Mást is kerülgettek ilyen érzések? Kicsit meg vagyok ijedve magamtól.

Nem.. egyáltalán nem voltak ilyen érzéseim. Hanem olyanok, hogy végre anya leszek és végre lesz egy kisbabám akire olyan régóta vágytunk a férjemmel!

Végre megtapasztalhatom, milyen az, amikor nem az esti bulikért vagyok fent, hanem Érte!

Soha nem éreztem még hasonlót sem a terhességem alatt és most sem, akármennyire is fáradt vagyok néha!

Az elsőnél bizony éreztem ilyet, mondhatjuk úgy is, hogy be voltam tojva rendesen. Az első hetek sem teltek felhőtlenül, volt olyan este, amikor a kialvatlanságtól már azon gondolkodtam, milyen mondvacsinált okkal vigyem be kórházba, hogy alhassak egy kicsit. Aztán belerázódtam, és természetessé vált, hogy Ő a legfontosabb, hogy én most csak alárendelt szerepet töltök be mellette. És az ember idővel arra is rájön, hogy ez is változik, ahogy nő a baba, és szép lassan visszakapod önmagadat is, bár már nem abban a formában, mint a kicsi előtt volt.

Nem szabad a terhességet, pici babás időszakot rózsaszín vattacukorba burkolni. Vannak babák, akikkel eleinte nehezebb. És ha úgy készülsz, hogy minden happy lesz, még nehezebb elfogadni, hogy ez nem mindig igaz.

Ajánlom neked Lustanyut. Belinkelek egyet az írásai közül, pont erről az időszakról szól. Olvasd el a hozzászólásokat is, hidd el, meg fogsz könnyebbülni.

[link]

5 gyerekes anyuka

2-es vagyok.

Azért linkeltem neked, mert a kommentekben találsz nagyon sok olyan esetet, ahol őszintén írnak arról az anyukák, milyen volt az eleje. Nem csak extrém nehéz babákról vannak történetek (az enyém sem volt amúgy az), egyszerűen az általad leírt problémát, félelmeket beszélik ki.

Tudom, hogy nagyon hosszú, de tényleg a kommentekben van a lényeg, nem magában a postban.

A rózsaszín felhőről meg annyit, hogy terhesen elképzeltem magam, amint angyali mosollyal az arcomon babruhákat vasalok éppen, közben a pici édesen fekszik a kiságyban. Hát csöndben leírom, hogy soha nem fordult elő ilyen :-)

Tegye mindenki a szívére a kezét, és úgy mondja, hogy az anyaság az első pillanattól csupa cukormáz. Szerintem nem az. Vannak csodás pillanatok, és vannak nehézségek. Van amikor már attól boldog az ember, hogy ránéz a picire, de van, amikor sötéten lát mindent, mert fáradt, kialvatlan, vagy magányos. Ettől még szereted a gyerekedet, és jó anya vagy. De ember is vagy, akinek igényei vannak, amik kielégítését megnehezíti egy újszülött.

Amikor az így érzel, gondolj arra, hogy ez változni fog. Változni fogsz te is, a babád is, megtaláljátok az egyensúlyt, megtanuljátok egymást.

Ha így kezeled ezt a kérdést, nem fogsz kátyúba kerülni.