Tévedhet pozitív irányba a terhességi teszt?
35 éves vagyok, a legkevésbé sem számítottunk arra, hogy teherbe eshetek, eléggé furcsa a cikluson már egy ideje.
Tegnap és ma nagyon rosszul voltam, legszívesebben csak aludtam volna. Egy hete késik. Szúrkál a hasam, a mellem majd szétdurran, dettó mint menzesz előtt.
Volt ilyen korábban is, olyankor nagyon erős görcsökkel jött meg, csomósan véreztem.
Jaj, nem is tudom mit akartam ezzel leírni.
Nagyon sokat pisilek kb 3-4 napja, ez volt feltűnő.
Ma nem tudtam már másik tesztet venni, de holnap veszek.
Szóval: tévedhet egy teszt?
Hát igen, ez az!
A lányomnál is sokat pisiltem, de ott volt hányingerem is. Aztán mikor fél éves volt, terhes lettem, akkor eü.-i okok miatt nem tartottam meg, de ott is hánytam. Most meg semmi hányinger, csak pisilés, pisilés és szédülés erős fejfájással párosulva.
Mindegy, reggelig reménykedhetek hogy megjön, meg aztán míg a teszttel nem végzek, addig bízhatok.
De ha az is pozitív, akkor ez van.
Nekem is rendszertelen a menstruációm, mondjuk én szoptatom a kislányomat, lehet azért is.
A mostani terhességemmel egyáltalán semmilyen tüneteim nem voltak és azt hittem, hogy a szoptatás miatt maradt ki a mensim.
Egy idő után csak az tűnt fel, hogy fájdalmas volt amikor cicizett a kislányom.
Csináltam egy tesztet és rögtön ki is jött a második csík.
Szóval szerintem csinálj még egy tesztet holnap.
Valóban így van, nem örülök.
Párommal január óta vagyunk együtt, de talán ez még nem is akkora baj. Talán az sem, hogy 35 múltam múlt hónapban. Az anyagiak sem aggasztanak annyira, mert ismerem páromat is, magamat is. Inkább az van bennem, hogy a lányom már 10,5 éves, nem vagyok annyira megkötve, mint amíg pici volt, "kapok levegőt".
Őszintén megmondom, én sem látok a jövőbe, de azt biztosra tudom, hogy bármit hozzon az Élet (az anyja mindig közénk fog állni) egy gyerekkel könnyebben boldogul ok mint kettővel. :(
És olyan rohadt igazságtalan ez az Élet!
Személyesen is ismerek olyan nőket, akik mindent megtettek egy babáért, de csak mesterséges megtermékenyítés útján lett nekik, itt is látom, hogy mennyien szeretnének babát, aztán nem jön, pedig fiatalabbak mint én.
Én meg itt vagyok 35 évesen, nem terveztük, aztán tessék itt van.
Én sem örültem amikor kiderült a terhességem, mert sajnos egészségügyi okok miatt már őt nem tudtam volna kihordani.
Mi védekeztünk és úgy sikerült be a baba 🙁
De, védekeztünk.
Abból gondoltam, hogy már nem egykönnyen esek teherbe, hogy én kb 1 éve eléggé klimaxos tüneteket produkáltam, (voltam is orvosnál, csak a vírus közbejött, mostanában meg nem mentem utána) én pontosan sosem tudtam megmondani dátum szerint mikor fog megjönni, hisz volt, hogy kihagyott 2 hónapot, aztán darabos vérzés, erős görcsök.
Egyszerűen csak azt érzem, a második babát nem tudnám úgy szeretni, ahogy az egyetlen gyönyörű "nagylányom" imádom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!