Ti szerettek terhesnek lenni?

Megmondom őszintén kérdező, vannak rosszabb napjaim, de összességében eddig szeretem a terhességet. Tudod nagyon sok múlik azon is, hogy mennyire szenved a kismama, van aki vészes hányással kínlódik, van aki végig fekszi veszélyeztetettség miatt, van aki a társa nélkül marad, és lelkileg nehezebb így.

Én szerencsés vagyok, tehát a lábdagadásnál és a hízásnál rosszabb kellemetlenség nem nagyon ért.

Most jön egy jó kis hidegfront, úgyhogy ezzel már neked sem lesz gondod :) Legalábbis én úgy vártam, mint a messiást!

A fura érzéseket tudd be nyugodtan a hormonoknak, ugyanis ez egy érzelmi szinuszhullám. Minden terhes nő átesik ezen, és kavarognak benne a rossz és jó gondolatok az anyaságról, hidd el, az lenne a baj, ha nem így lenne :)

Kitartást, ez csak egy időszak!

28 hkm.

Őszintén szólva utáltam az egészet. Az első pillanattól problémás terhességem volt. Vérzések, erősebbek, gyengébbek. Kész érzelmi hullámvasút volt. Megmarad, vagy sem? Merjünk örülni a kis életnek vagy ne éljük bele magunkat? Közben az első perctől fizikai fájdalmaim is voltak. Méghozzá komoly fájdalmak. Az első perctől fájt a hasam egy ponton. Az orvosomnak ötlete sem volt mi lehet az oka. (érdekesség: 10 hónapja szültem, azóta is fáj, bár nem olyan intenzitással, mint akkor. Viszont még mindig nincs rá magyarázat) De annyira fájt hogy abba kellett hagynom a munkám, mert se tartósan ülni sem állni nem bírtam. De a legrosszabb akkor volt ha sétáltam.

Aztán mikor épp kezdtem volna picit élvezni is a sok s. Z.ar között akkor jött egy esedékes uh ahol kiderült hogy le van maradva. De semmi vész, mondták, még belefér a normál tartományba. Izgultam, rettegtem. Következő uh: továbbra is le van maradva de tartja az ütemet. Kis fellélegzés a részemről, majd jött a következő.. Vizes bokák. Gondoltam a fene egye meg hogy ez sem kerül el. OOo pedig milyen jó lett volna ha csak erről van szó. A vérnyomásom elszállt, fehérje is volt a vizeletemben, elég sok. A baba egyre jobban lemaradt, a magzatvíz is egyre kevesebb volt. A kórházi bentlét is nehéz volt. A végére olyan lapos volt a hasam, mintha nem is lennék terhes. Volt hogy viziten megkérdezte egy doki, hogy én nem nála szültem ugye? Mondtam hogy nm, mert még nem is szültem... Végül egy nap nem mozgott... Életmentő császár lett a vége 6 héttel a terminus előtt. Koraszülő lettem. A fiam viszont egy hős. Kutyabaja nem volt, felsírt és csak híznia kellett. Két hétig néztem őt az inkubátorban, miközben nem értettem, hova lett a terhességem és mi is történt? Pár nappal korábban még azon izgultam hogy vajon tényleg jó ötlet-e az apás szülés, nagyon fog-e fájni, mennyi aranyórát kapunk? Pfff aranyóra... Nekünk ilyen nem volt. Két napos volt mire először a kezembe adták.

Két gyereket szerettünk volna. Én soha többet nem vállalok terhességet. Imádom a fiam, irtó hálás vagyok a létezésért. De még egyszer nem csinálom végig

Nekem első terhességem. Nagyon nehéz volt megszokni. Nincsenek tüneteim, de még mindig nehezen hiszem el.

Azt utálom, hogy korlátoz és hogy gyenge vagyok. Meg az érzékenység, túlzott reakciók. Ezeket nagyon utálom :(

Alig várom, hogy megszülessen.