindenki (férjem, nagyszülők) körülöttem (akkor még) szíve szerint "jobban örült volna" neki. Azt hittem, "klasszikus, társadalmilag elvárt" családom lesz, 1 fiú-1 lány... Aztán a 18. heti uh-n ott virított ismét a kuki.:) Őszinte leszek: nem örültem! Csalódottság fogott el, hogy mivel nem tervezünk 3.-kat, nem lesz kinek átadni a "nőiség" megélését, ééééénn fiús anya?? Áh, nem tudom mi lesz... aztán teltek a hetek, és egyre csak a pozitívumokat kezdtem el nézni: egyneműek, hát lehet, jobban kijönnek majd, a ruhákat örökli, milyen érdekes, ugyanabból a génállományból egy másik ember lehet, teljesen más lesz.. ilyen és ehhez hasonlók. Azóta már 10 hónapos a kicsi fiam, és imádom, el se tudom képzelni, mi lenne, ha kislány lenne. A két fiam imádja egymást, és én irtó büszke vagyok, hogy két ennyire jóképű fiam van, akiket már most féltek a csajoktól.:) Hidd el, Te is így fogsz érezni, az anyai szív alkalmazkodik, és higgy abban is, hogy semmi sem véletlen. Valamiért Neked így lesz teljes a családod, ahogy én is úgy érzem mostmár az enyémet. Sok boldogságot, jó egészséget!

Én tökéletesen megértelek.6.terhességem a mostani,3.szülésem lesz.A fiam 13,a lányom 4éves.Nekem már azt is nehéz volt elfogadni,hogy babám lesz,és mindent akartam csak fiút nem.Mindkét gyermekemre 1.5évet vártam,ez a baba meg elsőre jött össze.A többi babát elvesztettem.Az elejétől fiút éreztem,fiú babával álmodtam.El voltam keseredve.Aztán kiderült hogy kislány.Egy hatalmas kő esett le a szívemről.Én igenis hiszem,hogy csalódottságot érez az, aki bizonyos nemű babát szeretne.Nincs ebben semmi rossz.Valóban a legfőbb,hogy egészséges legyen,de azért vágyhat az ember fiúra,vagy lányra.Az meg nem normális aki 12gyereket bevállal.

Az hogy csalódott vagy, egy dolog.De amiatt nem szeretni a saját gyermekedet, mert fiú?... Menj el pszichológushoz szerintem.

ÓÓÓ, ez megijesztett téged, hogy a csalódottság miatt kételkedsz abban, ami amúgy nyilvánvaló.Hidd el, hogy amint meglátod, belenézel a kis arcába, eszedbe se fog jutni más, mint az, hogy mennyire tökéletes kis fiúcska...és onnantól az lesz természetes.:)

Világ életemben fiút szerettem volna első babának,sokáig el sem tudtam képzelni,hogy kislányom legyen.Mikor terhes lettem,mindenki azt mondta,tuti kisfiú,és én is úgy éreztem.A 12.heti ultrahangon azt mondták,hogy valószínűleg kislány,de nem nagyon hittem el,picit csalódottak is voltunk,de úgy voltam vele,hogy még olyan pici,nem látszik rendesen.Aztán a 16.héten nagyon-nagyon begörcsöltem,de szerencsére minden rendben volt,akkor is mondták,hogy kislány.Akkor már kezdtem barátkozni a gondolattal,és a 20.héten 100% volt,hogy kislány lesz.Na,akkor fordult bennem valami,és már azon szurkoltam,hogy biztosan lány maradjon.Megszületett,kislány lett:) És már el sem tudom képzelni,hogy másra vágytam,mert imádom őt,gyönyörködöm benne mindennap,és örülök,hogy Ő van nekünk.Ha lesz második,nem bánnám,ha az is kislány lenne,de kisfiúnak is nagyon örülnék.Szóval szerintem kis idő és meg fogsz barátkozni a gondolattal,pláne akkor,ha megszületik.Ja,a kisfiúkat is lehet vagányan öltöztetni:)

Magától elmúlik majd valószínű a csalódottság és szeretni fogod.Első kapcsolatomból van egy kislányom,nem rég pedig kisfiam született,nagyon lányt vártunk,mikor megtudtuk kicsit csalódottak voltunk,mire megszületett pedig már teljesen átálltunk a fiúra,2 hónapos most és nagyon imádom,boldog vagyok.