Melyik a fájdalmasabb döntés? Abortuszra menni 12 hetes korig, vagy örökbe adni azt a kis gyermeket akinek érezted a mozgását és a testedben fejlődött 40 hétig?

Egyik se jobb vagy rosszabb a másiknál.

Örökbe adásnál a gyerek úgy indul az életben, hogy még a saját anyjának se kellett és egy idegen neveli őt. Abortusznál ez pl nincs meg.

Egyébként nem magzatról van szó hanem csak egy embrióról. A kettő fejlődéstanilag nem ugyan az.

Azért kíváncsi lennék, hogy van-e valamilyen statisztika arra vonatkozólag, hogy a megszületett gyerekek hány %-a végzi örökbefogadó szülőnél.

"Biztos akkor én rosszul vagyok összerakva," - szerintem csak nem olvastad el a saját kérdésedet:)

"Melyik a _fájdalmasabb_ döntés? Abortuszra menni 12 hetes korig, vagy örökbe adni azt a kis gyermeket...Tudom a magzat szempontjából _az utóbbi_".

(és most azon vagy meglepődve, hogy többen egyetértünk veled, és az örökbe adást tartjuk fájdalmasabbnak...)

Az örökbeadás, mert aki abortuszra megy, annak nincs lelke hogy fájjon.

Én nem lennék rá képes, viszont az örökbefogadást elég jól ismerem.

Sajnos a nőnek lelkileg könnyebb az abortusz. Koraterhességhez még nem kötődik úgy az ember lánya, ha egy nem tervezett, nem akart terhesség, mit akár a nem akart gyerekhez akkor, amikor már tényleg érzi mozogni, meg megszüli és látja. Ezért népszerűbb megoldás sajnos az abortusz, mint az örökbeadás, és mivel kellemetlen kimondani az igazságot, hogy a nő lelki nyugalmáról van itt szó, jönnek azzal, hogy jobb "nem megszületni" azaz nagyin kicsi korban elhalálozni, mint örökbefogadott gyereknek lenni.

Sok örökbeadónak az okoz zavart, rágódást, fájdalmat, hogy miután valamilyen szintű kötődés kialakult benne, odaadja a gyereket, és nem biztos benne, hogy jó dolga lesz-e, vagy esetleg szenved valahol. Erre gondoltak azok, akik kitalálták a nyílt örökbeadást, itt az örökbeadónak (teljes joggal) meglehet az az érzése, hogy ő igenis gondoskodott a gyermekéről, hiszen ő választhatja ki, kinek adja örökbe, sőt, kérheti, hogy tájékoztassák is a gyerek fejlődéséről, így nem kell álmatlanul forgolódnia, hogy mi lehet a gyerekével a nagyvilágban, és az örökbefogadók is többet tudhatnak a gyerek vér szerinti szüleiről, körülményeiről. Fontos, hogy itt általában úgy nevelik a gyereket, hogy igenis tisztelje azt, aki a könnyebb megoldás (kikapartatás) helyett azt választotta, hogy életet ad neki, és gondoskodott róla, hogy egy jó helyre is kerüljön. Az abortuszok többsége a nem megfelelő fogamzásgátlás és nem átgondolt szexuális kapcsolatok miatt van. Úgy gondolom, az anya ilyen esetben, bármennyire rosszul is essék neki, tartozik az így megfogant vétlen gyereknek annyival, hogy nem veszi el az életét azért, hogy nyugodtabban alhasson. Szerintem ezt maguk az anyák is így gondolnák, ha tisztában lennének azzal, hogy az embrionális állapotú ember is ember, éppúgy, mint a csecsemőkorú, a gyermekkorú, az aggastyán ember.

Az is fontos lenne ugyanakkor, hogy a társadalom ne bélyegezze meg kvázi jobban az örökbeadókat, mint az abortálókat. Míg az utóbbit lerendezik azzal, hogy ő teste, ő döntése, magánügye, addig utóbbival szemben kíméletlenül ítélkeznek, hogy de hát odaadja a gyereket, mint egy macskát...nem értik meg, hogy van, aki úgy esik teherbe, hogy nem tudja nevelni a gyerekét, vagy nem akarja (és nem tartozik ezért senkinek számadással) ugyanakkor úgy dönt, hogy attól még az a gyerek élhessen...ez az én szememben sokkal becsülendőbb. Ez az ítélkező társadalmi nézet is hozzájárul sajnos sokaknál, hogy a könnyebbik utat választják.