Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Megnyugtatnátok, hogy jól...

Megnyugtatnátok, hogy jól teszem, hogy ma elmegyek dokihoz? Vagy csak írjatok véleményt.

Figyelt kérdés

Sziasztok! Félek, kicsit hosszú lesz, de le kell írnom, hogy érthető legyen... Ősszel volt egy részleges molaterhességem (kromoszómarendellenesség, mely a magzat elhalásával és későbbi kockázatokkal is jár, lényegében a méhlepény kóros elváltozása), mely műtéti befejezést igényelt. A 7. heti ultrahangon még minden rendben volt, hallottunk szívhangot is, majd a 10. héten a doki megállapította, hogy a baba nem él, méretei szerint már 8+5 hetes kora óta. Először október 20-án műtöttek meg, de mivel nagyon véreztem utána is, ismétlésre volt szükség november 4-én. Sajnos ez egy olyan rendellenesség, ami megismétlődhet, és nálunk nem is telt el elég idő - nem számítottunk a babára, de természetesen nagyon örülünk neki.

Most az előzőekkel ellentétben SZTK-rendelésre járok, ahol az első UH alkalmával (7+1 hetesen) azt mondta a doki, hogy az előzményekre való tekintettel gyakrabban kell majd ellenőrizni, ezért berendelt egy héttel későbbre. Két nappal később éjszaka elkezdtem egy ici-picit vérezni, ezért bementem a kórházba, de az ottani doki nem talált semmit, volt szívhang is. Kaptam gyógyszert, és azóta sem volt ilyen probléma. A múlt heti vizsgálaton a doki nem nézett rá a babára, hanem csak visszarendelt június (!) 7-ére. Az utóbbi napokban egyre többet görcsöl a hasam, és sajnos ez két dolgot jelenthet: vagy sima terhességi tünet, vagy a molaterhesség tünete, ugyanis az is jár ilyennel.

Hajnalban két óra forgolódás után úgy döntöttem, hogy inkább menjek egyszer feleslegesen, mint hogy baj legyen, és ma elmegyek a dokihoz, de félek, hogy túl aggodalmaskodónak tart majd, és elhajt. Szerintetek jogos, hogy szeretnék ránézni a csemetére? Legutóbb ilyenkor szegény már elhalt, és nem szeretném, hogyha megismétlődik, akkor még a 12. hétig ott lenne.

A válaszokat előre is köszönöm!



#aggodalom #SZTK #molaterhesség
2012. máj. 24. 10:13
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

Szia.Téged leginkább az érdekel,hogy ÉL-e a kisbabád ami teljességgel ÉRTHETŐ!

Nem tudom pontosan hanyadik hétben jársz,de szerintem már hallható lenne az otthoni szívhanghallgató készülékkel is a kicsi szívhangja.A média mark-ban lehet kapni ilyen készüléket kb.10 000 FT.Ezzel bármikor megnyugtató választ kaphatsz a hirtelen felvillanó Él-e még kérdésekre.Bár mégegyszer hangsúlyozom látni láttam már ezt a készüléket,azt sajnos nem tudom hány hetes kortól lehet hallani a kicsi szívhangját.Háha lenne itt olyan anyuka akinek van és majd ő megmondja:)

2012. máj. 24. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
Ma menj orvoshoz és megnyugszol te is!
2012. máj. 24. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Sziasztok! Nem nézett meg!!! Elmondtam, hogy aggódom, és hogy görcsölök, erre manuálisan megvizsgált, és azt mondta: "Nem kell fölöslegesen ultrahangozni, az előző terhességnek ehhez semmi köze." Hozzáteszem, ennyire flegma orvost (de még embert is) ritkán látni. Én személy szerint eleddig csak hallottam a fajtájáról. Pedig nem hisztiztem, nem erőszakoskodtam. Az előző terhességnek ehhez azért van köze, mert sokkal nagyobb az ismétlődés valószínűsége. Mindegy, nekem nincs orvosi diplomám, mindenesetre elmegyek fizetős UH-ra. Ha valakinek van ötlete, hogy hova (Budapesten), szívesen fogadom. :)

Magzati szívhangfigyelőt már én is vettem, de sajnos az van ráírva, hogy a 12. héttől használható, én pedig a 10. hétben vagyok. Még nem mutat semmit, bár van néhány szerencsés, akik hamarabb megtalálják vele. Majd próbálkozom. :)

A görcsölésre azt mondta, pihenjek - eddig is azt tettem, mivel ezt a tanácsot/utasítást már korábban is hallottam. Még egy gondolat: nyugodtan csinálhatott volna hasi UH-t, ugyanis már két héttel ezelőtt is működött a dolog! Tehát bugyuta érv az, hogy nem akar hüvelyileg megbolygatni.

Köszönöm a válaszokat és a támogatást minden kedves hozzászólónak! :)

2012. máj. 24. 16:33
 14/22 anonim ***** válasza:

én a 4d genezis-ben voltam anno nem igazán babamozi miatt, ahenm mert szabira ment a dokim és utána meg én nem értem volna rá, azaz kimaradt volna 2,5 hó két uh között.

nagyon kedvesek és segítőkészek. Budán vannak a Szilágyi Erzsébet fasor körül talán...

Ha viszont profi orvosokkal akarod megnézettetni kicsit drágábban, akkor Istenhegyi klinika. Ott nekem egy máshol csinált elkeserítő genetikai uh után mondták, hogy semmi baja, alaposan megnézték , nagyon megnyugtattak és igazuk is lett :)

2012. máj. 24. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
Köszönöm, én is épp a 4DGenesis-sel kacérkodom. :) Nekem most elég egy 2D, ahhoz még úgyis picike, hogy 3-4D-n bármi egyebet lássunk, mint amit egyébként is tudnánk. Csak azt szeretném tudni, hogy él és jól van. Ezért esett rosszul a doki hozzáállása, hogy hát pihenjek, mert engem most elsősorban nem az érdekel, hogy "jaj, fáj a hasikám", hanem az, hogy egészséges-e a gyermekem.
2012. máj. 24. 16:55
 16/22 A kérdező kommentje:
A 4D Genesis-ben nem vették fel a telefont, úgyhogy bejelentkeztem holnap délutánra a Kleopátra házban található rendelőbe. Drukkoljatok, hogy minden rendben legyen! (Habár én magam bízom benne, hogy rendben van, mert éjjel annyira valóságosan láttam a saját jövőbeli szülésemet, hogy arra eszméltem, hogy mosolygok.) :) Mindenkinek szép babavárást!
2012. máj. 24. 19:37
 17/22 anonim ***** válasza:

Szia.

Esküszöm nem értem ezt a Pesti orvosi hozzáállást.

Én vidéken lakok egy kisvárosban magándokihoz járok 3-4 hetente megyek hozzá,(2000Ft/alkalom),ami szerintem nagyon jó ár,2D-vel és 4D-vel ugyan annyiért néz meg.Azt mondta,hogy ha bármikor felmerül bennem a kérdés,ha csak arra a gondolatra ébredek,vagy napközben eszembe jut,hogy mi lehet a babámmal,netán bármilyen probléma van menjek,megnézzük a pocaklakót.Ezért is osztotta a rendelési idejét ketté,reggel is van meg délután is.Mert tudja milyenek a kismamák.Az előző terhességem során a 26.héten erősen görcsöltem este 10-kor felhívtam,hogy valami nincs rendben,azt mondta akkor rögtön menjünk be megnézzük mi a gond.Nyílt a méhszáj és azonnal írta fel amit kellett.Nem azon siránkozott,hogy éjszaka van és nem pattintott le,hogy menjek korházba.De a kórházak itt védéken is mások.Az orvosok kedvesek,mindig elmagyarázzák mit miért csinálnak,az ultrahangon elmondják,mit néznek és mit látnak.Nem hagynak kétségek közt vergődni.Fényképet is adnak a babáról,pl a kisfiam egyszer úgy emelgette a kezét,mintha integetne,megörökítették nekem.Pedig nem kértem nem tudtam,hogy lehet,de az ultrahangos hölgy azt mondta,hogy olyan falnivalóan édes.... nézze anyuka,és már adta is:)

Bocsi tudom,hogy hosszú,és tudom,hogy nincs mindenkinek jó tapasztalata vidéken sem,de a Pesti ellátásról én még jót nem olvastam.:(

2012. máj. 25. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Olyan jó ilyet olvasni!!! :) 2000 Ft-nál akár még többet is adnék, ha ilyen ellátásban lehetne részem, de itt sajnos nem ez a helyzet... Ősszel a dokim alkalmanként 20.000 Ft-ot kért, és az első műtétemet nem is ő csinálta (el is lett szúrva)! A második műtét előtt pedig kétszer is elmentem hozzá, hogy nézzen meg, mert szó szerint ömlik belőlem a vér, és szerintem baj van. Erre - mivel abban a pillanatban csak kicsit véreztem - ő mindkét alkalommal azt írta a leletemre: "...jelenleg minimális vérzés." Azt hittem, elsírom magam, mikor olvastam, mert így később bárki néz bele a leleteimbe, én tűnök hisztisnek. :( Pedig mielőtt megműtöttek, már úgy mentem be a kórházba, hogy vásárlás közben néhány perc alatt combközépig elázott a nadrágom. :(

Őszintén örülök, hogy vidéken még vannak normális orvosok, én is vidéken nőttem fel, és sokszor megdöbbent a pesti egészségügyi dolgozók hozzáállása.

Hamarosan talán megoldódik a helyzet, mert az osztrák határ mellé szeretnénk költözni...

2012. máj. 25. 10:22
 19/22 anonim ***** válasza:

Nem vagy hisztis abszolút, de el kell keserítselek, hogy vidéken sem olyan jó azért a helyzet.:(

Nekem a szülés kiírt dátuma előtt 1 hónappal vérzés lépett fel, nem ömlött, de volt és görcsölt a hasam. Nem is kicsit. Bementünk a nőgyógyászatra, 1 órát! vártam, mire megvizsgáltak, már úgy mentünk fel osztályra, mert az ambulanciára senki nem akart lejönni, mikor megvizsgáltak, megkérdezték, hogy minek mentem be? Mert akkora már nem a doki szerint nem véreztem.

Néhány óra múlva a vajúdóban 3 perces fájásaim lettek, de nem akartam tágulni, mind az én vérnyomásom és szívverésem, mind a babám szívverése az egekben volt, a szülést nem akarták beindítani, mert még 1 hónapom hátra lett volna, adtak nyugtatót, amitől szépen elmúlt minden. Másnap kikerültem az osztályra, még 2 és fél hétig húztam, közben kiderült, hogy terhességi toxémiám van, amivel szintén vártak, mert hogy még mindig kora megszülni. Egyik este azonban a napi 3 vérnyomáscsökkentő és szívritmusszabályzó ellenére estére magas volt a vérnyomásos, a kutya nem tojta le, aztán megfájdult a fejem, illetve nyomást éreztem a szememnél, én mentem el szólni a nővérkének, hogy rosszul vagyok, mire megmérte a vérnyomásomat és mentem szülni.

De ugye minek mentem be a kórházba?

Szóval nem vagy hisztis, csak aggódsz. És néha az orvos meg nem érti meg, hogy miért, aztán meg néznek nagyot, ha műhibapert akasztanak a nyakukba.

2012. máj. 25. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

Sajnálom, hogy ilyesmin kellett átesned. :( A toxémiára tényleg nagyon oda kell figyelni, szűk ismeretségi körömben két anyuka is van, akiknek kevésen múlott... Mostanra mindketten boldog szülők, egészséges babákkal. :)

Tudom, hogy vidéken is akadhatnak problémák, de valószínűleg arányait tekintve kevesebb beteget kell ellátniuk, ezért egy-egy páciensre több idő és figyelem jut.

2012. máj. 25. 11:58
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!