Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Lesz neve egyáltalán a babának?

Lesz neve egyáltalán a babának?

Figyelt kérdés

Na jó, ilyen formában egy kicsit túlzás a kérdésem, de majdnem ez a helyzet. 9 éve vagyunk házasok a férjemmel, és már a házasságunk elején elterveztük, hogyha egyszer gyerekeink lesznek, milyen nevet adunk majd nekik. Az akkori favoritokra már nemigazán emlékszem, csak azt tudom, hogy fiúnevünk soha nem volt, illetve ha volt is, azt mindig a párom találta, és nekem általában nem tetszett. Végül két lányunk született, akiknek megint nem volt kis mutatvány nevet választani, mert én nagyon válogatós vagyok ilyen téren, hiszen tudom mennyire nehéz egy olyan névvel élni, amit az ember utál, de végül sikerült közös nevezőre jutnunk.

Most viszont megint várandós vagyok, és 75%, hogy kisfiunk lesz. Boldogok vagyunk mindannyian, viszont már kezdődnek a vitatkozások a baba nevét illetően. A férjem ötletei megint nem tetszenek, én viszont nem találok olyat, ami „szerelem” lenne első hallásra. Ha esetleg mégis, akkor annyira elüt stílusában, eredetében a két lány nevétől, mint például a Mária, a Katalin meg a Brendon. :D Most ez így nevetségesen hangzik, de engem már nagyon aggaszt, hogy a gyereknek nincs neve.

Tehát hiába vannak meg mindkettőnknek az elképzelései (bár hangsúlyozom, én még olyan nagyon tetsző fiúnevet nem is hallottam), nem jutunk dűlőre.


Mit tehetnénk? Hogy válasszuk ki a megfelelő nevet? Esetleg járt már valaki hasonló cipőben?


2012. júl. 3. 21:23
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem egyáltalán nem kisebbségi név, az inkább a Kevin, meg a Brendon. Szép név a Flórián nagyon.
2012. júl. 4. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 anonim ***** válasza:
92%
Sziasztok!Én kiskoromban eldöntöttem hogy hogy fogják hivni a fiamat és mikor férjemmel összekerültünk elkezdtünk beszélgetni a nevekröl és megkérdeztem ha fia lenne mien nevet adna neki és láss csodát ugyanazt mondta ami nekem már olyan ré óta tetszik pedig elötte ezt nem mondtam neki:)Igy lett a kisfiunk Hunor:)De még a Kolos is szóba jött:)
2012. júl. 4. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 A kérdező kommentje:

Szép neveket írtok, köszönöm szépen! :-)

Nekem sajnos a Benett, Kevin és társai egyáltalán nem jönnek be, viszont még egy kicsit szokom a Botondot, és lehet, hogy végül tetszeni fog. :-)

2012. júl. 4. 09:41
 34/51 anonim ***** válasza:

Én vagyok a Dóris anyuka:)

Este lefekvésnél gondolkodtam neveken.Amik eszembe jutottak:Ágoston,Ábel,Mór,Benjámin,Zoárd,Márton,Roland,

Róbert(Robi),Olivér,Patrik,Dorián,Krisztián,Móric.Ezek közül nem tetszik valamelyik?Egyébként a Botond nagyon szép.És a Balázs sem rossz.Nagyon cuki lehet a lányod,ahogy mondja a Balázs nevet:))Biztos lesz neve a babádnak.Kívánok sok sikert a választáshoz!

2012. júl. 4. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk a nagyobbik fiúnál nem volt gond, ott előre megbeszélt név volt. Marcell.

Aztán a második fiúnál jött a gondolkodás, egyikünknek sem tetszett amit a másik mondott. Egy ismerősömtől hallottam a Domonkos nevet és valahogy megfogott. Én sosem voltam ilyen "megérzős", de akkor úgy voltam vele, hogy bármennyire is nem tetszik ez a név, vagy lenne jobb is, ő Domonkos. Csak így tudtam rá gondolni, így eldőlt. Nem bántam meg!

Most kislányt várunk úgy néz ki, Abigél lesz. Nem tetszett ez a név sem, voltak amik jobban tetszettek, de valahogy megint nem mi döntöttünk. Furcsa ezt így leírni, főleg nekem, aki soha nem hitt ezekben!!! Ha a babámra gondolok az jut eszembe, hogy Abigél. Hiába tetszik jobban az Emma, valahogy azt érzem, hogy ő nem Emma. Tényleg én lepődtem meg rajta a legjobban. :D

Szerintem próbálgasd a neveket, egyszer azt fogjátok mondani, hogy igen, ez az, még ha nem is a kedvencek vagy a modern nevek közül kell választani. :)

2012. júl. 4. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 A kérdező kommentje:
Dóris anyukának köszönöm a további ötleteket, a Móric megtetszett. ;-) Flórián Móric? Móric Flórián? Hogy hangzana jobban? (Lehet, hogy kiírok egy kérdést ezzel kapcsolatban.) :-)
2012. júl. 4. 12:24
 37/51 anonim ***** válasza:

Dóris anyuka vagyok:)

Nagyon szuper neve lesz a kissrácnak:D Nekem mindkét változat nagyon tetszik,de talán inkább a Móric Flórián jobban hangzik:)

2012. júl. 4. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 A kérdező kommentje:
Nagyon aranyos Vagy, igazán köszönöm! Remélem, apuka is megbarátkozik a Flóriánnal... :-D
2012. júl. 4. 13:38
 39/51 anonim ***** válasza:

Dóris anyuka vagyok:)

Apukának is tetszik a Móric?Mond el neki,hogy a Flórián csak második név lenne?Na,és mi van a Balázzsal?

2012. júl. 4. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 A kérdező kommentje:
Apukának elmondtam, Flórián teljes mértékben leszavazva. Nem tudom, miért csinálja ezt a nagy cirkuszt, amikor a lányainkkal voltam várandós, én sem kérdeztem körbe, hogy „ugye nem volt olyan lány, aki neked tetszett, és Emmának/Rózának hívták?” Na mindegy, tudom, hogy annak idején ez nagyon rosszul esett neki, de egy kicsit akkor is felfújja. Szóval Flórián-téma „dobva”, ami most lehetséges (közös megegyezés alapján) az a Balázs, a Mór vagy Móric, esetleg a Sebestyén. De ígérem, amint megvan a fix név, jövök, és Nektek közlöm először. :-)
2012. júl. 4. 17:04
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!