Lesz neve egyáltalán a babának?
Na jó, ilyen formában egy kicsit túlzás a kérdésem, de majdnem ez a helyzet. 9 éve vagyunk házasok a férjemmel, és már a házasságunk elején elterveztük, hogyha egyszer gyerekeink lesznek, milyen nevet adunk majd nekik. Az akkori favoritokra már nemigazán emlékszem, csak azt tudom, hogy fiúnevünk soha nem volt, illetve ha volt is, azt mindig a párom találta, és nekem általában nem tetszett. Végül két lányunk született, akiknek megint nem volt kis mutatvány nevet választani, mert én nagyon válogatós vagyok ilyen téren, hiszen tudom mennyire nehéz egy olyan névvel élni, amit az ember utál, de végül sikerült közös nevezőre jutnunk.
Most viszont megint várandós vagyok, és 75%, hogy kisfiunk lesz. Boldogok vagyunk mindannyian, viszont már kezdődnek a vitatkozások a baba nevét illetően. A férjem ötletei megint nem tetszenek, én viszont nem találok olyat, ami „szerelem” lenne első hallásra. Ha esetleg mégis, akkor annyira elüt stílusában, eredetében a két lány nevétől, mint például a Mária, a Katalin meg a Brendon. :D Most ez így nevetségesen hangzik, de engem már nagyon aggaszt, hogy a gyereknek nincs neve.
Tehát hiába vannak meg mindkettőnknek az elképzelései (bár hangsúlyozom, én még olyan nagyon tetsző fiúnevet nem is hallottam), nem jutunk dűlőre.
Mit tehetnénk? Hogy válasszuk ki a megfelelő nevet? Esetleg járt már valaki hasonló cipőben?










Dóris anyuka vagyok:)
Kedves utolsó,szerintem minden névről lehet valamire asszociálni.
Nagyon örülök,hogy tetszik pár név azok közül,amit felsoroltam.Szerintem is felfújja a férjed ezt a Flórián dolgot,de elképzelhető,hogy benne ez mély nyomot hagyott.De a lényeg az,hogy van olyan név ami tetszik.Szerintem mind nagyon szép,akárhogy választotok jó lesz.Viszont a Balázst a Mór,Móric,és Sebestyén név mellé semmiképpen se adjátok második névnek.A Balázs egy modern név,még a többi régiesebb.Kicsit hülyén néznének ki együtt a nevek.De ez csak az én véleményem,a szívedre hallgass,és írj majd mindenképpen:))





nehéz kérdés,de valahol megértem a férjedet is:)
mi is gondban voltunk,nálam a favoritok: Álmos,Ábel,Demeter,Simon,ez utóbbi is jól passzolna a lányaidéhoz,ha a vezetéknév is stimmel...
na szóval,az én kisfiam Ábel lett,vagyis Ábel Dénes,a nagyszülők és eleinte férjem is ellene voltak de én szülöm,én nevezem el,így vagyok vele:) tehát az Álmos lett volna de azért mégsem akartam kitenni csúfolódásnak ..így lett Ábel,a Dénes meg a többiek miatt,de azt senki nem használja,úgy megszerették:) szóval sok sikert a név választáshoz,én most 12hetes vagyok a kis tesóval,kemény menet lesz szerintem most is..egyelőre csak lánynevem van,ami tuti biztos lenne,szerintem:) az elsőnél csak fiúnevem volt,remélem bejön,ha nem,gondolkodhatok...




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!