Jósló? Két órán keresztül szabályos 5-6 perces fájások, átnéztem a kórházi csomagot még egyszer, erre elmúlt. Lefeküdtem, majd megint 5 percesek egy ideig, de azok is elmúltak.39 km
Sziasztok :)
13-án 18:03-kor megszületett a kisfiunk 3460 grammal és 56 cm-el. :)
Mióta itthon vagyunk még nem jutottam gép közelbe, csak most, de nem felejtettem el :)
szia:) gratulálok a kisfiadhoz!!!!!!!milyen volt a szülés?
nikike kitartás!!!ha úgy érzi egyből jönni fog:)
Köszi, és én is gratulálok minden babásnak, a még pocakosoknak (Nikike főleg neked) meg kitartást :)
Hétvégén fájdogáltam, de mindig elmúlt. Hétfőn mentem dokihoz, megvizsgált meg be is fektetett a kórházba, mert keveset mozgott a baba. Folyamatosan NST-n voltam, aztán mikor OTT-re akartak rakni, akkor beindultak megint a fájások, csak nem tartottak elég sokáig. Ekkor már 2 ujjnyira nyitva voltam. Burkot repesztettek, majd 3 órára rá megszületett a kisfiam. Rövid volt, de rettentő fájdalmas. Főleg, mert végig feküdnöm kellett, NST volt rajtam+oxitocin. Mikor a doki látta, hogy a falat kaparnám kínomban, akkor előjött az EDÁval, én meg belementem. Bekötötték, benyomta a próbadózist, hogy minden ok-e. Kellett volna 15 perc, mire hat. De nekem 10 perc elteltével már jöttek a tolófájások, szóval teljesen felesleges volt bekötni. Kapkodva összepakolta a doki meg a szülésznő a "cuccokat" közben kiabáltak, hogy még nehogy nyomjak, nekik még kell egy kis idő előkészülni, de hát nem rajtam múlt a dolog. 3 nyomásra megvolt :) Hétfőn úgy fogtak bent, hogy szülésig már nem mehetek haza, de max hétvégén megindítják. Hát nem kellett, megijedt a kis drága, és kedd estére megszületett :) Hát ez a mi történetünk :)
Gratulálok én is (10.31-es) kedves kérdező! Kívánok nektek, boldogságos babázást és erőt, egészséget!
Nikike, neked pedig kitartást most már tényleg nincs sok vissza!!! Kíváncsian várom majd a Te "beszámolódat" is:-)
Szorítok Neked is!
Halihóóó!
Mi újság Nikike??!! Hogy vagy? Most már biztosan babázol Te is ugye?
Sokat gondoltam rátok ne felejts el írni!
Minden jót nektek!
Üdv.: 10.31-es
Sziasztok!
Persze már babázok..bocsi de eddigmeg voltam halva!:)
Szóval 29én kezdődött minden, fájt a hasam de elviselhető volt, majd délután kettőkor mindenki könyrgött menjek már kórházba, mondom ááá még nem fáj annyira, majd mégis csak beadtam a derekam és elmentem!Fél 3kor felvettek 2-3 perces fájásokkal!aztán vizsgálat 2ujjnyi, hát mondták éjfélkor lesz ebből baba, mivel első gyerek bla bla...
A szülésznő beparancsolt a fürdőkádban, a telefon 2percenként csörgött, azt hittem megbolondulok!Persze közbe fájások, jó apa ott volt velünk, na de ne telefonáljonmár!!!Kicsit agresszív is lettem:D
Este 6kor vmi mást éreztem mondom gyorsan szóljon a szülésznőnek mert jön a baba, megvizsgált mondja itt tényleg gyerek lesz, szülőszoba nem volt szabad...igy egy picit várni kellett kb 2perc de az is örökkévalóságnak tünt!Aztán a dokim még sehol nem volt 18.10kor!Ugy hivták fel hogy mikor ér oda mert 5 perc mulva jön a baba. Az ügyeletes doki vezette le a szülést, de már könyörögtem neki hogy repesszünk burkot mert nem birom visszatartani!a doki beért 18.15 és 18.17kor megszületett a kislányom 49 cm-el és 2850 grammal!
Az egészet végig gondolva,nem volt olyan vészes persze délután 5től eldurvultak a fájások de megérte!És persze a doki kérdése az volt mikor szüli a következőt...mondom akár holnap!Na csajok búcsúzom örülök hogymegismeretelek titeket és mindenki izgult mindenkiért! Ja és mindenkinek ilyet kívánok!
Nnnnna végre :-D
Gratulálok!
Akkor már 1 1/2 hete Te is babázol! Látod eljött az idő...csak ki kellett várni:-)
Sok boldogságot és egészséget kívánok az egész családnak!
Üdv.: 10.31-es
gratulálok:) akkor mindannyian meg vagyunk:)
mégegyszer gratula csajok:)
14,27es:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!