Hivatkozhatok az orvosnál arra, hogy azért kérek császárt, mert kicsi a fájdalom küszöböm és rettegek a szüléstől?
aki ekkora mellénnyel mondja, hogy a császár mennyivel sz.rabb, annak volt mind a kettő? Mert anélkül elég nehéz nyilatkozni, hogy inkább egyik vagy másik...
nekem kért császárom volt, nem hagytam el magam, másnap estére semmi bajom nem volt
En természetesen szültem, de néhány válasz elgondolkodtató.
Miért zavar egyes természetes szules parti nőket, hogy egy másik nő, aki tehát nem ő, hanem egy full másik ember, akihez a világon semmi köze, az így dönt, hogy inkább császárt szeretne. Ezt en nem tudom felfogni. En magam elkerulnem a császárt, ha tehetem, de iszonyatosan nem érdekel, hogy Julcsi a szomszédból császárral akar szülni. Lelke rajta. Ha megkérdez, elmondom neki a véleményem, hogy szerintem miért nem jobb. Ő maga el tudja olvasni különböző orvosok nyilatkozatát a témában. De ez a szöveg, hogy “szerencsére Magyarországon nem választható és remelem, sosem lesz” ez miből táplálkozik? Téged senki nem kényszerít császárra. Neked miért boldogság, ha másnak úgy kell szülni, ahogy nem szeretne? Azt meg nem is minősíteném, aki szerint minek vállal gyereket aki nem akar szülni. Megsúgom. Mert gyereket szeretne. Olyan perverz állatot egyet sem ismerek aki azért szült gyereket, mert szülni akart volna... hagyjuk már ezeket a gusztustalan szövegeket.
Nem olvastam el a 6 oldalnyi hozzaszolast, de egy biztos nem az anya dönti el hogy mar pedig en csaszarral akarok szulni. Max ha faros a baba akkor csaszar, vagy abban az esetben ha anyuka oda tolja a zsiros boritekot a dokinak akkor igen. Mas kulomben hagynak vajudni, es ha ugy latjak vegszukseg esetben csaszar.
Amugy meg van epiduralis erzestelenites, lezsibbaszt derektol lefele, es nem. erzed a fajasokat.
Egy sima szules utan egy ket nap es helyre tud jonni az ember(ha olyan a genetikaja es a teste)
A csaszar utan sokkal hoszabb a felepules, mert mivan ha szetnyilok a varrat, es lyuk lesz a hasadon?
En nekem az a velemenyem hogy inkabb szenvedek sima szulessel tobb orat, utanna babazok, mint hogy csaszart akarjak es hetekig, honapog
kig mozdulni alig birjak.
De kinek mi, a lenyeg nem te döntesz, hanem az orvos.
Szerintem van olyan orvos, akivel meg lehet beszélni.
Én úgy látom, azoknak rossz élmény a császár, ahol sima szülésnek indult, de be kellett avatkozni. Legalábbis azok az ismerőseim szoktak panaszkodni. Akik program császárral szültek, mind pozitív élményről számoltak be. Sőt! Van két barátnőm is, akiknek az első babájuk sürgősségi császárral, a második viszont program császárral született. Mindkettő az első szülését borzasztóan élte meg, a másodikról meg csak jót mondanak.
Hüvelyi szülésnél is változó, hogy kinek mennyire nehéz. De úgy tűnik, hogy aki előre császárra készül, ott nem szokott gond lenni, meg hosszú fájdalmas felépülés sem.
Az, hogy vannak kórházak, ahol közel 70%-os a császáarány (Egyértelműen indokolatlanul) abból táplálkozik, hogy mindenki csak a saját fenekével van elfoglalva, és nem állunk fel és mondjuk azt, hogy NEM!
Hogy hova vezet ez és miért érdekel? Mert jogom van ahhoz, hogy a lányom olyan egészségügyi rendszerben szüljön majd, ahol támogatják a természetes szülési terveit és nem olyanban, ahol lassan már az a ritka, ha egy nő nem kér beavatkozást.
A szülők nók java részét szekálják a szülés alatt, rutin a gátmetszés, könyöklés, nyomás, fektetett helyzet.
Hogy téged ez nem érdekel, egy dolog, súlyos felelőtlenség, de te így döntöttél önzésből. Érthető. Más meg nem dugja a fejét a homokba és kiáll azért, amiben hisz.
57 ne haragudj de te mit nem értesz azon, hogy en azt támogatom, hogy mindenki ELDÖNTHESSE, hogy akar szülni? Megy a szovegertelmezes? Ugyan így mellette vagyok annak is, hogy a lányod visszautasithassa az oxit a gatmetszest és barmit. Vagy ha akar felőlem egy sarkunyho dongolt padlóján is szülhet. De ha akar akkor ne a habzó szájú vérmes anyja miatt ne merjen kérni beavatkozást. Bármilyet. Érted a lényeget? Megvan a különbség? Hol a fenébe írom en azt, hogy nem támogatom a beavatkozások nélküli szulest? Ha valaki azt akar, legyen joga hozza. Ha valaki császárt akar, legyen joga hozza. Ha valaki edat akar legyen joga hozza, ha valaki gatvedelmet akar, legyen joga hozza.
Érdekes hogy felháborodsz, hogy a lányod a távoli jövőben esetleg nem szülhet természetes úton (honnan is veszed ezt?) ezért belekenyszeritenel másokat természetes szulesbe. Hol egyezteted össze, hogy azt csinálnál másokkal amit nem akarsz, hogy a lányoddal csináljanak?! Konkrétan, hogy belekenyszeritenel valakit egy olyan helyzetbe amit nem akar? Te amúgy mentálisan ép vagy, vagy csak úgy vagy vele, hogy mindenki hülye és csak te vagy helikopter? Vagy ha neked pl csaszaros kattanasod lenne nem természetes szulos, akkor követelnéd hogy mindenkit vágjanak fel ha akarja ha nem? Csak mert akar hiszed, akar nem pont ennyire morbid a hozzaallasod.
És azt áruld már el nekem ÉN ugyan miért vagyok önző, mert senkire nem kényszeríteném rá a saját kattanasomat, hanem hagynék felnott embereket dönteni a testük felett?
Legyen joga mindenkinek eldonteni, hogyan akar szülni. Ezt vallom továbbra is. Peace.
Mit nem értesz azon, hogy a császár egy életmentő beavatkozás, nyílt hasi műtét, amit orvosi kényelemből engednek az orvosok ilyen magas számban, és NEM SZABAD DÖNTÉS KÉRDÉSE, mert nem szabad döntés kérdése az sem, hogy besétálok valahova és kivetetem a fél vesémet! Ez szakmai döntés kellene hogy legyen. Nem szolárium ez, hogy mennyire akarsz barna lenni, ha nem szülészet. Nem kérhetek gégemetszést sem, hogy én márpedig úgy akarok lélegezni, hát az én testem, csinálja már meg!
Nem én kényszerítem bele őket. Ez az ALAPVETŐ módja a szülésnek. A természet kényszeríti bele. Mert ez nem étterem.
Hol ment neked félre, nem tudom. Tőlem píszezhetsz, ahogy tetszik, nekem nem veled van bajom, hanem a rendszerrel magával. Ami úgy kezeli a császárt, mintha opció lenne és nem életmentő beavatkozás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!