Fiatal kismamák, anyukák! Vannak fenn?

"Azt mondja, ha majd befejezem a sulit. :( Az sose lesz... :( de nem ez a lényeg. "

Ezt hogy érted?

Soha nem lehet egy fizetésre támaszkodni. Gondolj bele mit kezdenél ha holnap elvesztené a munkáját te meg ott lennél egy 2 hónapos babával.És a 25000 Ft-os Gyesből élnétek. Vagy ne adja az ég de valami történik vele és te egyedül maradsz.

Igen kell valami végzettség, munka a gyerekneveléshez neked is.

Szia :)

22 múltam, igazából a 23-hoz közelebb vagyok, de gondoltam írok, mivel a mai világban Én is nagyon fiatal kismamának számítok :)

Igazából Én decemberben lesz 7 éve , hogy a párommal vagyok, ebből 4 éve élünk együtt, és aug. volt egy éve, hogy összeházasodtunk.

Sosem voltam bulizós, sem az az élek a nagyvilágban típus. Mindig is inkább anyáskodó, rendszerető stb. Mikor a párommal összeköltöztünk, illetve Én költöztem hozzá miután befejezte az épitkezést- szóval nem okozott problémát, hogy háztartást kell vezetnem.

Ő 12 évvel idősebb nálam, tehát egyértelműen szeretett volna hamarabb is gyereket. Én ragaszkodtam az iskola befejezéséhez, illetve hogy dolgozzak elötte pár évet- és ezt a döntésemet nem bánom.

Aztán az esküvő után már egyértelmű volt, hogy semmi akadálya. Ház, autó, munka mindkettőknek- jöhet a baba. Januárban aztán pozítívat teszteltem, a legboldogabbak voltunk :) Bár nehéz volt az első 2 hétben felfogni :)

Egyébként úgy gondolom, hogy az életben "megfelelő pillanat" a gyerekvállaláshoz sosem lesz. Mindig lesznek az embernek kifogásai. Anyagiak, munka stb. Megmondom őszintén Én csak úgy mertem a gyereket vállalni, hogy tudtam nem jelent majd az anyagiakban problémát, hogy táppénzen leszek. Máskülönben elgondolkoztam volna. A semmire vagy a bizonytalanra nem "álltunk" volna neki.

Lekopogom szerencsés vagyok, talán kevés ember mondhatja el magáról.

Most 33 hetes kismama vagyok, és már rettentően várjuk, hogy megszülessen a kisfiam.

A világ legcsodálatosabb érzése, de a bizonytalanság és a pénztelenség ezt nagyon tudja befolyásolni- ezt a barátnőmön látom.

Hát ez az Én sztorim....

33hkm

Amíg azt írod, hogy "anyukám nem engedi, meg ezt és ezt erőltet", addig nem vagy felnőtt. Nem a korod zavar, hanem a hozzáállásod az élethez. Egy felnőtt felelősséggel tud dönteni a saját életéről, saját lábán áll, és önállóan dönt, nem keni senkire a felelősségét. Amit te írsz, hogy anyád mit erőltet, és a pasid fog eltartani... ez nevetséges. Gondolj bele, milyen képet adsz át a gyerekednek? Hogy milyen egy anya, egy felnőtt nő? Olyan, akinek az anyja mondja meg mit tegyen, és aki a férje nélkül egy kiló kenyeret sem tud venni, mert _nem ért semmihez_ ????

Ne vedd sértésnek, mert nem annak szánom, de te a semmire építesz álomkastélyt. Nagyon meg fogod ezt még bánni, csak nehogy akkor már ketten-hárman -négyen legyetek, akik isszátok ennek a levét!

Lehet gyerekre vágyni, de józan ésszel is illik tudni gondolkodni, ha az ember felnőtt!

Ha semmi az életben nem érdekel, csak ez, se a családod, se az önbecsülésed, hogy a gyereken (anyán) túl is legyél valaki, akkor ott lelki problémák vannak a háttérben! Amíg az életed minden területén nem találod meg az egyensúlyt, addig ne akarj egy másik embert nevelni, mert nem vagy rá elég érett!

Az utolsó hozzászólásod méginkább meggyőzött arról, hogy nem érkeztél még el az anyaságig. Egy pofont felnőttnek nem lehet következmények nélkül adni, kényszeríteni pedig semmire sem lehet. Fejezd be a sulit, legyen szakmád, keress más lakhatási lehetőséget, és ha két lábbal állsz a földön, na, akkor mondhatod el, hogy megértél a családra. Neked most nem a baba a legfontosabb,hanem anyáddal való viszonyod tisztázása.

Olvasd el Csernus: A nő c. könyvét, sok érdekességet találhatsz benne, ami segít neked megtalálni az irányt!

Itt tudod letölteni (hatodik letöltés):

[link]