Nálatok, hogy viseli a férjetek, párotok, hogy te nem mehetsz sehova (fürdeni, biciglizni, hegyet mászni, sokat sétálni)?

Én is melléd állok kedves Kérdező! 33 hetesen már nem bírtam volna túrázni, akármennyire nem voltam veszélyeztetett!

A férjnek meg ez ne legyen szar, hanem éljük meg együtt ezt az állapotot.

Egyébként házasság kötéskor így fogadtuk, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, és ebben benne van, hogy ha nekem szar, ő segít ("neki is szar").

Mi legalábbis akkor úgy gondoltuk, hogy ezt komolyan is vesszük, ezért házasodunk, nem játszásiból.

Persze nem azt mondom, hogy kössük magunkhoz a másikat, de azért vannak helyzetek, és ez egy elég tartós helyzet ahhoz, hogy sokat magadra hagyjon.

És lélek is van az emberben, annak is szüksége van ilyenkor több együttérzésre.

Egyébként lehet, hogy én is kényes vagyok, de én ilyen vagyok.

SZerintem is igaza van a kérdezőnek, én se bicikliznék, másznék hegyet ilyenkor. Tiszta őrültség. Nekem a gyerekem egészsége fontosabb.

A férjem meg megérti, nagyrészt itthon ül velem, persze azért néha elmegy úszni, bicajozni haverokkal vagy egyedül. Szerintem így normális.

Jelenleg épp 20 hetes vagyok, de voltam már 40 hetes is 4,5 kilós magzattal, és akkor sem voltam kevésbé aktív, a lányom még akkor is végigkísértem a szüreti felvonuláson. Rá pár napra szültem.

De a férje mit értsen meg? Hogy felteszi a kezét mert ő terhes, és nem hajlandó megmozdulni? És akkor a férj is üljön mellette 40 héten át?

Én mikor jöttek a fájások még gyorsan kitakarítottam, utána mentem kórházba, nemhogy harmincpár hetesen ne menjek sétálni... nem nyomorék a terhes nő csak egypr szeret úgy tenni.

Szerintem a férjed be van sz@rva, hogy gyereke lesz, és emiatt mászkál el sokkal többet mint korábban. Kezdi felfogni, hogy teljesen megváltozott az eddigi élete, nem tudtjátok tovább folytatni az extrém sportokat mint azelőtt, már soha nem lesz olyan mint régen volt. Itt nem arról van szó, hogy hegyet mászik, biciklizik, stb., hanem arról, hogy nagykanállal próbálja még falni azt amit lehet, addig amíg lehet. Biztos vagyok benne, hogy neki az lenne a legjobb ha továbbra is a párjával tehetné ezeket, de mivel ez már nem megvalósítható, kénytelen volt új barátságokra lelni, hogy valakivel elmehessen.

Nem lehet ezt könnyű elviselni, meg kellene próbálnod beszélni vele. Ne támadj rá, hogy miért mész már el megint, hanem óvatosan rákérdezni, hogy tényleg ennyire fél e jövőtől.

Mi is jártunk telente síelni, snowboardozni, nyáron tengerpartra és ő búvárkodni. A tavalyi évet kihagyta, hogy nekem ne legyen rossz az itthon ülés és sóvárgás, de idén volt síelni és búvárkodni is el fog menni. Persze ezek csak 1-2 hetek, nem állandóan jár el. Megbeszéltük, hgy nekem ez kicsit rossz, én is szívesen mennék, de én most babázok itthon. Emiatt neki nem kell itt ülnie mellettem. Majd ha a lányunk nagyobb lesz, megint lehet menni, persze más szinten művelni a sportokat, de akkor már együtt leszünk újra. :)

Egy gyerekkel is majd sok minden megváltozik, ezt igenis tudomásul kell venni, hogy lesznek dolgok, amiről le kell mondani, legalábbis egy időre. Az élet nem lesz ugyanolyan, mint addig volt.

Apukának pedig ebben majd részt kell vállalni. Ő sem fog tudni annyit menni, mint azelőtt, már ha segíteni akar otthon valamit. Már most jó lenne, ha kezdené szokni, és kezdene változtatni.