Miért nem tudja megérteni anya, hogy én ilyen körülmények között nem akarok gyereket? Ezt komolyan magyarázni kell egy felnőtt nőnek?
Terhes lettem 20 évesen.
A barátom, anyukám és az orvosom tud róla. Nem fogom megtartani, ezt eldöntöttem. Viszont ezt sem a barátom, sem anya nem bírja megérteni...
A barátom teljesen gyerekesen áll hozzá, hogy "gondoljak bele, milyen gyönyörű babánk lenne a génjeink miatt", meg hogy legalább 3-4 évig pihenhetnék, stb. Igen, cukik a babák, de kb. amíg el nem kezdenek sírni. A barátommal pedig most leszünk együtt 13 hónapja és 22 éves létére ez a leghosszabb kapcsolata... Szeretem, de tudom, hogy a baba is ideig-óráig lenne neki érdekes.
A másik pedig, hogy hiába van jó anyagi helyzetünk (mindkettőnknek lakás, autó, nem kell dolgoznunk az egyetem mellett, általában étteremben eszünk, van pénzünk utazni, szórakozni), az nem a mi pénzünk. Hanem a szüleinké. Én pedig nem akarok az ő pénzükön gyereket nevelni. Ezt pedig anya nem érti meg, azt mondja, hogyha kell, akár 30 éves koromig is támogatnak anyagilag és megvesznek bármit, amit szeretnék.... És hogy ő mennyire szeretne unokázni, segítene mindenben, akár az éjszaka közepén is jönne, ha hívjuk.
Mindig felhozza ezt a témát, pedig elmondtam, hogy nem szeretnék erről többet beszélni, biztos vagyok a döntésemben és elég nevetséges lenne úgy babáznunk, hogy közben a szüleink utalgatják nekünk a pénzt és fizetik a számlákat, meg a benzint.
Szerintetek mit csináljak, hogy elfogadja, vagy legalább ne szóljon ebbe bele?
"Nem, nem büntet a lelkiismeret. Van olyan, hogy az ab a jó döntés. "
#119
NINCS olyan, hogy valaki ab párti, agyhalottkám.
Igen,jogász vagyok. ÉN tanultam, és értem, amiről te össze-vissza katyvaszban hülyeségeket írsz, Jobbágyi meg a tanárom volt.
Nincs miről beszélnem veled, azt sem érted, amire hivatkozni próbálsz. Galambbal nem sakkozom.
"Igen,jogász vagyok. ÉN tanultam, és értem, amiről te össze-vissza katyvaszban hülyeségeket írsz, Jobbágyi meg a tanárom volt. "
No, ez tök jó.:) Akkor most arra lennék kíváncsi, hogy SZERINTED, ha Jobbágyi most olvasná ezt a vitát, melyikünkkel értene egyet nagyobb arányban?
#123
Jobbágyi azt sem értené, hogy egy nyilvánvaló laikus hogyan képzeli, hogy belefolyhat jogi vitába úgy, hogy az abc-val sincs tisztában.
A továbbiakban meg etessen téged más.
Jó tudod mit, veled tényleg kár foglalkozni, te csak azt hallod meg, amit te akarsz és csak azt fogod fel, amit te akarsz. Senki nem vitatta, hogy egy újszülött életben marad az anyja nélkül, de alapvető különbség hogy egy újszülött képes MAGÁTOL LEVEGŐT venni, ezalatal életben maradni, míg egy 8-9 hetes embrió erre KÉPTELEN!! Ezen mi a fenét nem lehet felfogni??? Miért kell egyáltalán összehasonlítani egy újszülöttet egy embrióval, amikor egy lapon sem lehet a kettőt említeni! Az újszülött már kifejlett szervekkel rendelkezik, tud lélegezni, tehát a letfeltetelhez szükséges dolgot, mint lélegzést, már önállóan a nő szervezete nélkül is képes "megcsinalni". De tök mindegy, te nyilván úgy sem fogod ezt megérteni! Nincs semmilyen abszurd a peldamban, a hasadban Levő 8 hetest v az 5 éves gyereked öljék-e meg kérdésre a válasz sok mindent elárul! Nyilvánvalóan épelméjű ember az 5 eveset választja és épp azért mert nem egyenértékű(!) a hasában levő embrióval!! Tehát máris megbukott, hogy ugyanolyan ember mint te vagy én vagy egy újszülött. Hát marhára nem, mert ha az lenne akkor nyugodt szívvel valaszthatnad a 8 hetest is az 5 éves helyett, de sokan gondolkozás nélkül rávágjak h az ötévest mentik meg inkább.
Ja és nem kell jönni a több száz akar 1000 evvel ezelőtti példákkal, hogy Hitler meg rabszolgaság! Most 21.szazad van, 2017-et írunk és most, ma igenis legális az abortusz, ezáltal sem megakadályozva a nőt, hogy dönthessen a saját élete és sorsa felett!!! Ha nem lenne engedélyezett az ab és mindenkit szülésre kényszerítenenek, aki amúgy nem akar, az teljesen felháborító lenne, ugyanis megfosztják a nőket attól, hogy a tulajdon testük felett döntsenek! Teljesen helyénvaló ez a törvény és nehány abellenzo miatt még nem fogjak megszabni senkinek, hogy mit tegyen vagy ne tegyen a testével!
17.47.
azaz tetessen vagy ne tetessen a testével.
Hiszen az abortuszt nem a nő végzi, hanem az orvos.
"Jó tudod mit, veled tényleg kár foglalkozni, te csak azt hallod meg, amit te akarsz és csak azt fogod fel, amit te akarsz."
Menekülsz a kérdés elől. Szerinted Jobbágyi a LÉNYEGET TEKINTVE melyikünkkel értene inkább egyet?
"Senki nem vitatta, hogy egy újszülött életben marad az anyja nélkül, de alapvető különbség hogy egy újszülött képes MAGÁTOL LEVEGŐT venni, ezalatal életben maradni, míg egy 8-9 hetes embrió erre KÉPTELEN!!Ezen mi a fenét nem lehet felfogni??? Miért kell egyáltalán összehasonlítani egy újszülöttet egy embrióval, amikor egy lapon sem lehet a kettőt említeni! Az újszülött már kifejlett szervekkel rendelkezik, tud lélegezni, tehát a letfeltetelhez szükséges dolgot, mint lélegzést, már önállóan a nő szervezete nélkül is képes "megcsinalni"."
Igen, levegőt venni tud az újszülött is önállóan. Enni, meg mozogni meg nem. Ahhoz továbbra is szüksége van a nőre, vagy valaki másra, de mindenképp "élősködni" fog az illetőn.
"Nincs semmilyen abszurd a peldamban, a hasadban Levő 8 hetest v az 5 éves gyereked öljék-e meg kérdésre a válasz sok mindent elárul! Nyilvánvalóan épelméjű ember az 5 eveset választja és épp azért mert nem egyenértékű(!) a hasában levő embrióval!! Tehát máris megbukott, hogy ugyanolyan ember mint te vagy én vagy egy újszülött. Hát marhára nem, mert ha az lenne akkor nyugodt szívvel valaszthatnad a 8 hetest is az 5 éves helyett, de sokan gondolkozás nélkül rávágjak h az ötévest mentik meg inkább."
Senki nem mondta, hogy bizonyos szempontból határhelyzetekben nem rangsorolunk embereket, nyilván a süllyedő hajón is a gyereket előbb mentjük. Meg a terhes nőt is. Tényleg, utóbbit miért is?
"Ja és nem kell jönni a több száz akar 1000 evvel ezelőtti példákkal, hogy Hitler meg rabszolgaság! Most 21.szazad van, 2017-et írunk és most, ma igenis legális az abortusz, ezáltal sem megakadályozva a nőt, hogy dönthessen a saját élete és sorsa felett!!! Ha nem lenne engedélyezett az ab és mindenkit szülésre kényszerítenenek, aki amúgy nem akar, az teljesen felháborító lenne, ugyanis megfosztják a nőket attól, hogy a tulajdon testük felett döntsenek! Teljesen helyénvaló ez a törvény és nehány abellenzo miatt még nem fogjak megszabni senkinek, hogy mit tegyen vagy ne tegyen a testével!"
Hitler 70-80 éve volt, és a rabszolgaságot is csak a 19. században törölték el. És több Eu tagállam is van, kondom Eu tagállam, nem valami harmadik világbeli ország, ahol törvénytelen az abortusz, persze kijátsszák, de attól még nem legális. És az ENSZ is tiltja pl. a halálbüntetés végrehajtását terhes nőkön, pedig ha a magzat nem ember, abból az lenne logikus, hogy a terhes nőt ugyanúgy ki lehet végezni, mint a nem terheset.
#128
A 128-as nyilvánvaló troll, ne etessétek!
"Linkelhetsz ide bármilyen "szívfacsaró" meg bármiféle megható videót abortuszról, nem nyitottam meg, mert nrm izgat, gondolom valami Néma Sikoly című hazug, propaganda szintű kamu videó lehet vagy talán pont az is,"
Ezt besz*ptad, egy nő (Magyar, nem amcsi.) mesél a saját történetéről, és saját abortuszáról, bármiféle durva képi, vagy hangeffekt nélkül.
"attól meg ha fejre állsz sem lesz igazad, miszerint mindenki megbánja idővel az abortuszt és fizet érte a lelkiismeretével. KAMU! Nem egy olyan nőt ismerek elég közelről, akiknek volt abjuk 10en-20on évekkel ezelőtt és az égvilágon semmit nem bántak meg! Egyszerűen tudtak h jó döntést hoztak és kész. Nekem is volt egy abom 13 éve, kapaszkodj, 1etlen egy percig sem bántam, soha nem gondoltam rá és életem egyik legjobb dontese volt! Vedekeztunk, szedtem fogamzásgátlót, megfelelően mielőtt hozzam vágna valaki h szarul szedtem és mégsem jött meg. Kiderült h terhesség vwgyok. A hátam közepére nem kívántam, alapból sem akartam soha gyereket (ez mai napig így van) ráadásul a lehető legrosszabbkor jött, diploma elott, megfelelő anyagi háttér nélkül. Tehát pontosan tudtam h számomra csak is az abortusz jöhet szoba és az lesz a jó döntés. Láss csodát, így is lett! Nem csak ám arra van példa, ami a te kis igazadat támasztja alá, bőven van ellenpéldát is, tehát kár a gozert.."
Attól, hogy vannak nem normális lelkivilágú emberek is, attól még a legtöbben normális lelkivilágúak, legalábbis én ebben hiszek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!