Lesz neve egyáltalán a babának?
Na jó, ilyen formában egy kicsit túlzás a kérdésem, de majdnem ez a helyzet. 9 éve vagyunk házasok a férjemmel, és már a házasságunk elején elterveztük, hogyha egyszer gyerekeink lesznek, milyen nevet adunk majd nekik. Az akkori favoritokra már nemigazán emlékszem, csak azt tudom, hogy fiúnevünk soha nem volt, illetve ha volt is, azt mindig a párom találta, és nekem általában nem tetszett. Végül két lányunk született, akiknek megint nem volt kis mutatvány nevet választani, mert én nagyon válogatós vagyok ilyen téren, hiszen tudom mennyire nehéz egy olyan névvel élni, amit az ember utál, de végül sikerült közös nevezőre jutnunk.
Most viszont megint várandós vagyok, és 75%, hogy kisfiunk lesz. Boldogok vagyunk mindannyian, viszont már kezdődnek a vitatkozások a baba nevét illetően. A férjem ötletei megint nem tetszenek, én viszont nem találok olyat, ami „szerelem” lenne első hallásra. Ha esetleg mégis, akkor annyira elüt stílusában, eredetében a két lány nevétől, mint például a Mária, a Katalin meg a Brendon. :D Most ez így nevetségesen hangzik, de engem már nagyon aggaszt, hogy a gyereknek nincs neve.
Tehát hiába vannak meg mindkettőnknek az elképzelései (bár hangsúlyozom, én még olyan nagyon tetsző fiúnevet nem is hallottam), nem jutunk dűlőre.
Mit tehetnénk? Hogy válasszuk ki a megfelelő nevet? Esetleg járt már valaki hasonló cipőben?
Ezek a férjek... :D Nem tudom, mi lenne velünk Nélkülük, de nekem néha kimondottan az agyamra tudnak menni, és néha olyan kicsinyesnek tartom a viselkedésüket. (Valószínű, hogy bele sem gondolnak, hogy fordított helyzetben ők mit csinálnának.)
Különben tudom, hogy ez már elüt a kérdéstől, de ti mit gondoltok? Igaza van a páromnak? Hülyeség lenne ezt a nevet (Flórián) adni az alábbi „okok” ismeretében? :-)










Szerintem ez hülyeség, végül is nem jártál vele. Lehet neki is tetszett annak idején egy Rozi csak már el is felejtette.
Kérdezzétek meg a lányokat mit szólnak hozzá, és ők mit ajánlanak. Hallottam már olyanról is, hogy a nagyobb gyerek mondta ki a végső szót, hogy melyik legyen.
Igen, a lányokat is megkérdeztük. :-) Nem hiszitek el, mit mondott a nagyobbik. Ugye tudni kell, hogy ő akkor 5 éves volt (most 7), amikor voltunk a cirkuszban, de olyan mély nyomot hagyott benne, hogy a mai napig emlegeti. Szóval megkérdeztem tőle, hogy mit szólna, ha az öcsit Flóriánnak neveznénk el. És tudjátok mit mondott? Azt, hogy ha annyira fogja szeretni a lovakat, mint az „bácsi” a cirkuszban, akkor miatta lehet Flórián.
A kisebbik lányunk (ő négy éves) pedig amikor simogatja a hasamat, mindig Balázskának szólítja a babát, pedig senki nem mondta neki, hogy így fogják hívni. (De nagyon cuki, ahogy mondja neki, hogy „aludj el szépen, kis Balázska”.) Úgyhogy lehet, hogy Rá fogok hagyatkozni; talán Ő se véletlenül hívja így, lehet, hogy érzi, hogy ez tetszik a tesónak. :-)
Bár én még mindig „harcolok” a Flóriánért. :-D





Én a második válaszoló vagyok,a Dóra,Rékás anyuka:))
Mi nők nem tudjuk elképzelni,milyen hülye,kacifántos agyuk van a férfiaknak:D Természetesen,teljesen hülyeség,hogy emiatt a cirkusos ne legyen Flórián a neve.Szerintem erre nem lehet alapozni,hogy a kisebbség ad ilyen nevet.Nekem még élnek a nagyszüleim(idősek),keleten.Ott hallottam már olyan nevet roma emberektől,amiről az ember gondolni sem merné,hogy a kisebbség ad,ilyen nevet.Ezt tehát hülyeségnek tartom.Ettől függetlenül nekem nem tetszik a Flórián név.Én túl elcsépeltnek tartom,valahogy nem szimpi a hangzása.DE,ha nektek tetszik adjátok bátran,ezer örömmel.Esetleg a Mátyás név nem tetszik?(Matyi)Vagy Barnabás?Levente?Zétény?Zalán?
Aranyosak vagytok, köszönöm, köszönöm! :-)
A Dóris anyukának írom:
de kedves vagy, köszönöm szépen az ötleteket. :-) A Mátyás sajnos nem tetszik, a többivel még barátkozom... :-)





Őszintén szólva, nekem nem tetszik a Flórián név, és szerintem tényleg nem illik az Emma, Rozi "sorba"
Az én tippem: Botond





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!